6°C Barbara , Borbála 2022. december 4. 
– A Snétberger Zenei Tehetség Központ születésnapja után, jövőre lesz a 60. nemzetközi roma holokauszt-emléknap. Miért emlékezetes önnek ez az emléknap?
– Számomra azért, mert eljátszottunk egy részletet 2007-ben a gitárra és nagyzenekarra írt In Memory of My People, Népem emlékére című művemből az emléknap alkalmából az Egyesült Nemzetek New York-i székházában, és 2013-ban a berlini roma holokauszt-emlékmű avatóján is.
– Tud számot mondani, hogy egy évtized alatt hány tanítványa lett később a kollégája?
– Pontos számot nem tudok. Sokukat felvették a Zeneakadémiára, mások a konzervatóriumban tanulnak tovább, megint mások külföldi ösztöndíjat kaptak. Arányt tudok mondani: a Snétberger tehetségközpontban megfordultak 90 százaléka folytatta, folytatja zenei tanulmányait. Többen megszerezték a diplomájukat, ők már itt tanítanak, mert jól ismerik a módszerünket.
– Elárulja, mi ez a módszer?
– Természetesen. Nem abból indulunk ki, amit a gyerekek már tudnak, hanem abból, amit nem. Ez elsősorban az improvizáció. Méghozzá zenekari közegben. Egy héten kétszer van egyéni órájuk, a többi mind zenekari gyakorlat. Vagy a tanárokkal játszanak együtt, vagy maguk alakítanak zenekarokat. Persze ez utóbbi esetben segítünk, mert tanárként látjuk, ki kivel tud együtt muzsikálni.
– Nem hallottam még, hogy komolyzenészeket megdicsért volna a karmester, milyen jót improvizáltak egy Beethoven-szimfóniában.
– Pedig sok klasszikuszenész jól rögtönöz, mások pedig azt mondják: mennyire irigyelnek bennünket, dzsesszmuzsikusokat, amiért nekünk nem kell kotta, mégis tudunk egymással zenélni.
– A kiemelkedő improvizációs készség a roma muzsikusok sajátja?
– Jellemző rájuk. Hozzátartozik az életünkhöz az improvizáció. Akinek nincs hozzá érzéke, annak nagyon nehéz megtanulni. Azt hiszem, születni kell rá.
– Ennek köszönhető, hogy a dzsessz egyik ága a gypsy jazz, ami ráadásul Európából indult?
– Igen. Legnagyobb mestere pedig Django Reinhardt volt, Franciaországban élő, szintó roma származású gitáros. Amikor Berlinben a kilencvenes években alapítottam a mostanihoz hasonló iskolát, a gyerekek mind úgy akartak játszani, mint Reinhardt.
– Annak ellenére, hogy a magyar dzsesszélet fontos szereplői a roma muzsikusok, mintha nem lenne nagy respektje itthon Reinhardtnak.
– De van, talán nem játsszák elég gyakran. Németországban és Franciaországban többen játszanak Reinhardtot. A magyar romák nemcsak szeretik az amerikai dzsesszt, de remek érzékük van abban a stílusban muzsikálni. Főleg mert jól improvizálnak.
– Az itt lévő gyerekek közül sokan tanulnak dzsesszt?
– Nem. Inkább rendelkeznek zenei alapokkal és tanulni szeretnék az improvizációt, a dzsesszt. Aki klasszikus képzésben részesült, azoknak furcsa a rögtönzés, mert sosem gyakorolták. Úgy igyekszem rávezetni őket, hogy elgitározok nekik egy témát, s mivel zenészek, tehát jó a hallásuk, mondom nekik: játsszák el fül után és improvizáljanak rá.
– Valamiféle válogatás alapján lehet bekerülni a tehetségközpontba?
– Az év nagy részében Berlinben élek, ám a tábor előtt hazajövök és járjuk az országot. Felkeressük a gyerekeket, akiket meghallgatunk a helyi zeneiskolákban. Közülük választjuk ki azt a negyvenet-ötvenet, akik felvételt nyernek a felsőörsi táborba. Akiknek már nincs szükségük az itteni oktatásra, ők sem vesznek el számunkra, hiszen a koncertjeink rendszeres fellépői. A helyükre pedig jönnek a fiatalok.
– Ezek szerint ez egy többéves program?
– Igen. Egy kurzus 12 hétig tart, azonban hogy ki hány esztendeig jár, az egyénfüggő, egyénre szabott. Az intenzív foglalkozásokra az iskolai szünetekben kerül sor. Nagyon elkötelezettek a gyerekek, mert zenészek akarnak lenni. Van, aki már reggel hattól gyakorol, úgy várja, hogy megérkezzen a tanár s elkezdődjenek az órák.
– Csak a tehetség számít, vagy az életkörülmények is?
– Többségük sajnos nagyon szegény környezetből érkezik. Érdekes, hogy az igazi tehetségek a szegényebb sorsú gyerekek közül kerülnek ki. Sokak olyan körülmények között élnek, ami az én gyerekkoromra emlékeztet. Szomorú, hogy bizonyos településeken nem történt változás az évtizedek alatt. Többen olyan muzsikuscsaládból jönnek, ahol a szülőknek abba kellett hagyniuk a zenélést, azonban ők szeretnék folytatni. Pénzük viszont nincs a továbbtanulásra. Mi ingyenes oktatást és hangszert biztosítunk számukra.
– Vajon miért szűnt meg az élőzene az éttermekben…?
– …ahová sok külföldi épp a muzsika miatt jött. Nem tudom. Lehet, hogy sokakat zavart.
– Ez magyarországi jelenség, vagy Németországban is megszűntek az élőzenés kávéházak?
– Ott is megszűntek. Viszont sok a dzsesszklub, azokat nagyon szeretik az emberek, és rendszeresen járnak is koncertekre.
– Ezt a fajta képzést – mint említette – Berlinben kezdte, a kilencvenes években. Németországban szintén sok a szegény sorsú, tehetséges roma muzsikuspalánta?
– Igen. Azonban nem volt elég kapacitásunk, a berlini projekt sokkal kisebb léptékű volt, ott tíz-tizenöt gyerek tanult, gitárosok mellett hegedűsök, harmonikások.
– Hol több a tehetség, Németországban vagy idehaza?
– Mindenhol sokan vannak, csak meg kell találni őket.
– A hétvégén zajlott a zárókoncert a táborban…
– Maratoni program volt, hiszen negyvenöt zenekar lépett fel, klasszikus zenét és dzsesszt játszó egyaránt. Mindig remekül sikerülnek, főleg ha szabadtéren tarthatjuk meg, mint most. Azóta erre a koncertre készültek a gyerekek, mióta megérkeztek. Szinte minden este felléptek, én pedig meghallgattam, hogy haladnak. A jubileumi hangversenyünk pedig 27-én lesz a Zeneakadémián. Mivel ott „csak” kétszer 50 percünk lesz, a legjobb növendékek és egykori növendékek lépnek színpadra.
– Ön szintén fellép?
– Többször is, végig ott vagyok velük. Van egy remek kamarazenekarunk, ők pedig előadják majd az egyik darabomat.
(Snétberger Ferenc az idei VeszprémFesten is fellép, augusztus 20-án a História Kertben.)
Tekintsék meg a Snétberger tehetségközpont alsóörsi táborában készült képgalériát:
