„Ennyi élet. Mennyi élet vár?”

Az utolsó békeév címmel jelent meg Ákos új középlemeze. Műfajából adódóan a középlemez a következő album felé vezető útról ad számot, azt a világot villantja fel, amilyen majd az új lemez lesz. Vonósok, aprólékosan kidolgozott vokálok, nagykórus és sok egyéb stílusjegy szerepel benne. Egy dalt korábbról is ismerhet a közönség, a tavasszal megjelent Fel a szívekkel koncerváltozata szerepel nyitányként. Három új dalt hallhatunk a lemezen. A zenész most is arról énekel, ami foglalkoztatja: – A z emberre zúdul az impulzus a világból. Záporoznak ránk az információk, és kibogarásszuk azt, amire reagálunk. Az utolsó békeév dalai válaszok arra a közegre, amiben élünk – mondta Kovács Ákos zenész, énekes a középlemez sajtóbemutatóján a fővárosi Akvárium Klubban.

2021. 10. 22. 12:09
KOVÁCS Ákos
Balatonvilgos, 2021. augusztus 28. Kovcs kos nekel koncertjn a balatonvilgosi Strand Fesztivlon 2021. augusztus 27-n. A fesztivlt augusztus 18- 22, valamint 25-29 kztt rendezik a Balaton-parti teleplsen. MTI/Vasvri Tams Fotó: Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mindhárom új dal szövegét én írtam, a címadó számnak a zenéjét is. A Nem én döntök Madarász Gábor zenéjére készült, a Több nem is kell Menczel Gáboréra, akivel a Bonanza Banzaiban zenéltem együtt, és a csapat 1995-ös feloszlása óta most tér vissza szerzőként és előadóként – emelte ki Ákos.

A zárótétel, Az utolsó békeév Ákos zenéje és hangszerelése filmzenét idéző dobokkal és a VoiSingers kórus közreműködésével. A kiadvány CD-változata digipack csomagolásban, gazdag fotóanyaggal jelent meg. A megjelenés napján idén is premierestet tartott a budapesti Akvárium Klubban Ákos főtámogatója, a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából. A négy dalt egy 16-18 dalos klubkoncerten mutatták be. 

Az új lemez borítója

A Nem én döntök című kiemelt dal, amihez egy szöveges videó is készült már elérhető a videócsatornájukon. Az izgalmas gitárokkal és vonósokkal, rafinált vokálokkal készült dal egy számvetés arról, hogy az ember hol áll, mennyi ideje lehet még hátra. 

Aztán észre se veszem és már este van. / Az időmet szétszórtam boldogan. / Magány / Várhat az élet alkonyán. / Nem én döntök. / De nem kell több. / Csak annyi kell, amennyi jár… / Ennyi élet. Mennyi élet vár?

Olyan gondolatokat fogalmaz meg az életről, melyek titokban vagy nyíltan foglalkoztatják a dalok hallgatóit is. -Az ember mindig a legutolsó munkáját szereti a legjobban. A Nem én döntök című dalban benne van minden, ami miatt zenélni kezdtünk, a nagy elődök előképei finom árnyalatként a háttérben megmoccannak. A középkorúságunknak a lenyomata a zene és a szöveg is – nyilatkozta Ákos a Petőfi rádiónak adott interjújában. A háttérben megjelenő képfelvételek Ákos első kisjátékfilmjéhez, a Záróvonalhoz készültek. A képkockák különös hangulatot sejtetnek: az égbe nyíló létra, a kéményről elrepülő madár, a kicsit rendetlen macskakövek. A Záróvonal várhatóan jövő év első felében jelenik meg. A forgatókönyvet Ákos írta saját novellájából és maga is rendezi. A novella címe A taxis, amely a nemrég megjelent Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetében szerepel.  – A Záróvonal című kisjátékfilmhez valamennyi jelenetet leforgattuk, az utómunka van még hátra, reményeim szerint 2022 első felében fogjuk bemutatni – mondta Ákos.

A tíz-húsz percesre tervezett, Juhász Viktor operatőri munkájával készülő kisjátékfilmet a Duna Televízióban, a YouTube-on és valószínűleg a mozikban is meg lehet majd nézni. A Záróvonal főszereplője Papp János színművész lesz, de felbukkan benne Kubik Anna, valamint Ákos két kisebb lánya is.

Ákos beszámolt arról, hogy éppen tizenöt éve jelent meg a Még közelebb című CD-je, amelynek anyagát újrakeverve a napokban dupla vinyl/bakelit formátumban ismét kiadják. Az ezer példányban készült dupla lemez negyedik, D oldalára bónuszként felkerültek a Minden most kezdődik el című dal remixei is. 

 Az esztendőt pedig ezúttal is a Budapest Arénában zárja a zenekar december 11-én, ahol természetesen a most megjelent, új dalokat is hallhatja a közönség.  – A korábbi évek dupla Arénái után decemberben csak egyetlen előadást tartunk – igaz, idén ez már a negyedik nagyszabású fővárosi koncertünk lesz a Budapest Park, a Műegyetem rakpart és a Forráspont után. Aki nem akar lemaradni, annak érdemes mihamarabb jegyet váltania –jelezte az énekes.

Borítókép: Ákos egy idén nyári koncerten. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.