Zenék az idő mérlegén

Két veterán muzsikus, két új CD, két különböző, mégis rokonirányultság. A Németországban élő Dudás Lajos klarinétos és az Amerikából hazatért Tommy Vig vibrafonos/ütőhangszeres műfaji határokat feszegető zenékkel üzen az időtlenségnek.

Hiába a kor, az évek immár percekben mért múlása, a két mester műhelyéből rendre újabb opusok kerülnek ki. Dudás korábbi koncert- és stúdiófelvételeiből állította össze On The Third-Stream-Path (Jazzsick Records 5147 JS) című lemezének anyagát; Vig jazz- és a klasszikus szerzők időtlen szerzeményeinek új hangszereléseivel rukkolt elő Jazz jazz (Klasszikus Jazz Kft.) című lemezén. Mindkét album fohász a figyelemért, a befogadásért, az elismerésért.

Dudás Lajos klarinétos              Fotó: Magyarjazz.hu

Lemezének címével Dudás az ­1950-es években feltűnt Third Stream, azaz a Harmadik út elnevezésű, a jazz és a klasszikus zene ötvözésére irányuló, búvópatakként ma is létező irányzatra utal. A kiváló muzsikus hat évtizedes pályája a hagyományos jazztől a popon át az atonális zenéig sok mindent magába foglal, de bármihez nyúlt, azt bearanyozta kristálytiszta intonációjú, eszményi klarinéthangja. Ebben a válogatásban az 1986–2013 közötti időszak tíz szerzeménye hangzik fel szóló, duó, trió, kvartett és szimfonikus zenekari előadásban. A tizenhét perces Concertino für Klarinette und Orchester és a nyolcpercnyi Balletmusic for Clarinet and Piano kivételével rövid, két esetben szabadon rögtönzött, inkább a kortárs zene, mint a jazz nyelvén megszólaló darabok. A klarinétot középpontba állító, szép kiállítású CD a címe ellenére annak bizonysága, hogy Dudás Lajos nem a kitaposott ösvényeken jár: a saját útját követi.

A fél évszázadot a jazz hazájában töltő Tommy Vig kitartóan hadakozik a jazz fiatalon megismert, mindmáig igaznak és igazinak tartott kifejezésmódjáért. Ami módosult felfogása szerint nem más, mint a ­swingalapú, progresszív nagyzenekari hangzás atonális elemekkel bővített, kortárs zeneként is értelmezhető változata. Mint új lemeze mutatja, egyként megfér benne Thelonious Monk és Beethoven, a zene két géniusza, ami itt az általuk ihletett feldolgozásokban is kifejezésre is jut.

A posztmodern esztétika piedesztálra emelhetné ezt a lemezt, amely a technika jóvoltából rájátszással korábbi felvételeket új hangszereléssel társít, egészít ki, miközben új darabokat is felmutat. A vibrafonon és dobokon játszó Vig zenei univerzumába az említetteken kívül a jazz olyan, korban és stílusban eltérő egyéniségei, mint Fats Waller és Dizzy Gillespie épp úgy beleférnek, mint a magyar népdalok, magyar nóták jazzbe oltott dallamai. Az eklektikus témaválasztást egységbe foglalja a főleg David Murray amerikai szaxofonos szólóinak teret engedő polifonikus hangszerelés.

Kemény, nyitottságot és elmélyült figyelmet igénylő, határokon átívelő lemez a Jazz jazz. Amely az európai kapcsolatra utaló Örömóda feldolgozását követően nem véletlenül zárul a magyar forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító Budapest 1956 című nagy lélegzetű, díjnyertes szerzeménnyel.

Borítókép: Tommy Vig (Fotó: MW/Németh András Péter)