Vád és mosoly. Földi pokol és megbocsátás. Nincs irgalom – mondja egy szöveg. Mindennek a végén a kegyelem van – mondja egy másik.
„Elővettem egy fehér lepedőt, a hintában ültél, betakartalak a lepedővel, és a gödörbe gurítottalak. Arra gondoltam, milyen jó, hogy nincs kutyám, mert biztosan kiásna. Előbb ásóval, majd kapával kezdtem a földet rád dobálni. Végül lapáttal. Mély lett a gödör, egyszerre nem is tudtam teljesen betemetni, jó lett volna naponta mindig egy keveset, de azt nem lehet, három nap alatt be kell fejezni.” Egyik kedvencemből, a Hintából, egy teljesen váratlan gyilkossággal végződő, szenvedélyes szerelem történetéből idéztem. A hős itt (is) átmegy minden határon, hogy az olvasó aztán levegőért kapkodva próbálja kihúzni magát a végzet sodró erejének könyörtelen hatásából.
Egy mélyen hívő asszony ment itt le nekünk a rendelkezésére álló – nem csekély – írói eszköztárral olyan bugyrokba, hogy az is kalapot emelhet, aki szívesebben olvasna rózsaszín kiselefántokról. Mert a fagyizóban, meg a fitnesz-wellnesben, meg ha megvan kezünk-lábunk, és csinos a pofánk, könnyű rutinosan eljópofáskodni egy miatyánkot. De ha olyan élethelyzetben, amely a legtöbbünknek a pokollal lenne egyenlő, bátran és büszkén Isten szemébe nézünk, az azért már valami.
Lőrincz P. Gabriella: Könnytelen madonnák. Novellák és versek. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021, Budapest.
Borítókép: Lőrincz P. Gabriella író, költő felolvas az A38 Hajón (Fotó: Somay Márk)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!