A kommunista politikai rendőrség legismertebb alakjai a konstruált ügyek vizsgálótisztjei, a hírhedt Andrássy út 60. (ma: Terror Háza), vagy éppen más börtönök vallatói. Játékfilmek (l. A tanú klasszikus jeleneteit) és történeti feldolgozások révén a közemlékezetben mélyen él a koncepciós perekben és az 1956 utáni megtorlás eljárásaiban végzett tevékenységük. Kevésbé ismert, hogyan alakult a Kádár-korszak évtizedeiben a politikai ügyekkel foglalkozó vizsgálótisztek szerepe. Simon István most megjelent kismonográfiája az állambiztonság vizsgálati szerveinek 1962 és 1989 közötti világát mutatja be. A BM III/1. Osztály szervezetének története mellett a politikai ügyeket konstruáló állambiztonsági tiszteket is megismerhetjük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) gondozásában megjelent kötetben. A kismonográfia a kádári hatalomgyakorlás (büntetőpolitika) lényegi jegyeire világít rá.
A kommunista politikai rendőrség történeteiről napjainkra (összességében) szinte beláthatatlan terjedelmű történeti leírások szólnak. A szaklevéltár honlapjának (közel sem teljes) összegzése csaknem kétszáz oldalon sorolja a vonatkozó munkákat a szakmonográfiáktól, a tanulmányokon át, a forrásközleményekig. Mégis gyakori kutatói és oktatói tapasztalat, hogy történeti köztudat ezen a területen is csak lassan tisztul. Ebben szerepet játszhat az iratok töredékessége, a speciális szakzsargon, a szabaddá váló közbeszéd parttalansága vagy a szándékos zavarkeltés is. Miközben az egykori áldozatok, megfigyeltek ezrei éltek az információs kárpótlás lehetőségével (kikérték a rájuk vonatkozó titkosszolgálati dokumentumokat), az egykori hálózati emberek és a hivatásosok régi és új legendáikat mesélve igyekeztek a tisztánlátást összezavarni. Sőt többen „kutatóként”, olykor (biztonságpolitikai) „szakértőként” próbálták értelmezni a fennmaradt aktákat.
Simon István munkája ebben a közegben segít eligazodni. A BM III/1. Osztály szervezetének történetét bemutató munka precíz adatgyűjtés, többéves iratfeltárás eredménye. Az elemzés során részleteiben is feltárul, hogy milyen erők, erőforrások álltak a kádári politikai rendőrség rendelkezésére. A munkában elemzett statisztikai adatok szemléletesek: megtudható például, hogy 1962 és 1971 között 7141, 1972 és 1979 között 3766, míg 1980 és 1989 között 4008 magyar állampolgárral szemben indítottak büntetőeljárást „politikai ügyekben”. Mindez döntően a két-háromszáz fős központi részleg munkájának a gyümölcse volt.