A politikai ügyek vizsgálótisztjei a Kádár-korszakban

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára gondozásában megjelent kötet a kádári hatalomgyakorlás lényegi jegyeire világít rá.

A kommunista politikai rendőrség legismertebb alakjai a konstruált ügyek vizsgálótisztjei, a hírhedt Andrássy út 60. (ma: Terror Háza), vagy éppen más börtönök vallatói. Játékfilmek (l. A tanú klasszikus jeleneteit) és történeti feldolgozások révén a közemlékezetben mélyen él a koncepciós perekben és az 1956 utáni megtorlás eljárásaiban végzett tevékenységük. Kevésbé ismert, hogyan alakult a Kádár-korszak évtizedeiben a politikai ügyekkel foglalkozó vizsgálótisztek szerepe. Simon István most megjelent kismonográfiája az állambiztonság vizsgálati szerveinek 1962 és 1989 közötti világát mutatja be. A BM III/1. Osztály szervezetének története mellett a politikai ügyeket konstruáló állambiztonsági tiszteket is megismerhetjük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) gondozásában megjelent kötetben. A kismonográfia a kádári hatalomgyakorlás (büntetőpolitika) lényegi jegyeire világít rá.

A kommunista politikai rendőrség történeteiről napjainkra (összességében) szinte beláthatatlan terjedelmű történeti leírások szólnak. A szaklevéltár honlapjának (közel sem teljes) összegzése csaknem kétszáz oldalon sorolja a vonatkozó munkákat a szakmonográfiáktól, a tanulmányokon át, a forrásközleményekig. Mégis gyakori kutatói és oktatói tapasztalat, hogy történeti köztudat ezen a területen is csak lassan tisztul. Ebben szerepet játszhat az iratok töredékessége, a speciális szakzsargon, a szabaddá váló közbeszéd parttalansága vagy a szándékos zavarkeltés is. Miközben az egykori áldozatok, megfigyeltek ezrei éltek az információs kárpótlás lehetőségével (kikérték a rájuk vonatkozó titkosszolgálati dokumentumokat), az egykori hálózati emberek és a hivatásosok régi és új legendáikat mesélve igyekeztek a tisztánlátást összezavarni. Sőt többen „kutatóként”, olykor (biztonságpolitikai) „szakértőként” próbálták értelmezni a fennmaradt aktákat. 

Simon István munkája ebben a közegben segít eligazodni. A BM III/1. Osztály szervezetének történetét bemutató munka precíz adatgyűjtés, többéves iratfeltárás eredménye. Az elemzés során részleteiben is feltárul, hogy milyen erők, erőforrások álltak a kádári politikai rendőrség rendelkezésére. A munkában elemzett statisztikai adatok szemléletesek: megtudható például, hogy 1962 és 1971 között 7141, 1972 és 1979 között 3766, míg 1980 és 1989 között 4008 magyar állampolgárral szemben indítottak büntetőeljárást „politikai ügyekben”. Mindez döntően a két-háromszáz fős központi részleg munkájának a gyümölcse volt. 

A számszerűsíthető adatokon túl, a kötet megalapozott téziseket fogalmaz meg a Kádár-korszak vizsgáló-/vallatótisztjeiről. Olvashatunk az ávós karrierek továbbéléséről és magyarázatot kaphatunk a túlméretezett, látszólag munka nélküli (úgy tűnik „készenlétben tartott”) részleg szerepéről.

A most megjelent kötet tehát jóval több mint egy szervezettörténeti összefoglaló.

Az ügyek nagyságrendje a kiadványban közölt életrajzok révén a vizsgálati osztály működésének alapvető összefüggései tárulnak fel. A parancsnokok életrajzai, pályaképei révén az ügyek, törekvések arcot is kapnak. 

Simon István, az ÁBTL, majd a NEB Hivatala munkatársaként elvégzett kutatása a precíz, szigorú szakmai sztenderdeket követő tényfeltárás mintapéldája.

Kismonográfiája a közhelyes szakértői vélemények, a felelősségelhárító történeti megközelítések helyett megalapozott, jól érthető téziseket kínál az olvasónak.

A kutatómunka ugyanakkor érzékelteti a megismerés és a dokumentálhatóság határait is. A kötet elemzései révén precízebben körüljárható, hogy mely időszakokból bőséges (pl. a hatvanas évek lezárt aktái), s melyek korszakokból (pl. a nyolcvanas évek) hiányosak a levéltári iratok. 

A munkának köszönhetően a BM III/1 Osztály, a Kádár-korszak állambiztonságának vizsgálói helyükre kerülhetnek a történeti tablókon. A kötet megjelenésével egyszersmind az 1962-ben létrehozott, BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség első részlege ismerhető meg részletesebben. A politikai rendőrséget korábbi korszakait bemutató munkák után remélhető, hogy 2021-től (!) megkezdődik az állambiztonság más egységeinek részletes bemutatása is. 

A kötet révén az eddig leírt esettanulmányok, részmunkák is más megvilágításba kerülhetnek. Érzékelhetővé válnak az ügyek közötti összefüggések. Simon István kismonográfiája ugyanis szintetizálja a különböző kutatóműhelyek, az eddig megjelent publikációk eredményeit. A vizsgálók világának feltárulása után még árnyaltabbá válhatnak a különböző tematikus oldalak vagy a szakfolyóiratok történetei. 

Sőt a politikai ügyek és perek részleteinek elemzésével maga a kádárizmus világa is új fénytörésben látható. Világosabbá válhat, mi állhatott Kádár János különböző nyilvános vagy zárt körben megfogalmazott nyilatkozatai hátterében. A BM III/1. Osztály parancsnokai például ott voltak 1974-ben a Belügyminisztérium országos értekezletén, amikor a következőket hallhatták a pártvezetőtől:

Magyarországon a börtönök 1956-ban kiürültek, az ellenforradalmárok kinyitották a kapukat és üresek lettek. Utána egy bizonyos idő múlva megteltek, részben a mi harcunk és munkánk eredményeként. Aztán volt egy széles körű amnesztia […] hely keletkezett a börtönökben. Elmúlt egy pár év, megint tele voltak a börtönök. […] én nem tudom, hogy maguk hogy dolgoznak: ameddig van hely a börtönben, becsukogatnak, ha nincs hely, akkor nincs mit tovább csinálni. […] Gondolkozzanak ezen elvtársak! […] a belügyi munka mértéke nem az, hogy mennyi ember ül börtönben. 

A politikai perek és elítéltek kezelésén túl a BM III/1. Osztály munkatársainak a legfontosabb feladata kétségkívül a „szocialista törvényesség” felügyelete lett. Az unalomig ismételt fogalom értelmével kapcsolatban a szerző rögzíti, hogy az „egyrészt jelentette a pártállam intézményei és szervei által hozott jogszabályok betartását, másrészt egy magasabb szintű erkölcsi normára hivatkozva szükség szerint a szabályok megszegését is”. A munka a szakirodalomból ismert számos példával is igazolja, hogy a vizsgálótisztek tevékenysége átfogta az állambiztonság egész működését. A BM III/1. Osztály szakvéleményei, az állambiztonság jogászaival folytatott konzultáció lényegében minden ügyet befolyásolt. Szempontjaik a nyílt intézkedések nélkül lezárt ügyekben is szerepet kaptak. Az egyre gyakoribb elintézési mód, a, „szignalizáció”, azaz a hivatalos szervek tájékoztatása, eligazítása, felhasználása sem történhetett vizsgálók nélkül. Magyarán a BM III/1. Osztály munkatársai akkor is ott voltak a háttérben, amikor a politikai rendőrség nem akart, vagy a formális jogi kereteket betartva nem tudott intézkedni. Így munkahelyi elöljárók, kulturális intézményvezetők, iskolai vezetők behívatásainak hátterében, a fenyegetés, megrendszabályozás napi gyakorlataiban is érzékelhető és dokumentálható a hatásuk. 

A kötet kutatóknak, érdeklődőknek és az információs kárpótlás jegyében saját vagy családjuk történetét megismerni vágyó honfitársainknak egyaránt ajánlható. A munka szervezettörténeti kézikönyvként alapvetően segíthet majd eligazodni a politikai rendőrség töredékes hagyatékában. Ugyanakkor kismonográfiából megismerhetők a korszak tipikus ügyeinek – legyen szó kocsmai beszélgetésből kreált izgatási ügyekről, falfirkálásról, tiltott határátlépésről, a vallási kisközösségek elleni hajszáról vagy kémkedésről – háttere is.

Simon István: III/1. – A Belügyminisztérium állambiztonsági vizsgálati osztálya, 1962–1989, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2021 (nincs kereskedelmi forgalomban)

Borítókép: Május 1-jei felvonulás 1974-ben (Fotó: Fortepan/szitakri)