Több mint félszáz ingyenes program a Déryné Fesztiválon

10 helyszín, 5 nap, több mint 50 program – július 20. és 24. között immáron második alkalommal rendezik meg a Déryné Fesztivált Sátoraljaújhelyen és környékén. Ingyenes színházi előadások, családi programok és koncertek várják a kultúra szerelmeseit, fellép többek között Szabó Balázs Bandája, a Csík zenekar, a Kerekes Band, valamint Ferenczy György és a Rackajam.

Magyar Nemzet
2022. 03. 25. 11:59
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2021-ben indult útjára a Déryné Fesztivál, amely mindjárt az első évben több mint 2500 látogatót vonzott. A színes kulturális programokat felvonultató rendezvény minden eddiginél gazdagabb zenei kínálattal és tartalmas szórakozást ígérő, színvonalas színházi produkciókkal várja július 20. és 24. között az érdeklődőket.

Színházi előadások

A színházi produkciók között kiemelt szerepet töltenek be a Déryné Társulat előadásai. Bemutatják Sütő András Balkáni gerle című színművét, Petőfi Sándor János vitézét, valamint Weöres Sándor Holdbeli csónakosát.

Emellett a Déryné Program Országjárás és Vándorszínház alprogramokban szereplő alkotók is helyet kapnak. A Fabók Mancsi Bábszínháza A székely menyecske meg az ördög című előadást hozza el Széphalomra, a Zenthe Ferenc Színház A tanulmány a nőkről című produkciót, míg az Aradi Kamaraszínház A Zördög című darabját mutatja be.  

A műsort táncos, zenés produkciók is színesítik, Dánielfy Gergő előadásában lesz látható a Szimpla vágyak című monomusical, valamint az Urban Verbunk is érkezik a Völgyszínházba a Rózsa story című, nagy sikerű táncelőadásával.

Az Urban Verbunk    Fotó: Gorácz József

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a Csavar Színház A helység kalapácsát, valamint A nagyidai cigányok című fergeteges humorú, interaktív előadást mutatja be.

Koncertek

A fesztivál zenei palettáján olyan kiváló zenekarok szerepelnek, mint a magyar népzenei élet egyik meghatározó formációja, a Kossuth és Fonogram-díjas Csík zenekar, Szabó Balázs Bandája, a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band vagy Ferenczi György és a Rackajam. Népzene, világzene, blues-os folk rock, hasító etno-funk, felszabadító csángó-boogie – pergő ütemekben és táncban egészen biztosan nem lesz hiány. 

Szabó Balázs    Fotó: Nagy Marci

A koncertek sorát gazdagítja a Borteraszon a Sentimento, a Gipsy Jazz Five, a Beatangok, a Valami Swing, a Fruzsikás, a Talamba, a Hutchky & Stars és a Resti Kornél zenekar. A Zsólyomkai pincesoron egy szál gitáros akusztikus produkcióval örvendezteti meg a közönséget Papp Sándor és Ritter István.

Családi programok

Gyönyörű környezetben, Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeuma park ad otthont a családi programoknak, köztük a Nagy János vitéz játéknak, de a gyerkőcök artistákkal, bohóccal, mesemondóval is találkozhatnak, valamint báb- és hangszerbemutató is helyet kap a széphalmi programban. Ezen felül lesz népi játszóház, népi mondókák, és Kerekítő-foglalkozásokon is várják a legkisebbeket.

Júliusban érdemes a Zemplén fővárosába látogatni, Sátoraljaújhely és környéke megtelik zenével, színházzal, izgalmas kulturális és interaktív családi programokkal.

Színes programkavalkáddal találkozhatnak az érdeklődők több sátoraljaújhelyi helyszínen, mint a Kossuth Lajos Művelődési Központ, a Völgyszínház, a Borterasz, valamint a Zsólyomkai pincesor, és fontos állomás a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon.

A mozgó színházi karaván, a Theater Wagen Alsóberecki, Füzér, Füzérradvány, Mikóháza, Hollóháza, Telkibánya és Boldogkőváralja településekre látogat.

Mindannyian azt érezzük, hogy Sátoraljaújhelyen és környékén minden olyan érték találkozik, amely a Déryné Program missziója, így örömmel készülünk az újbóli találkozásra. Gőzerővel készülünk és azon dolgozunk, hogy a kicsiktől a kamaszokon át az idősebb korosztályokig mindenki megtalálja a kedvére való kulturális programot. Bízunk benne, hogy nemcsak Sátoraljaújhelyen és közvetlen környékén, hanem megyei szinten is meghatározó kulturális eseménnyé válik a Déryné Fesztivál.

 – hangzott el a fesztivál sajtótájékoztatóján Kis Domonkos Márktól, a Déryné Program igazgatójától.

További információ a derynefesztival.hu oldalon érhetőek el.

Borítókép: Jelenet a Szimpla vágyak című monomusicalből (Fotó: Déryné Fesztivál)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.