„Kevés az ilyen jól szervezett, kellemes hangulatú, valódi értékeket hordozó rendezvény, mint a tiétek. Egyszerűen csak jó volt ott létezni.”
– A vendégek négy teljes napon át nyakig merülhettek a Kárpát-medence mesevilágába – tette hozzá.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
„Kevés az ilyen jól szervezett, kellemes hangulatú, valódi értékeket hordozó rendezvény, mint a tiétek. Egyszerűen csak jó volt ott létezni.”
– A vendégek négy teljes napon át nyakig merülhettek a Kárpát-medence mesevilágába – tette hozzá.
A rendezvény célja a Kárpát-medencéből származó népmesei szövegfolkór, valamint a hagyományos mesemondás népszerűsítése, közös kulturális gyökereink táplálása. A közreműködő mesemondók, népművészek, kézművesek, tudományos munkatársak és kutatók elkötelezett hívei a mesei szöveg terjesztésének. – Ez egy hagyományőrző folklórfesztivál – ismertette Pintér Zsolt. – Minden évben próbálunk egy tematikához kapcsolódni a népmesével. Idén a katonakultúra állt a középpontban. Behoztuk a honfoglalás kori katonakultúrát, harcászati bemutató is volt. Huszárkard a program neve, így voltak huszár résztvevőink is, akik huszárpróbát tartottak gyerekeknek. Az előadások is ebben a témakörben szerveződtek, így a bábszínház, a vásári komédia is. A Meseszó egyesületben is ilyen témájú meséket meséltünk. Sokan nem tudják, hogy a bakák között régen nagyon nagy hagyománya volt a mesélésnek. A régmúltban, ha besoroztak egy katonát, és nem tudta meséivel szórakoztatni a többieket, akkor megszégyenítették. Modern elemet is behoztunk idén a fesztiválra. A Magyar Honvédség megjelent egy toborzósátorral, ami nagy sikert aratott. A szolnoki légierő zenekara is fellépett. Megtartottuk a Hetedhét Hatvan néptáncgálát is – sorolta a szervező.
A fesztivál színes programjai minden évben lehetőséget kínálnak több generációnak, hogy megtalálják a számukra érdekes programot. A szervezők fontosnak tartják, hogy a néprajzi háttér, a tudományos értékek megosztása is helyet kapjon. Olyan, a népmesével, népművészettel kellő tisztelettel bánó mesemondókat, népművészeket, kézműveseket, tudományos munkatársakat és kutatókat hívnak meg, akik a szakma legjobbjai. Tudásuk mértékadó, követendő mesemondóknak és mesehallgatóknak egyaránt.
A tavalyi fesztiválon egy rekordkísérlet zajlott, a százórás folyamatos mesemondás. A rekord megvalósult: százötven mesemondó mondott közel ötszáz népmesét.
Különleges elem a rendezvényen a mesekocsma, amely kifejezetten felnőtteknek szervezett program. Ennek célja nem csupán a közösségalkotás, hanem a mesemondói alkalmak visszahelyezése a mába. – Azt már a laikus is kezdi érezni, látni, hallani, hogy a népmese ma is él, a mesemondói alkalmak azonban szinte teljesen kivesztek vagy átalakultak – mondta határozottan Pintér Zsolt.
– Mi, az egyesület mesemondói, ezekkel az alkalmakkal próbáljuk újra meghonosítani a felnőttmesemondást. Ez egy szórakoztató műfaj, ahol a mesemondó mesél, a közönség hallgat, és olykor zenészek is színesítik népdalokkal az estet. A mesekocsmákba betéved az a kíváncsi felnőtt is, aki még mindig azt hiszi, hogy a mese a gyerekeké. A csapatunk belevágott egy újabb feladatba. Jövőre egy nemzetközi mesemondó fesztivált és konferenciát rendezünk Veszprémben, Európa 2023. évi kulturális fővárosában. Több mint száz nemzetközi mesemondó érkezik majd a rendezvényre – osztotta meg a hírt a Meseszó egyesület alelnöke.
Borítókép: Pintér Zsolt (Forrás: Hagyományok Háza)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.