A pajták széles világáról meglepő tényeket árul el Horváth László. Kiderül, hogy efféle építmények Magyarországon gyakran tartósabb anyagokból épültek, mint maguk a lakóházak, hiszen az emberek az idejük nagy részét, beleértve a családi, közösségi együttléteket is, ezekben töltötték.
Sajnos eltűnőben van ez a térhasználati hagyomány. „Pontosan beosztott helyiségekkel teli házakban, lakásokban élünk, az apró konyhás, minispájzos panelekről nem is beszélve. A pajta viszont akár több száz négyzetméteres is lehet, egyszerre volt kocsiszín, terménytároló és a mulatságok helyszíne” – magyarázza az interjúalany.
Mára azonban elvesztették funkciójukat ezek a csodálatos építmények, és sok esetben vállalkozások jöttek létre, amelyek viszik külföldre „az olcsón megvásárolt, felbecsülhetetlen értékű míves faanyagot, cifra gerendákat…” A nemrég megrendezett Pajtától a palotáig konferencia egyik fontos témája volt, vajon mit lehet kezdeni ezzel a hatalmas értékvesztéssel. Persze – teszi hozzá a nyilatkozó – „a pusztulásnál minden jobb.” A legjobb megoldás pedig nyilvánvalóan a PajtaKult program kiterjesztése, „ami arról szól, hogy kinyissuk és újra megtöltsük élettel ezeket a régi épületeket, a közösség javára”.
Itt kell elmondanunk, hogy a PajtaKult komplex értékmentő és értékteremtő projekt összefüggéseiben gondolkodik a Kárpát-medence területén lévő pajtaépületek közösségi és kulturális hasznosításáról. Tavaly szeptemberben indult és azóta közel száz pajtát fog össze. Az elmúlt évben összesen kéttucatnyi pajtában több mint negyven koncertet és egyéb kulturális eseményt hozott tető alá a kezdeményezés, olyan művészekkel, mint Harcsa Veronika, Ferenczi György, Palya Bea és Boban Markovic. Hiszen a pajtákban nemcsak népzenét, néptáncot vagy népi díszletet kell látnunk. Mint a beszélgetésből kiderül,ezek a komplex terek bármire alkalmasak, bármit lehet szervezni bennük a baráti-családi rendezvényektől az építészeti kerekasztal-beszélgetéseken, gasztronómiai bemutatókon, színházon át a szimultán sakkpartikig. A zenével kapcsolatban talán annyi megszorítást tennék, hogy – műfajtól függetlenül – inkább az akusztikus produkció terepei ezek.
Horváth László később arról is beszél, hogy a magyar világzene olyan produkciókkal tud előállni, amelyek évről évre letarolják Európát. „A Muzsikás együttes, Sebestyén Márta, Besh o droM, Lajkó Félix, Romano Drom, Miczura Mónika, Lakatos Mónika – ők a magyar kultúra leghitelesebb hírvivői, megmutatói a világban” – szögezi le.
Ennek kapcsán az is szóba kerül, hogy a hazai rádiószolgáltatással szemben a szerb zenei piac különlegesen működik. Akár modellértékűnek is tekinthetjük. „Ott öt-hat markáns műfaji rádió működik, a hallgató arra kapcsol, amilyen életérzésre vágyik éppen, és azt biztosan megkapja a nap huszonnégy órájában. Nálunk viszont van egy konzervatív Bartók rádió, egy Retro rádió a régi slágerekkel, a többinek meg folyamatosan változik a zenei koncepciója a szerkesztők személyes ízlésével.”
És bár a PajtaKult program kezdeményezései ritkán kapnak helyet a hazai médiában, azért komoly támogatók álltak mellé. Segíti a hiteles kultúra fenntartását, továbbadását a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia, szakmai partnerként a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza, de segíthetjük mi magunk is, ha részt veszünk a pajtahálózat programjain.
Az interjút itt olvashatják el teljes terjedelmében.
Borítókép: Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója (Fotó: Mandiner)
