– Levelezéseket olvastam Petőfiről, ebből nagyon erősen kijött a személyisége – fogalmazott Berettyán Nándor. – Csodás levelek ezek, elképesztő szellemi színvonalon. Aranynak egy odavetett levél, hogy csak sebtében ír, de azt olyan színvonalon. A nehéz az volt, hogy két Petőfi létezik: az egyik, ami a valóságban élt, és a másik, amit mi, magyarok gondolunk Petőfiről, aki a kultuszunkban létezik. Azt szerettem volna, hogy ez ne egy szobor legyen, hanem egy ember, aki ugyanúgy élt. A márciusi ifjak ugyanúgy éltek, buliztak, szerettek. Amekkora lehetőség volt ez a film, akkora felelősség is. Ezeknek a történelmi filmeknek nagyon nagy tétje van. Ha egy olyan történetet csinálunk meg rosszul, ami mindenkit érdekel, annak nagyon nagy tétje van.
– Elkezdtük gyúrni, agyalni, hogy egy olyan történetet tudjunk elmesélni, aminek az utcái nem léteznek, aminek a karaktereitől 200 év választ el minket. Végiggondolni, hogyan éltek, hogyan szerettek, hogyan lehettek boldogok, hogyan csajozhattak, hogyan ugratták egymást. Hogyan lehet ezt közel hozni a mai emberhez, ha beül a moziba egy történelmi kalandfilmre, belegondoljon abba, milyen lehetett egy szép, nemes, igaz ügyért harcolni. És hinni valamiben annyira, hogy akár az életüket is áldozzák érte. Nem vagyok szemérmes: ez a film tele lett akcióval, kalanddal, iszonyú lehengerlő a fiataloknak – magyarázta a rendező, hozzátéve: azon dolgoztak, hogy legyenek néha csöndek, amikor kicsit az ifjakkal tud lenni a néző, amikor megérinti a barátságuk, a szerelmük, a dilemmáik.
– Azon vagyunk, hogy ezeket a fiúkat-lányokat be tudjuk mutatni, amilyenek voltak, de közben mai legyen, de közben lendületes legyen – summázta Lóth Balázs.
Aranycsapat
A Nemzet aranyai című filmről Zákonyi S. Tamás rendező és Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, egykori szövetségi kapitány beszélgettek.
– Igazi klassz, vagány sportnak láttam mindig a vízilabdát, édesapámmal meccsekre jártunk, vérmes vízilabda-szurkoló lettem. 1997-től beindult a cséphadaró: siker siker hátán – vallotta be Zákonyi S. Tamás. – Knézy Jenő, a legendás sportriporter nekem nagyon jó barátom volt, ő hozott össze az olimpia után Kemény Dénessel, leültünk, beszélgettünk, és egy hétre rá ott voltam a kamerával az uszodában. Így kezdődött 2000-ben a film.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!