Újragondolt Walhalla

A bajok azzal kezdődtek, hogy Alberich, a nibelung úgy döntött, lemond a szerelemről, nem próbálja meghódítani a sellőket, és inkább az aranyat választja. A Rajna kincsét. Annál is inkább, mert az aranyból kovácsolt gyűrű varázserővel bír. Viselője mindenek felett hatalmat szerez. Nem nagy ár a szerelemért – gondolja a törpe, és ezzel kezdetét veszi Wagner lenyűgöző tetralógiája, A Nibelung gyűrűje. A négy operából álló ciklust november folyamán többször is előadja a Magyar Állami Operaház. Én pedig úgy döntöttem, egymás után mind a négy zenedrámát végignézem. Barátaim azt mondták, kemény menet lesz, hiszen egy-egy előadás 5-6 órás is lehet, de én hiszek abban, hogy lesz értelme végignézni.

2023. 11. 10. 21:30
Wagner A Rajna kincse
Wagner A Rajna kincse Forrás: Opera.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Rajna kincse amolyan bevezető darab. Minden szempontból. Rövidebb is, mint a további három opera, és persze előjátéka is ezeknek, a későbbi monumentális konfliktussorozat nyitánya. Alberich, mint már tudjuk, megszerzi a kincset, abból elkészítteti a gyűrűt, ráadásul egy láthatatlanná tévő sapkát is csináltat magának. 

Wagner opera tetralógiája az Operaházban
Wagner tetralógiája az Operaházban. Fotó: Opera.hu


Mindezt azonban hamar elveszíti: Wotan, a legfőbb isten és Loge, a furfangok égi ura ügyes csellel foglyul ejtik, s váltságnak a kincset, a gyűrűt, no meg a ködsapkát követelik. 

A nibelung keserűen átadja az értékeket, de ha már így esett, futólag meg is átkozza a gyűrűt: örök viszályt szítson viselője körül.

 Persze csak részben öncélú Wotan és Loge rajtaütése. A főistennek is váltságot kell fizetnie, korábban ugyanis könnyelmű ígéretet tett két óriásnak, Fasoltnak és Fafnernek: ha felépítik az istenek új otthonát, a Walhallát, megkapják Freiát, az örök ifjúság istennőjét. Freia kiváltása viszont sürgető, mert nélküle az istenek is öregedni kezdenek. Persze Wotan nem akarja továbbadni a hatalom gyűrűjét, de megjelenik Erda, a mindent tudó istennő, és figyelmezteti az átokra. Így az óriásokhoz kerül a különleges ékszer, akik mindjárt egymásnak is esnek, s Fafner agyonüti Fasoltot. Persze közben visszaadja Freiát. 
Happy end. Hmmm… Amolyan ősgermán happy end. 
 

Mindenesetre látszik itt pár nyitott kérdés. Úgyhogy jöhet a folytatás: A walkür, a Siegfried és végül Az istenek alkonya


Ám mielőtt ezeket megnéznénk, elmesélem, milyen most a budapesti Operában A Rajna kincse. Wagner zenéjéhez és sztorijához nem sokat lehet hozzátenni. Itt nincs rendezői szabadság. A zenével hasonló a helyzet. 

Az Operaház Zenekarát Kovács János Kossuth-díjas karmester vezényelte hiba nélkül. 

A Rajna kincsében nincsenek populáris népszerűségnek örvendő betétek, nagy áriák, lenyűgöző nyitányok. Viszont precízen kimunkált zenei összefüggéseket lefektetve megelőlegezi a Ring egész operasorozatának hangzásvilágát. 
 

A zenekarhoz hasonlóan tökéletes élményt nyújtottak az énekesek.

 Wotan szerepében Cser Krisztián, Loge szerepében Adrian Eröd és persze Alberich szerepében Kálmán Péter lenyűgöző alakítást nyújtott. Dübörgő tapsot kapott az Erda szerepét játszó Schöck Atala, de a kisebb szerepeket is kiválóan énekelte Horti Lilla (Freia), Szemerédy Károly (Donner), Balczó Péter (Froh), Kiss Tivadar (Mime), Palerdi András (Fasolt), Rácz István (Fafner), Gál Erika (Fricka) és a három csodálatos rajnai sellő: Váradi Zita (Woglinde), Tuznik Natália (Wellgunde) és Mester Viktória (Flosshilde). 
A rendezéssel és a vizuális koncepcióval kapcsolatban azonban vannak fenntartásaim. 

Kicsit olyan volt a díszlet-jelmez-látvány megjelenése, mintha az alkotók végignézték volna az összes korábbi Wagner-előadás terveit, és az összes ötletük közül kidobálták volna azokat, amelyek már így vagy úgy megvalósultak az elmúlt százötven év alatt.

Én megértem, hogy az ősgermán alap, medvebundákkal, páncélokkal meg ökörszarvas sisakokkal ma már használhatatlan, valahol azt is elfogadom, hogy az örök istenek örökkévalóságának klasszikus megjelenítése meztelenséggel, tógaszerű leplekkel szintén nem túl eredeti. De az vajon eredeti, ha úgy ábrázoljuk az isteneket, mintha egy B kategóriás sci-fiben ők lennének a jövőből ide csöppent időutazók? A vetített vizuális elemek viszont tulajdonképpen jók voltak. Nekem ugyan néha a hetvenes évek elején készült magyar űrutazós sorozat animációit juttatták eszembe, de ötven év távlatából bizonyára kevesen emlékeznek Prix kapitány kalandjaira.  
A három sellő viszont csodálatos volt. Én mindjárt az elején beleszerettem Woglindébe, Wellgundébe és végül természetesen Flosshildébe is, akik úgy lubickoltak a kincses folyóban, mintha a Cirque du Soleil barokkosan színes, déliesen napfényes, akrobatikus légtornászszámából libbentek volna át a Rajna hullámai közé. 

Nem meglepő, hogy a nibelungok bele szoktak szeretni az ilyen lényekbe. 

Az a meglepő, ha a szerelem helyett a hatalmat választják. És ezzel el is jutottunk a tanulságig: a sellőkbe szerelmesnek kell lenni. Mert nincs olyan, hogy minden hatalom. Szerelem viszont van. 

 

Borítókép: az Operaház előadásának látványvilága rendhagyó (Fotó: opera.hu)
 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.