Wotan haragja

Könnyű jó előadássá formálni egy olyan darabot, amelynek harmadik felvonása ikonikus zenével és ikonikus jelenettel kezdődik: elesett hősökkel nyergükben walkürök nyargalnak a Walhalla felé. A híres vágta persze nemcsak zeneileg csúcspontja a darabnak, de történetben is fordulópont. Itt csapnak össze a tragikus igazságok, itt néz egymás szemébe az opera két hőse, Wotan, a főisten és legkedvesebb lánya, Brünnhilde. Mielőtt azonban elmesélném, hogyan jutunk idáig, hadd mondjam el: a fantasztikusan felépített darab kettőjük megrázó konfliktusáról szól, s ennek megfelelően az előadás oroszlánrészét kell vinnie az istenek urát alakító Renatus Mészárnak és a walkürt játszó Rálik Szilviának. Elsöprő erejű hanggal, lenyűgöző alakítást nyújtanak mindketten.

A haragvó Wotan (Renatus Mészár) (Fotó: Operaház)

Az előadás pedig... Hát az magával ragadó. Színes, lendületes, áradó, sőt merem állítani, katartikus. Az embernek az az érzése, hogy kezd megérteni valamit abból a wagneri szellemből, ami miatt ezek az operák másfél évszázada nem mennek ki a divatból. Hiába telt el az első bemutató óta százötven év, a régiek is és a mai nézők is azzal ballagnak ki a dalszínházból A walkür után, hogy hát igen... a bátorság, a helytállás, még inkább a szeretet bátorsága, a felelősség amivel szeretteink ki nem mondott vagy akár kényszerből megtagadott szándékainak is tartozunk – olyasvalami, amit mindannyiunknak vállalnunk kellene. Hmmm... Ha elég bátrak volnánk hozzá...

Borítókép: A walkürök vágtája (Fotó: Operaház)