A bevezető darab, a Rajna kincse után a Wotan gyermekeinek sorsa bonyolítja tovább az őskezdet konfliktusáradatát. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy az opera önmagában is megálló, kerek történet. Nem véletlen, hogy sokszor a tetralógia többi része nélkül tűzik műsora. Ha valakinek nincs módja vagy kedve négy estét Wagnerrel tölteni, jó választás, ha csak A walkürre vált jegyet.
A darabból is kiderülnek az előzmények: Alberich, a nibelung megszerzi a Rajna kincsét, melyből kikovácsoltatja a hatalom gyűrűjét. Wotan azonban elveszi tőle, hogy azzal fizesse ki adósságát. A gyűrűt így Fafner birtokolja, de nem mondott még le róla Alberich sem. Ha sikerül visszaszereznie, az istenek ellen fordítja erejét. A nibelungok elleni harcra készülve bízza meg lányait, a walküröket, hogy az elesett harcosok legjobbjait hozzák a Walhallába. Ők lesznek majd az isteni rend védelmezői, ha szükség lesz rá. Viszont Wotan azt is tudja, hogy a gyűrű erejével szemben nem lesz elég az istenek hatalma. Olyan hős tudja majd csak megfékezni a végzetes erőket, aki az isteneknél is hatalmasabb. Azaz olyan hős, akit nem az istenek teremtenek, sőt az istenek akarata ellenére válik hőssé. Wotan trükkös megoldásokat alkalmaz, megteremti a Wälse nemzetséget, s próbálja úgy támogatni a hősies Siegmundot, hogy ne tűnjön támogatásnak, ám beletája, hogy ez az út nem oda vezet, ahova el szeretne jutni. Ráadásul Siegmund és ikertestvére, Sieglinde szerelembe esik, a fiú elrabolja a lányt férjétől, ami miatt számolnia kell a házasság védistene, Fricka haragjával. No, és most jön a konfliktus: Wotan legkedvesebb lányának elmeséli a tragikus helyzetet, majd elküldi Brünnhildét, hogy – mint más hősökét – hozza a Walhallába a bosszúálló férj által legyőzendő Siegmund lelkét. Brünnhilde azonban nem engedelmeskedik, megpróbálja győzelemhez segíteni Siegmundot Wotan eredeti szándékához hűen, így maga a főisten lép közbe, hogy elveszejtse a hőst. Brünnhilde menekülni kényszerül haragvó apja elől, még inkább azért, hogy megmentse Sieglindét, aki immár gyermeket vár. Sejthetjük, hogy ő fogja megszülni a hősök hősét, aki majd... De ez a következő részben, a Siegfried-ben fog kiderülni.
Addig is Brünnhilde elszenvedi büntetését: halandóvá válik, s az lesz majd a férje, aki az álomba merült lányt életre csókolja. De nagy hősnek kell lennie. Brünnhilde álmát lángtenger őrzi...
Az előadás pedig... Hát az magával ragadó. Színes, lendületes, áradó, sőt merem állítani, katartikus. Az embernek az az érzése, hogy kezd megérteni valamit abból a wagneri szellemből, ami miatt ezek az operák másfél évszázada nem mennek ki a divatból. Hiába telt el az első bemutató óta százötven év, a régiek is és a mai nézők is azzal ballagnak ki a dalszínházból A walkür után, hogy hát igen... a bátorság, a helytállás, még inkább a szeretet bátorsága, a felelősség amivel szeretteink ki nem mondott vagy akár kényszerből megtagadott szándékainak is tartozunk – olyasvalami, amit mindannyiunknak vállalnunk kellene. Hmmm... Ha elég bátrak volnánk hozzá...
Borítókép: A walkürök vágtája (Fotó: Operaház)
