Az öt legjobb Dustin Hoffman-film – Diploma előtt + videó

Egy igazi klasszikus, az amerikai filmtörténet egyik mérföldköve.

2024. 01. 12. 20:00
Forrás: Mafab.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dustin Hoffman filmjeit bemutató sorozatunk a múlt héten indult. Az ötödik helyet Az elnök emberei című politikai krimi szerezte meg, amely a híres Watergate-botrány eseményeit dolgozta fel. Ezen a héten már a negyedik helyezett alkotással érkezünk, ami egy igazi klasszikus, az amerikai filmtörténet egyik mérföldköve, a Diploma előtt (The Graduate) című film. 1967. december 21-én került a mozikba, kereskedelmileg sikert aratott 104,9 millió dolláros bevétellel, 1967 legnagyobb bevételt hozó filmje lett világszerte. Illetve ezzel az eredménnyel minden idők 23. legnagyobb bevételt hozó mozija lett Észak-Amerikában. A kritika is nagyon szerette, hiszen a 40. Oscar-díjátadón hét jelölést kapott, köztük a legjobb filmnek járó díjat és a legjobb rendezés díját el is hódította.

4. Diploma előtt (1967)

A filmet Mike Nichols rendezte, aki számos színházi munkája mellett olyan nagyszerű filmeket rendezett, mint a Nem félünk a farkastól (Who’s Afraid of Virginia Woolf?, 1966); A 22-es csapdája (Catch-22, 1970); A dolgozó lány (Working Girl, 1988); a Képeslapok a szakadékból (Postcards from the Edge, 1990); a Csak egy lövés (Regarding Henry, 1991); a Farkas (Wolf, 1994) vagy éppen a Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson’s War, 2007).  A forgatókönyvet Buck Henry és Calder Willingham írta, Charles Webb 1963-as A nagykorú című regénye alapján. 

Fotó: Mafab.hu

A történet

A szégyenlős és visszahúzódó Benjamin Braddock (Dustin Hoffman) most fejezte be az egyetemet, és készen áll, hogy beteljesítse szülei akaratát: találjon magának egy jól fizető állást, keressen magának egy feleséget és teremtse újra szülei unalmas életét. Valószínűleg így is tenne, ha a szülei barátainál tett látogatás során a csinos Elaine (Katharine Ross) édesanyja, a középkorú Mrs. Robinson (Anne Bancroft) el nem csábítaná a kisfiús Ben-t. Miközben viszonyt kezd Mrs. Robinsonnal, Ben lassan rádöbben, hogy szerelmes Elaine-be, aki viszont San Franciscóba megy tanulni. Mire Ben végre döntésre jut és rászánja magát, hogy elvegye feleségül a lányt, Elaine már másnak mond igent – olvasható a film hivatalos leírásában

Fotó: Mafab.hu

Ez az alapkonfliktus, ami köré épül a mozi. Az ikonikus alkotás a 60-as évek Amerikájában játszódik, és számos társadalmi témát érint, beleértve a generációs konfliktusokat, a felnőtté válás folyamatát és a társadalmi elvárásokkal való szembefordulást. Hoffmannak ez volt a pályája egyik első főszerepe, és a karakter, Benjamin Braddock alakítása kiválóan bemutatta a fiatal generáció szorongásait és érzéseit. Hoffman teljesítménye nagyban hozzájárult a film hatalmas sikeréhez. A női főszereplők is nagyszerűen játszanak. Különösen zseniális Anne Bancroft Mrs. Robinsonként. A rendező, Mike Nichols, formabontó filmet akart készíteni. 1966. márciusában adott interjúban felnőttfilmnek nevezte a Diploma előttöt, amiért az egy egyetemista korú fiú és egy negyvenes nő afférjáról szól. Bár a mai értelemben vett szexjelenet nincs a filmben, az addig megszokott ábrázolástól eltérően többet mutat meg, mint a kor többi mozija. Valószínűleg ez is hozzájárult a későbbi legendává váláshoz. 

A film zenéje

A Simon & Garfunkel által előadott dalok, például a Mrs. Robinson és a The Sound of Silence, meghatározóvá váltak a filmben. Ezek a dalok ott vannak a filmtörténet legismertebb filmzenéi között. Mind a mai napig slágerek a filmnek köszönhetően, de sokan főként a fiatalabb korosztályból nem is kötik össze a filmmel őket.

Érdekességek

A film legellentmondásosabb és egyben legizgalmasabb szereplője a házaságtörő csábító, Mrs. Robinson, azaz Anne Bancroft, a valóságban alig volt idősebb partnerénél: a kölyökképű Hoffman 29 évesen vállalta a 21 éves srác szerepét, Bancroft pedig 35 évesen játszotta el, hogy akár anyja lehetne - olvasható a Filmtett cikkében.  Bancroft egyébként olyan jó nevű kollégáinak az orra elől halászta el a szerepet, mint Joan CrawfordLauren BacallAngela Lansbury vagy éppen Audrey Hepburn. De Benjamin szerepéért is nagy volt  a versengés, Robert Duvall, Warren Beatty, Harrison Ford, Gene Wilder, Steve McQueen, Anthony Perkins és még Jack Nicholson is képbe került.

Összegzés

A filmben bemutatott szexuális témák és kapcsolatok kezelése a 60-as évek szexuális forradalmának egyik jellegzetes megnyilvánulása volt. A Diploma előtt olyan kultikus film lett, amely hatással volt a korszak fiatal generációjára. A mozi népszerűsége és hatása még évekkel később is érezhető volt a filmművészetben és a társadalomban. A filmzene pedig egész egyszerűen pazar, tökéletesen ki lett találva, egymást segíti a történetvezetés és a zene. 

Érdemes egy rövid kitekintést tenni, hogy ebben az esztendőben, 1967-ben milyen filmeket mutattak be Európában. A franciáknál Luis Bunuel  filmje A nap szépe (Belle de jour), a cseheknél  Milos Forman klasszikusa a  Tűz van, babám! (Horí, má panenko), Magyarországon pedig Sándor Pál Bohóc a falonja és Jancsó Miklós remekműve, a Csillagosok, katonák jelezte az új korszakot a filmművészetben. Mindent egybevetve, a Diploma előtt egy zseniális film, ugyan a mai fiatalok számára ezek a kérdések és a szexualitástól a párkapcsolatok világáig másképpen, modernebb köntösben jelennek meg, de mind a mai napig jelen vannak. Ezért ajánlom fiatal mozirajongóknak, hogy bátran nézzék meg Mike Nichols 1967-es klasszikusát, nem fognak csalódni.

Idővonal: A Diploma előtt című filmet 1967-ben mutatták be, amikor aláírták az Outer Space Treaty amerikai–brit–szovjet szerződést a világűr kutatásáról és békés felhasználásáról, amely megtiltja az atom- vagy más tömegpusztító fegyverek Föld körüli pályára, a Holdra, vagy más égitestre való eljuttatását vagy világűrben való állomásoztatását; A bolíviai La Higuera faluban kivégezték Ernesto Che Guevara argentin származású anarchista forradalmárt; Prágában, a Csehszlovák Írók Szövetségének IV. kongresszusán több író – Václav Havel, Ludvík Vaculík, vagy Pavel Kohout – kritikus hangvételű felszólalása nyomán konfliktus alakult ki a pártvezetés és az írószövetség között;  a Hatnapos háború Izrael Állam és négy arab ország között. (A zsidó állam elfoglalta Egyiptomtól a Gázai övezetet és a Sínai-félszigetet, Jordániától Ciszjordániát Kelet-Jeruzsálemmel együtt, Szíriától a Golán-fennsíkot.); A király, II. Konstantin nevében, ám valójában tudta nélkül, katonai junta vette át a hatalmat Görögországban, és Albert Flórián, a Ferencváros csatára 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá. – Wikipédia

A Dustin Hoffman filmjeit bemutató sorozatunkban a jövő héten már a bronzérmes mozi következik.

Borítókép: Benjamin Braddock (Dustin Hoffman) és Mrs. Robinson (Anne Bancroft) (Forrás: Mafab.hu)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.