L. Simon László szerint ha nem vagyunk résen, új hőseink lesznek: Amerika kapitány és társai

A Magyar Írószövetség és a Nemzeti Színház együttműködésében tartották meg a Nyelv – Színházi nyelv – színházi nyelvújítás című beszélgetéssorozat első részét. A kedd délutáni eseményen L. Simon László író, Smid Róbert irodalom- és kultúratudós, Szász Zsolt dramaturg, a Szcenárium folyóirat felelős szerkesztője és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója beszélgettek.

Részlet Nyelv–Színházi Nyelv–Színházi nyelvújítás című beszélgetéssorozatból (Fotó: Tóth Gábor/Magyar Nemzet) Fotó: Tóth Gábor

L. Simon László író pedig arról számolt be, hogy az irodalom oktatása azért fontos, mert az ott megjelenő személyek, események, konfliktusok és az arra adott válaszok és megoldások segítséget nyújthatnak a későbbiek során. 

Kiemelte: fontos, hogy a fiatalok éppen az életkorunknak megfelelő összetettségű irodalmi művekkel találkozhassanak a tanórákon. 

Elismerte azonban, hogy a mai generációk óraszáma nem terhelhető a végtelenségig, viszont az irodalomtanítás visszaszorítását nem lehet megengedni a jövőben sem.

Az irodalomtanítás nemcsak arról szól, hogy műveltségünk legyen, hanem arról is, hogy értsük a világot!

– mondta L. Simon László.

A résztvevők arról is beszélgettek, hogy lehet-e változtatni a szövegen, hiszen a színházi daraboknál lehet húzni a műből, lehet egyszerűsíteni. Továbbá felidézték, hogy a világirodalmi alkotások esetében szokás újra és újra lefordítani azokat, így lehet a jelenhez közelebb hozni a a klasszikus műveket.

A színház megteheti azt, amit nem tehet meg az irodalomtanár, a könyvkiadás, hogy meghúzza a művet

– mondta L. Simon László.

Vidnyánszky Attila elmondta, hogy sem a Bánk bán, sem pedig más színházi rendezése nem váltja ki a kötelező irodalom elolvasását, ugyanakkor a színház egy értelmezést segítő munkát képes elvégezni. Kiemelte: a Nemzeti Színházban az elmúlt években a János vitéztől az Egri csillagokon át a Csongor és Tündéig számos, kifejezetten az ifjúságnak létrejött művet adtak elő.

Azok a fiatalok, akik végigjönnek ezen az úton, megszokják a színházi nyelvet

– mondta, majd hozzátette, hogy számos osztálytermi előadást is tartottak. 

Minden eszközzel igyekeznek az eredeti művek gondolatait átültetni a színház világába, ugyanakkor elismerte, hogy a fiatalok felkészítése sok szempontból problematikus, mert az előadás előtti ráhangolódások túl rövidek, így keveset is érnek, de nem szabad feladni az ismeretátadás ezen próbálkozásait.

Vidnyánszky Attila szólt arról is, hogy mivel a rendszerváltás előtt folyamatos deheroizálás volt a jellemző az országban, ezért szükséges, hogy ismét hősöket lássunk, olyanokat, akiket követni szeretnénk. Elmondta, hogy a magyar történelemnek megvannak az ilyen hősei, nekünk nem kell kitalálni őket. A feladat, hogy az ő történeteiket meséljék el a következő generációknak.

L. Simon László pedig arról beszélt, hogy ha nem beszélünk a saját hőseinkről, akkor a következő néhány évtizedben a nemzeti identitás kereteit szövő történeteink nagy része el fog veszni.

Ha nem vagyunk résen, új hőseink lesznek: Amerika kapitány és társai

 – mondta L. Simon László, majd hozzátette, hogy éppen ezért az oktatási rendszernek nagy a felelőssége, ugyanis a jövőben nagyon komoly problémák leselkednek a jövő nemzedékére.

Borítókép: Részlet a Nyelv – Színházi nyelv – Színházi nyelvújítás című beszélgetéssorozatból (Fotó: Tóth Gábor)