Nos, ilyesféle élményt kínál az Exhibition on Screen: Az ifjú Picasso című filmje is, igaz, itt ejtőzés és öntudatlan kapcsolgatás helyett némi tudatosságra, sőt aktivitásra is szükség van: el kell jutni egy art moziba. De, ha már ott vagyunk, nem fogunk csalódni.
Pablo Picasso minden idők egyik legfontosabb művésze volt, úgy ragadta meg a világot, ahogy előtte soha nem láttuk, s gyökeresen átalakította néző és alkotó viszonyát.
Picasso persze nem egyedül reformálta meg a modern művészetet, de bizonyosan a legnagyobb hatású képzőművész volt, aki rákényszerített bennünket arra, hogy ne csak nézzük, ne csak csodáljuk, ne csak hatása alá kerüljünk, de magunk is megfejtőivé, s ezzel megalkotóivá váljunk egy-egy műremeknek.
Kétségtelen, hogy a XIX–XX. század fordulója a modern világ megszületésének forrongó időszaka volt.
A futószalagon pörgő nagyipar és a korszerű államigazgatás meghódította az élet minden területét, amire nemcsak különféle politikai-társadalmi mozgalmak próbáltak választ adni, de természetesen a művészet is megfogalmazta a maga feleletét.
Előbb a szecesszió, aztán az impresszionizmus nagy áramlata próbálta elhelyezni az embert az új világban, majd a modernitás különféle izmusai próbálták újraértelmezni az emberi létet.
Nos, ebbe a termékeny vitába érkezett Picasso, a spanyol Malaga szülötte, Barcelona és Párizs neveltje, de leginkább önmaga formálója, aki – a film szerint – a kezdetektől arra törekedett, hogy egyedi nyelvezetet hozzon létre, olyan forma- és színvilágot, amely legpontosabban fejezi ki mindazt, amit a világról érez és gondol.
Ritkán jut eszünkbe: vajon mi kell ahhoz, hogy egy ilyen nagyszerű művész pályára álljon, s rátaláljon tehetségének lényegére.
Nos, Az ifjú Picasso nemcsak azt meséli el, hogy a malagai festészeti iskola milyen hatással volt a gyerek Pablóra, hogy apja hogyan egyengette útját, hogy miféle eredetiséggel fordult a fiatal művész a klasszikus képzés felé, hogyan jutott el Párizsba és ott miféle hatások között alakult ki jellegzetes és félreismerhetetlen stílusa. Megmutatja, hogyan merített mások munkáiból, s hogyan egészítette ki saját gondolataival a már ismert stíluselemeket, hogyan billegett végzetes szerelmek és olcsó prostituáltak között. De nemcsak a fiatal Picasso életét meséli el, hanem valami sokkal fontosabbat is.
Azt, hogy tehetség és a támogató környezet bizony édeskevés ahhoz, hogy a fiatal festőből Picasso legyen.
A történetből kiderül, hogy az ifjú művész szinte éjjel-nappal dolgozott. Megszállottként festett mindent, amit látott, alakokat, jeleneteket, pillanatokat, hangulatokat. Több száz festményt alkotott meg ebben az időszakban.
Mindazonáltal Picasso sikerének kulcsa nem a szorgalom és nem is a tehetség. Önmaga vállalásának bátorsága nélkül nem lett volna az, aki lett.
A film az 1907-ben megszületett Avignoni kisasszonyok című festményhez köti a fordulatot, amely nemcsak a Picasso művészetében jelent vízválasztót, de a modern képzőművészetben is. A festmény úgy ábrázolja az avignoni bordélyház lányait, hogy arcaik maszkszerűek, mintha nem is emberek, hanem élettelen bálványok, torz próbababák lennének, ám szemük a nézőre mered. Kérdőn? Vádlón? Félelemmel telve? Vagy csak üres várakozással?
Rendkívül bátor festmény. Picasso nem is merte kiállítani. Évekig csak műtermének falán lógott, csak azok látták, azok bámulták rémülten vagy csodálattal, akik a fiatal művész lakásán jártak.
Míg meg nem vette a New York-i MoMA, s világhírűvé nem tette. A képet is, a művészt is.
A film angol nyelven, magyar felirattal látható a művészmozikban.
