Kate (Daisy Edgar-Jones) néhány főiskolai barátjával viharok, azon belül is tornádók után kutat. Kifejlesztettek egy módszert, amivel le lehet csitítani egy forgószelet, ám amikor éles helyzetbe kerülnek, az tragédiába torkollik. Hősünk öt évvel később már New Yorkban él, távol a természeti katasztrófáktól, ám szülővárosát egy veszélyes viharsorozat fenyegeti, így hazatér, hogy segítsen az embereknek és szembenézzen múltbeli baklövésével.
Előzetesen nehezen lehetett behatárolni, hogy a Twisters milyen formában kötődik majd az 1996-os mozihoz. Sokan remake-ként vizionálták, míg mások lazán kezelt folytatásként, s végül ez utóbbi tábornak lett igaza. A Minarit jegyző Lee Isaac Chung műve helyenként megidézi az elődöt, akad néhány utalás, de nincsenek visszatérő figurák, a film a saját lábán igyekszik megállni. Mindezt sikerrel teszi, az is tökéletesen élvezheti, akinek nem volt szerencséje látni a korábbi változatot. A hatásos nyitány rögtön megadja az alaphangulatot, megismerjük a fiatal, ambiciózus csapatot, majd testközelből tapasztaljuk meg a természet haragját. Kate mellett egyedül a szabad szellemű Javi (Anthony Ramos) éli túl a katasztrófát, ő keresi fel évekkel később a lányt, hogy térjen vissza a jó ügy érdekében. A történet szögegyenes, jól bevált panelekből építkezik, nincsenek nagy meglepetések, tisztán látszik, mikor, milyen kulcsfontosságú események fognak bekövetkezni.
A felütést azzal fűszerezték meg, hogy hőseink mellett mások is vadásznak viharokra. Ilyen többek közt a vagány internetes sztár, Tyler (Glen Powell), aki a kezdeti súrlódások ellenére idővel remek csapatot alkot Kate-tel.
Igazán különlegesnek egyik szereplőt sem lehet tekinteni, abszolút sablonjellemek, ám nem lehet elvitatni, hogy a vásznon működnek. A civódásaik, a köztük lévő dinamika, melyet körbeleng a humor, gondoskodik róla, hogy lehessen velük szimpatizálni. Chung próbál némi drámát csempészni az összképbe, Kate tragédiája mellett előkerülnek a pusztítás áldozatai, az otthon nélkül maradtak. Erre fektethettek volna nagyobb hangsúlyt, de a cél egy könnyed nyári kikapcsolódás megalkotása volt, nem sötét és realista szenvedéstörténet. Tartalmilag így nyilván kevesebbet kapunk, de kompenzálnak a szórakoztatással, a Twisters ugyanis ebben a legjobb. Lehet, hogy kiszámítható és sablonos, ám amikor találkozunk egy viharral, az igen intenzív élmény, és szerencsére erre elég gyakran van precedens a kétórás játékidő során. Az égből lekúszó széltölcséreket kvázi személyiséggel ruházzák fel, mintha egy szörnnyel harcolnának, és kis túlzással nem állnak messze az igazságtól.
A magába szippantó, megfoghatatlan fenyegetés félelmetes ellenfél, és ezt a stáb maximálisan kihasználja.
Egyszerre tűnik hatalmas kalandnak és életveszélyes játéknak, amit Kate és csapata csinál. Minden akciódúsabb szegmens karfaszorongatóan izgalmasra sikeredett, nem lehet panasz sem az intenzitásra, sem a látványra. Sőt, a viharok torkában való elkeseredett küzdelmet olykor még tovább húzhatták volna a feszültség fokozása érdekében, de a hatás így sem marad el.
A Twisters szerencsére tudja, mit vállal, és ezt többé-kevésbé teljesíti is. Az átlagnál igényesebb, korrekt, tipikus nyári blockbuster, mely két órára kirepít a szürke hétköznapokból. Nem túl okos, akárcsak az időjárást, a cselekmény fontosabb pontjait itt is előre meg lehet jósolni és a történet sem áll túl acélos lábakon. Ellenben remekül ellensúlyoz a vizualitással, a vérpezsdítő viharokkal, így válva igazán impulzív élménnyé. Valahogy így kell egy alapvetően szörnyű dolognak megragadni a szórakoztató oldalát.
