„A komolyzene egy kicsit olyan, mint a spenót”

Rákász Gergely orgonaművész karrierje során bejárta a világot, ám a szíve mindig is hazahúzta. A világhírű művésszel ezúttal egyebek mellett a zene és a művészetek szerepéről, a Lords of the Organ című koncertsorozatról, illetve a Rákász Gergely Alapítvány által vállalt küldetésről beszélgettünk.

Rákász Gergely (Fotó: Rózsa Erika)

– Ezt a célt tűzte maga elé a Rákász Gergely Alapítvány is?

– Az alapítvánnyal fiatalokat mentorálunk és lehetőséget adunk nekik, hogy minél többször állhassanak a színpadon, és minél több élettapasztalatot gyűjtsenek. Fontos, hogy megértsék: 

nem elég nagyszerű lelki produktumot létrehozni, azt át is kell tudni adni. Hiába van a polcon egy csodálatos műalkotás, ha senki nem kíváncsi rá, akkor nincs hatása.

A teremtő energia célja, hogy gyönyörű formában mutassa meg magát az embereknek a Jóisten. Ha ezt nem tudjuk közvetíteni, akkor az egész munka kárba vész. Épp ezért soha, egyik fiatalnak sem mondom meg, hogyan fogja a vonót vagy mit csináljon a harmonikájával. Helyette egyrészt arról beszélgetünk, hogy mekkora árajánlatot adjon, miként viselkedjen a színpadon, mit tegyen koncert előtt, vagy hogyan mozogjon a közösségi médiában. Másrészt, ha összegyűlik egy csapatnyi tehetség, akkor az alapítvánnyal – amellyel van egy nagyon erős, a Kárpát-medencéhez kötődő patrióta kapcsolatrendszerünk – igyekszünk a történelmi Magyarország területén minél több kis falunak, kisebb közösségnek koncertélményeket nyújtani. Egyetlen feltételünk, hogy ezek jól szervezett, minél nagyobb számú közönséget megszólító koncertek legyenek. 

Nagyon izgalmas élmény vállalni a kockázatot, és elutazni Székelyföldre vagy elmenni Délvidékre, olyan hallgatósággal találkozni, amelynek egyébként nem lenne része ilyen klasszikus zenei élményben.

Éppen ezért mindig örömmel vesszük a fiatal tehetségek és a vállalkozó szellemű közösségek jelentkezését, hogy a jövőben velük, náluk adjunk koncerteket.

Fotó: Rózsa Erika

– Csakúgy, mint a Lords of the Organ című koncertsorozata, amellyel az ország számos pontján fellép. Többek között Keszthely, Orosháza, Mohács, Balatonboglár, Tata, Pécs, Szekszárd, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Karcag, sőt Olaszfa és az ormánsági Bőköz Fesztivál is szerepelnek a jövőbeni koncerthelyszínek között. Mi alapján választja ki a rendezvényeken elhangzó zeneműveket?

– Az épp kerek évfordulót ünneplő zeneszerzők művei közül általában szoktam előadni néhányat a koncerteken, de ezt leszámítva nincs kőbevésett szabály a program összeállításakor. Óriási lehetőségnek tekintem, hogy olyan műveket adhatok elő, amelyeket szeretek, és amelyekkel a közönségnek is örömet szerezhetek. Nincsenek kötelezettségek, előírások. Az egyetlen fontos kitétel, hogy a koncerteknek íve legyen, emelkedésekkel és megnyugvásokkal, zárásként pedig kirobbanó örömmel, amely lelkileg feltölti a közönséget.

– Így éli az életét is? Fontos, hogy a pezsgés közepette legyen olykor egy kis csend és nyugalom?

– Számomra nagyon fontos, igen. Van, aki szereti a reflektorfényt és az állandó figyelmet, de én akkor vagyok boldog, ha csend, béke és nyugalom vesz körül. Amikor 2005-ben hazajöttem Amerikából, a menedzsmentem megkérdezte, hogy milyen utat szeretnék: celeb legyek, vagy Gergő, az orgonista. Az előbbihez Budapestre kellett volna költöznöm és rendszeresen megjelennem a megfelelő helyeken. Gyorsan rájöttem, hogy az az életmód nem nekem való. A gyökereim Győrhöz kötnek, ahol a családom és barátaim élnek, és ismerem még a sarki zöldségest is. Nekem ez az otthonom.

Borítókép: Rákász Gergely (Fotó: Rózsa Erika)