– A koncertjein a zene mellett fontos szerepet kap a látvány, valamint azok az emberi történetek, amelyek összekötik a műveket, egyszerre figyelemfelkeltők és tanulságosak, az elhangzó szerzeményekkel és azok alkotóival kapcsolatosak. Miért tartja ezeket fontosnak?
A komolyzene egy kicsit olyan, mint a spenót. Tele van értékekkel és finom tápanyagokkal, de sokunknak nehezünkre esik rávenni magunkat, hogy a tányérunkra tegyük. Ám ha elfogyasztunk belőle egy kanállal, rájövünk, hogy csodás étel. Pláne, ha jól készítik!
– A klasszikus zene attól klasszikus, hogy kiállta az idők próbáját. A mai „sztárok” többnyire hullócsillagok, akiknek a helyére nagyon gyorsan újak érkeznek. Ezzel szemben például Bach, Mozart vagy Vivaldi művei évszázadok óta megdobogtatják a szíveket. Nekem tulajdonképpen „csak” annyi a dolgom, hogy vonzó csomagolásban nyújtsam át őket a hallgatóknak. Mert elég, ha az emberek – bizalmat szavazva a klasszikus zenének – eljönnek egy koncertre. A szerzők és a műveik onnantól kezdve teszik a dolgukat. Persze csak akkor, ha nem felejtjük el, hogy 21. századi embereknek játszunk, akiket folyamatosan ezernyi inger ér a mindennapok során. Mára teljesen megváltozott a világ, és az emberi figyelem hossza drámaian lerövidült. Ha én ehhez nem alkalmazkodom az előadásommal, akkor nem engem választanak. Helyette bekapcsolják a streamingszolgáltatót vagy elmennek például egy futballmeccsre.
Csak akkor nyerhetek, ha úgy tudom tálalni a koncertjeimen a klasszikus zene értékeit, hogy azok a 21. század emberének is könnyen, megerőltetés nélkül befogadhatók legyenek.
– Közelebb kell tehát hozni az emberekhez a kultúrát?
– Az biztos, hogy ha az elefántcsonttoronyban ülve gyönyörködünk a magasművészetben, azzal semmit sem érünk, mert a művek nem érnek célba. Sokat változtathatunk a világon is a művészet segítségével, ugyanis azok az emberek, akik Vivaldit vagy Bachot hallgatnak, a mindennapjaikat is más értékrendet követve élik. Ha csak tíz-tizenöt ember megy el az amúgy nagyon értékes hangversenyekre, mert nem értik az ott elhangzó műveket, akkor nem tudjuk jobbá tenni a világot. Márpedig mi más lehetne a művészet és a művész célja, ha nem az, hogy egy kicsit feljebb emeljen bennünket?
– Ezt a célt tűzte maga elé a Rákász Gergely Alapítvány is?
– Az alapítvánnyal fiatalokat mentorálunk és lehetőséget adunk nekik, hogy minél többször állhassanak a színpadon, és minél több élettapasztalatot gyűjtsenek. Fontos, hogy megértsék:
nem elég nagyszerű lelki produktumot létrehozni, azt át is kell tudni adni. Hiába van a polcon egy csodálatos műalkotás, ha senki nem kíváncsi rá, akkor nincs hatása.
A teremtő energia célja, hogy gyönyörű formában mutassa meg magát az embereknek a Jóisten. Ha ezt nem tudjuk közvetíteni, akkor az egész munka kárba vész. Épp ezért soha, egyik fiatalnak sem mondom meg, hogyan fogja a vonót vagy mit csináljon a harmonikájával. Helyette egyrészt arról beszélgetünk, hogy mekkora árajánlatot adjon, miként viselkedjen a színpadon, mit tegyen koncert előtt, vagy hogyan mozogjon a közösségi médiában. Másrészt, ha összegyűlik egy csapatnyi tehetség, akkor az alapítvánnyal – amellyel van egy nagyon erős, a Kárpát-medencéhez kötődő patrióta kapcsolatrendszerünk – igyekszünk a történelmi Magyarország területén minél több kis falunak, kisebb közösségnek koncertélményeket nyújtani. Egyetlen feltételünk, hogy ezek jól szervezett, minél nagyobb számú közönséget megszólító koncertek legyenek.
Nagyon izgalmas élmény vállalni a kockázatot, és elutazni Székelyföldre vagy elmenni Délvidékre, olyan hallgatósággal találkozni, amelynek egyébként nem lenne része ilyen klasszikus zenei élményben.
Éppen ezért mindig örömmel vesszük a fiatal tehetségek és a vállalkozó szellemű közösségek jelentkezését, hogy a jövőben velük, náluk adjunk koncerteket.
– Csakúgy, mint a Lords of the Organ című koncertsorozata, amellyel az ország számos pontján fellép. Többek között Keszthely, Orosháza, Mohács, Balatonboglár, Tata, Pécs, Szekszárd, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Karcag, sőt Olaszfa és az ormánsági Bőköz Fesztivál is szerepelnek a jövőbeni koncerthelyszínek között. Mi alapján választja ki a rendezvényeken elhangzó zeneműveket?
– Az épp kerek évfordulót ünneplő zeneszerzők művei közül általában szoktam előadni néhányat a koncerteken, de ezt leszámítva nincs kőbevésett szabály a program összeállításakor. Óriási lehetőségnek tekintem, hogy olyan műveket adhatok elő, amelyeket szeretek, és amelyekkel a közönségnek is örömet szerezhetek. Nincsenek kötelezettségek, előírások. Az egyetlen fontos kitétel, hogy a koncerteknek íve legyen, emelkedésekkel és megnyugvásokkal, zárásként pedig kirobbanó örömmel, amely lelkileg feltölti a közönséget.
– Így éli az életét is? Fontos, hogy a pezsgés közepette legyen olykor egy kis csend és nyugalom?
– Számomra nagyon fontos, igen. Van, aki szereti a reflektorfényt és az állandó figyelmet, de én akkor vagyok boldog, ha csend, béke és nyugalom vesz körül. Amikor 2005-ben hazajöttem Amerikából, a menedzsmentem megkérdezte, hogy milyen utat szeretnék: celeb legyek, vagy Gergő, az orgonista. Az előbbihez Budapestre kellett volna költöznöm és rendszeresen megjelennem a megfelelő helyeken. Gyorsan rájöttem, hogy az az életmód nem nekem való. A gyökereim Győrhöz kötnek, ahol a családom és barátaim élnek, és ismerem még a sarki zöldségest is. Nekem ez az otthonom.
Borítókép: Rákász Gergely (Fotó: Rózsa Erika)
