Összeesett az egyik forgatáson, majd kórházba került Murathan Muslu, aki II. Murád oszmán szultánt alakítja a Hunyadi című sorozatban.
Összeesett a forgatáson a Hunyadi legrejtélyesebb karakterét alakító színész, kórházba kellett vinni
Ma már lövi magát, így ez nem fordulhat elő még egyszer.

Teljesen kész voltam, arra gondoltam, ez biztosan kiégés, mert túl sokat dolgoztam
– fogalmazott a színész a Best Magazinnak. Hozzáfűzte, azt a munkanapot még végigcsinálta, de egy héttel később kórházba került, mert gyanús lett neki, hogy fogyni kezdett. Miután kivizsgálták, kiderült, hogy 1-es típusú cukorbetegségben szenved. Mint mondta, a diagnózis akkora sokkot okozott neki, hogy teljesen összeomlott.
További Kultúra híreink
Mára természetesen feldolgozta, hogy mi történt vele, így most nagyon figyel arra, hogy mit eszik, és hogy beadja magának az inzulint – írja szemléjében az Origó.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Irodalom a kávéházi örökség jegyében
A Centrál Kávéház a mai napig őrzi és továbbadja a Nyugat szellemiségét.

Változás az Oscar-szabályzatban, a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban is döntöttek
Jövőre más lesz a legrangosabb filmművészeti díjátadó.

Lars von Trier magyar színpadon
A legendás rendező Hullámtörés című filmjét dolgozták fel.

Egy humanoid robot is szerepel a Vörösmarty Színház új darabjában
Térey János A Nibelung-lakópark című művét állította színpadra Szikora János.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar Péter ismét VIP‑páholyban bulizott

Trump elárulta, hogy ott lesz-e Ferenc pápa temetésén

Óriási botrány az NB I-ben, rátámadt az edzőre a válogatott kapus

Napi aktuális extra – Erdő Péter: Vatikáni hírek szerint szombatra tervezik Ferenc pápa temetését + videó

Most jött a hír, életveszélyes állapotban került kórházba a Real Madrid legendája

Napindító: Az európai vezetők megrendülten nyilatkoztak a pápa halála kapcsán + videó

Sallai Roland sorscsapása: a Leeds United sütiző edzője partiállat lesz

Megalázott játékosok, botrányedzők – őrült hajrá következik az NB II-ben

A Liverpool magyar „csodagyereke” gólt lőtt az angol válogatottban – lemarad az MLSZ?

Cseh Katalin gusztustalanul beletörölte a lábát a húsvétba

Magyar filmet még sosem vártak így a Netflixen

Az idei húsvét liberális tanulságai
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Irodalom a kávéházi örökség jegyében
A Centrál Kávéház a mai napig őrzi és továbbadja a Nyugat szellemiségét.

Változás az Oscar-szabályzatban, a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban is döntöttek
Jövőre más lesz a legrangosabb filmművészeti díjátadó.

Lars von Trier magyar színpadon
A legendás rendező Hullámtörés című filmjét dolgozták fel.

Egy humanoid robot is szerepel a Vörösmarty Színház új darabjában
Térey János A Nibelung-lakópark című művét állította színpadra Szikora János.