A Kádár-korszakra jellemző, hogy Gazdag Gyula Sípoló macskakő (1971) című filmjét azonnal betiltották, külföldi vetítését 1979-ig nem engedélyezték. Ám hazánkban, hogy legyen mégis valamiféle demokratikus látszat, 1972-től mégis vetítették, persze azért a mozikban nem ez volt a fő műsorszám. Vélhetően azért változott meg a film bemutatásával kapcsolatos álláspont, mert Gazdag Gyula igencsak valóságos, realisztikus, dokumentum-játékfilmes eszköztárral (bár alaposan elkészített forgatókönyv alapján) megrendezett mozija nem lázít, csak mélységes szomorúsággal mutat rá a kommunista berendezkedés teljes csődjére.
A történet arról szól, hogy egy vidéki építőtáborba a fővárosból temérdek diák érkezik, akik azért jönnek, hogy kukoricát címerezzenek.
A kukoricát azonban még nem lehet címerezni, így munkát nem tudnak adni a diákoknak Gecsőpusztán. A kölykökkel nem merik közölni a hírt, hiszen a kommunizmusban elképzelhetetlen ekkora fejetlenség, ezért kirándulással, sport- és kulturális programokkal próbálják lefoglalni a rendkívüli módon unatkozó kamaszokat.
Ez persze nem igazán sikerül, a fiúk átszöknek a lánytáborba, és nem igazán szívesen vesznek részt a tanárok által kitalált programokon.
Fotó: NFI/Inkey Alice
Gazdag Gyula filmje azért nézhető még ma is, mert
nemcsak a kommunista társadalmi berendezkedés teljes csődjét mutatja be, leginkább azt, hogy még a kiskorú diákok is kinevetik az üres szólamokat sulykoló táborvezetőt, hanem azért, mert bemutatja azt is, hogy a kamaszkor természetes velejárója a lázadás.
A fiúk ugyanis akkor is átszökdösnének a lánytáborba, ha lenne munka, és akkor is „pofákat vágnának”, ha nem üres szólamokkal próbálnák nevelni őket. Mindezt Gazdag Gyula nagyvonalúan érzékelteti a filmjében, amely szinte folyamatosan képes fenntartani a néző figyelmét úgy, hogy igazán nagy fordulatokkal, drámai csúcsponttal nem szolgál, de talán nem is ez volt a szándék.
Az alkotók igyekeznek a feszültséggel teli hétköznapi helyzeteket humorral feloldani, amelynek következtében fiatalok nemzedékei a mai napig nézték és nézik az alkotást.
Gazdag Gyula filmje azért érdekes, mert párhuzamot von a kommunista berendezkedés és a kamaszok tehetetlensége között.
A néző ugyanis azt látja, hogy a kamaszok (akiket amatőr szereplők alakítanak játszi könnyedséggel és természetes beleéléssel) is csak folyamatosan beszélnek arról, hogy csinálni kellene valamit, de lusták ahhoz, hogy aztán tényleg cselekvéssé változtassák elképzeléseiket. Kivéve három fiút. Ők végül elmennek kapálni az egyik helyi lakos földjére, akinek nincsen ideje a saját dolgaira, mert a termelőszövetkezetben tölti idejének nagy részét.
Gazdag Gyula kíméletlenül kritizálja a tábor pedagógusait is. A lánytáborba átszökdöső fiúk ugyanis nem buknak le, ám azok, akik kapálni mennek, fegyelmi eljárás alá kerülnek, és hazaküldik őket. Nem a kapálás miatt persze, hanem azért, mert elhagyták a tábort. Azt a tábort, ahonnan tényleg csak az nem szökdös el kalandozni egy kicsit, aki még ehhez is lusta. Érdekes dramaturgiai megoldása a filmnek, ahogy a rendező bemutatja a félelem légkörét. Látszólag a táborban senkinek nincsen semmi félnivalója. Persze azért az elhangzik, hogy nem hiányzik a balhé, nehogy valakit ne vegyenek fel az egyetemre. De mégis úgy tűnik, hogy ezek a fiatalok átlátnak a szitán, gondolkodásuk tartalmaz némi kritikus hozzáállást.
Viszont – és itt jön a félelem légkörének pontos érzékeltetése – még azt sem merik megkérdezni a tanároktól, hogy miért nem dolgoznak abban az építőtáborban, ahova azért jöttek, hogy dolgozzanak. Ők ugyanis építeni jöttek a kommunizmust, javítani a nemzetgazdasági mutatókat.
A film eget verő poénja az, hogy ezt még akkor se tehetik meg, ha akarják.
A Sípoló macskakő megtekinthető a Filmio.hu oldalon, a magyar filmek online filmtárában.
