Ahol lehetetlen unatkozni

Mennyire lehet vegyíteni a népzenét a dzsesszel úgy, hogy ne legyen erőltetett, és miért egy Ady-vers hozta lázba a széphalmi nézőközönséget? A 28. Zempléni fesztivál első napjain jártunk.

Pataki Tamás
2019. 08. 14. 7:04
null
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tokaji szőlődombok, a zempléni hegyek, várak, festői kis falvak között nap mint nap utazgatva az jutott eszünkbe, hogy ha Hamvas Béla netalán fesztiválozni járna, a zempléni fesztiválon alighanem megtalálná a számítását. A természeti kincsek közelsége, a változatos kulturális kínálat, a sárospataki borterasz jobbnál jobb borai és a borospincék programjai miatt a zempléni fesztivál kétségtelenül hazánk egyik legizgalmasabb nyári programsorozatává vált. Nem csoda, hisz ötven zenei, művészeti műsort kínálnak negyven helyszínen, a környék városaiban – Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen vagy Tokajban – és a kis falvakban is, mint például Hollóházán vagy Pálházán. Aki több napot tölt a fesztiválon, a bőség zavarával szembesül, ráadásul időmilliomosnak kellene lennie, hogy elérjen minden programra, hisz délután háromtól szinte éjfélig naponta több párhuzamos programot is találhat a környéken.

Vasárnap például a sátoraljaújhelyi városháza barokk dísztermében igazi kávéházi hangulatban tölthettük a délutánt, a Sounds of Bábel dzsessz­triót Bábel Klára hárfás vezette. És igen, bármilyen furcsán hangzik, a hárfa jól megfért a dzsesszslágerekkel, sőt kiválóan hangzott. Közben Bábel Klára hárfavirtuóz a különféle dalokat kedélyes és humoros beszédével kötötte össze. Aznap este a sárospataki vár udvarán Szőke Nikolette énekesnő koncertezett Káel Norbert együttesével. A népzenei alapjainkat dzsesszel keverő énekesnő és az együttes jól egymásra hangolódtak, Káel Norbert zongorajátéka többször is vastapsot kapott a közönségtől, a Bach-feldolgozása volt a koncert csúcspontja.

Hétfőn a hollóházi Porcelánmúzeumban, a több száz porcelán között hallgattuk meg az első kirándulókoncertet, amelyeket általában kis falvakban tartanak. A BDZ Fúvósötös komolyabb barokkzenét, majd Polgár Tibor, a harmincas évek népszerű filmzeneszerzőjének könnyed, elegáns Szegény Schubert, ha tudta volna kompozícióját adta elő. Viszont a nap egyik legjobban várt előadását, az Így szerettek ők – Ady Endre felolvasószínházi estet már a széphalmi Magyar Nyelv Múzeu­mának épületében tartották.

Az esten a pótszékek is elfogytak, és amikor a fő előadó, Kőszegi Ákos színművész megjelent a közönség között, többen felszisszentek, mondván, „nézd, itt van Anthony Hopkins”. A hasonlóság nem alaptalan, viszont a közkedvelt szinkronszínész az esten, amelyen Ady és Léda furcsa szerelmi viszonyát idézték meg, leginkább azt bizonyította be, hogyan lehet jó stiláris érzékkel, mesterkéltség nélkül Ady-verset mondani (ami az Ady-versek esetében szinte kikerülhetetlen hiba).

Fotó: Facebook

Az estét pedig a sárospataki borteraszon érdemes zárni. A borteraszt idén nem a Makovecz Imre által tervezett művelődési központ előtti téren állították fel, és noha az új helyszínt szűkösebbnek mondták, a gótikus vártemplom szomszédsága, a vár közelsége egészen jó hangulatot teremt a borozással kísért esténkénti dzsesszkoncerteknek. Ám az is szembetűnő, hogy a zempléni vidék gasztronómiai, kulturális és turisztikai vonzerejében rejlő lehetőségek egyáltalán nincsenek kellőképpen kihasználva. Ezen próbál segíteni a zempléni fesztivál, amelynek évek, sőt évtizedek óta visszajáró törzsközönsége is van. Pedig ez a vidék akár a magyar Toscana is lehetne, történelmi értékei, a Rákócziak által épített és kulturális öröksége, no meg borkultúra szinte erre predesztinálja.

CsILLAGOK HÁBORÚJA TOKAJON

A zempléni fesztivál a hét végéig, augusztus 18-ig tart. Kiemelünk párat a még hátralevő programok közül, amelyeket kár lenne kihagyni, hogyha a környéken járunk: holnap este a sárospataki vár udvarán fellép a Szent Efrém Férfikar, akik egy különös misztériumjátékot adnak elő Árpád-házi Szent Piroska tiszteletére, többek között Moravcsik Gyula magyar bizantinológus szövegeinek felhasználásával, de elhangzanak bizánci, gael, görög, magyar, szárd egyházi és népi dallamok, gregorián énekek, valamint Dunstable vagy Liszt műveinek részletei is. Ugyanezen a napon Mádon a Hurdy-Gang Trió Hej, Rákóczi! címmel zenés-táncos műsorral emlékezik meg Rákóczi Ferenc fejedelemről, a dzsessz világ- és népzene ötvözetét játszó együttes latinos dallamai a kuruc kor zenei világával keverednek, ráadásul a Magyarország különböző területein fennmaradt virtuóz férfitáncokról is improvizálnak. Augusztus 16-án Szarka Tamás és Ghymes koncertezik Sátoraljaújhely városközpontjában, ahol az elmúlt 35 évük legjobb dalait játsszák el, ezen a napon lesz a fesztivál egyetlen felvidéki, kassai programja is, a Rodostói házban a Rákóczi-emlékév alkalmából a fejedelem emlékezetére hangversenyt tart a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyen Bartók, Dohnányi és Weiner Leó művei is elhangzanak. Augusztus 17-én a Budafoki Dohnányi Zenekar a tokaji Fesztiválkatlanban tartja nagyszabású koncertjét, amelyen Hollerung Gábor vezényletével olyan népszerű filmzenék szólalnak meg, mint a Csillagok háborúja és az Indiana Jones Grammy-díjas zenéje. Sárospatakon záróhangversennyel búcsúznak az idei fesztiváltól, Karasszon Eszter csellójátékát a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséri Ricardo Casero vezényletével.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.