Ha létezik megosztó zenei műfaj, akkor az operett az. Vélhetően nem a zenéje okán, inkább a szövegkönyvek giccsbe hajló álomvilága bőszíti a sznobokat, no meg a történetek azonos kaptafára méretezett abszurditásai. Nos, mindezektől mentes Kálmán Imre: A chicagói hercegnő című dzsesszoperettje, amelynek két esztendővel ezelőtti, Operettszínházbeli előadását szombaton este kilenckor sugározza az M5.
A műfaj keresztapja a mindenki által zseniként tisztelt Wolfgang Amadeus Mozart. Aki az orrát húzza az operett szó hallatán, ettől nyilván nem enyhül, miként, vélhetően attól sem, hogy a jeles osztrák komponista alkotott singspiel-eket, magyarán daljátékokat. Eme operánál könnyedebb és könnyebben befogadható alkotásokkal Mozart igyekezett a főúri udvarokból kiszabadítani a zenét, a színpadi muzsikát, s eljuttatni mindenkihez. Ugyan az operett műfaji megjelölésként nehezen lenne ráakasztható a Varázsfuvolára, ami ettől még singspiel. Másfelől a műfaj egyik megteremtője, Offenbach Hoffman meséi című remeke rendre szerepel a világ nagy operaházainak repertoárján.
Ha Offenbach, nézzük a kezdetet, amely nem Budapesten zajlott – noha mi magyarnak tartjuk az operettet, mint később kiderül, nem ok nélkül. A műfaj születésnapjának Offenbach örök riválisa Hervé: Don Quiote et Sacho Pansa címet viselő opéra bouffe-ja, 1848. március 6-i bemutatóját tartják. Amíg Párizsban menőbb volt az opéra grande, addig Bécsben ifjabb Johann Strauss A denevérje, vagy A cigánybárója (Jókai Mór Szaffija alapján) le nem kerültek a színpadról. Történt ez 1885-ben, amikorra a császárváros számított operett fővárosnak. A bécsi operett újhullámának sztár komponistái azonban már Kálmán Imre és Lehár Ferenc voltak.
Bizony, bizony, mint minden és mindenki, aki és ami jó, az magyar, hát miért maradna ki éppen az operett? A nevezzük így: magyaros stílus gyökerei a népszínműbe kapaszkodnak. A népszínmű és korszakos sztárja, Blaha Lujza (akit a bécsi operett atyja, Suppé is szerződtetni kívánt) a nemzet csalogányaként énekelte be, Pest akkor még többségi német ajkú színházaiba a magyar nyelvet. Ezért jelentős műfaj a népszínmű, amelynek betétdalai verbunkosok, nóták stílusában fogantak, s szalon-cigányzene hangzásban szólaltak meg. Ezt követték az első operettkomponisták, Huszka Jenő (ő a Bob herceggel, első operettjével, az első külföldön bemutatott operettel, egyszerre tarolt Budapesten és Bécsben), illetve Kacsóh Pongrác, akik a francia operettkuplé és a német singspiel beemelése mellett ügyeltek a magyaros stílus megteremtésére. A János vitézben Kacsóh mindenkit megelőzve használja népzenénket műzenei környezetben. Műve bemutatójának környékén diplomáztak a Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés tanár növendékei: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szirmai Albert, Jacobi Viktor és Kálmán Imre.
Kálmán Imre élete nem indult operettlibrettóhoz hasonlóan. A siófoki nagypolgári idillt a család pesti rokonoknál történt szétszóródása váltotta. A kamasz Imre a zeneiskola mellett egyik nagynénjénél gyakorolhatott, lévén nekik nem futotta pianínóra. Tehetségéről képet ad, hogy 15 esztendősen, bemutatkozó iskolai hangversenyét követően Ábrányi Kornél, zongorista, zeneszerző, Liszt és Chopin tanítványa megkönnyezte a növendék produkcióját. A folytatás operett helyett dráma: három évre rá, reuma miatt véget ért kurta zongoraművészi pályája.
Zeneakadémiai társai, Szirmai és Jakobi mellett, Molnár Ferenc voltak a legjobb barátai. Molnárral a Pesti Napló szerkesztőségében ismerkedett meg, ahol családja előtt titokban tartva dolgozott zenekritikusként. A négy fiatal gyakorta és kedvtelve látogatta a Király Színházat, egész pontosan a teátrum társalgóját, a művészklubot. Első operettjét, a Tatárjárást Beöthy Lászlónak, a Király igazgatójának ajánlotta fel, aki Oscar Strauss Varázskeringőjének premierjére készülve elutasította. Így jött a Vígszínház, ahol Molnár Ferenc háziszerzőnek számított. Az üzlet jól sült el, a bemutatót követő ötven előadásra elővételben elkelt az összes jegy. Ekkortájt lett világhírű Molnár Ferenc. No és Kálmán Imre, miután egy évre a budapesti premier után Bécsben hasonló sikert aratott a Tatárjárás, amit hamarjában színre vittek Hamburgban, Berlinben, Koppenhágában, Londonban és New Yorkban. Második világsikere, A cigányprímás már megnyitotta számára a Királyszínház kapuját is.
A chicagói hercegnőt 1928-ban mutatta be a Theater an der Wien. Ekkor vette nőül a nála három évtizeddel fiatalabb orosz színésznőt, Vera Makinszkaját. Ezt csupán azért jegyeztem meg, mivel ez olyan operettes fordulat, amihez hasonló szerepel A chicagói hercegnőben, amelynek sztorija nem sablonos és bugyuta – mint az operetteké szokott a szereposztás: bonviván-primadonna-táncoskomikus-szubrett kötelező négyese miatta. Sőt, ha tetszik, aktuális ma is.
Két amerikai milliomos csemete, Mary és Edith fogadást köt, hogy európai útjuk alatt ki tud olyan különlegességet szerezni, ami pénzért nem kapható. A tét egymillió, jóféle USA dollár. Mary összeismerkedik egy szegény Kelet-Európai ország trónörökösével, s hogy elnyerje szerelmét megveszi és átrendezi az uralkodói palotát. Borisz pedig igyekszik megőrizni függetlenségét a tengerentúli nagyhatalomtól. Mondtam, hogy aktuális.
Az Operettszínház produkciójának főszereplői: Bordás Barbara, Fischl Mónika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi, Szulák Andrea, az előadást Béres Attila rendezte.
