Először díjaztak magyar forgatókönyvírót Amerika legrangosabb versenyén

Akár hollywoodi szuperprodukció is készülhet Peter Noel forgatókönyvéből. A magyar filmes két műve is előkelő helyezéssel végzett az amerikai versenyen: az Artilia bekerült a top 50-be, míg A szekrény a döntőbe jutva a dobogóra is esélyes lehet.

Magyar Nemzet
2020. 02. 20. 9:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel 8000 nemzetközi alkotás mérettetett meg a Cinequest forgatókönyvíró versenyen, ahol Peter Noel két könyve, az Artilia és A szekrény is az elődöntőbe, a top 50-be került. Sőt, utóbbi egészen a döntőig vitte, így már a top 10-ben versenyez a győzelemért. Ez komoly szakmai visszajelzés, hiszen magyar forgatókönyvírót eddig nem díjaztak ilyen nívós versenyen.

A top 10-be jutott forgatókönyveket kiajánlják a nagy amerikai stúdiókhoz, producerekhez és rendezőkhöz. A dobogós helyezetteknek pedig egyenesen garantálják a lehetőséget, hogy a szakma legnagyobbjai megismerkedjenek a műveikkel. A díjátadó márciusban lesz.

Itthon javában Peter Noel első játékfilmjének utómunkái, amit forgatókönyvíróként, rendezőként és executive producerként is jegyez. A 129 című sci-fi cselekménye a nyolcvanas évektől 2063-ig ível: a történetben többek közt egy múltban élt zeneszerző és egy jövőben megszökő katona kerül egymással különös összeköttetésbe.

Az idei év végéig mozikba kerülő filmben olyan hazai húzónevekkel találkozhatunk, mint Csuja Imre, Molnár Piroska, Kálloy Molnár Péter vagy éppen Csősz Boglárka. A film honlapján pedig addig is megtekinthetjük az első, nem hivatalos trailert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.