Elsőként Herczeg Ferenc művét mutatja be a Déryné Társulat

Bemutatta a Déryné-program vándortársulatát és a programba bekerült előadások, alkotóműhelyek listáját a Nemzeti Színház. Ismert, a kulturális tárca egymilliárd forintot szán arra, hogy ne csak egy szűk elit kiváltsága legyen a színházi élmény, hanem a vidéki kultúrházakban is megjelenjen a magas színvonalú színjátszás, és a kőszínházi struktúrán kívüli alkotóműhelyek is kapjanak lehetőséget a bemutatkozásra.

Szilléry Éva
2020. 06. 22. 18:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Déryné-program ma délutáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: másfél évtizedes munkálkodás előzte meg azt a döntést, amellyel a kulturális kormányzat tavasszal elindította a Déryné-programot.

– Sikerült összeverbuválni egy társulatot, produkciókat kiválasztani, amelyeket országosan utaztatni fogunk. Már most egymillió olyan ember van, aki művelődési házakban színházi előadásokat néz, de a célunk, hogy sokkal több nézőt hívjunk be. Ez a program értük van – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

752 jelentkezés érkezett a programra, ezek közül választotta ki a szakmai bizottság az egyes alprogramokba bekerült produkciókat, alkotókat. Elkezdődött az utaztatások szervezése, elkészült a Déryné Online projekt. Megalakult a saját társulat tizennégy taggal, jelenleg az első bemutatók próbafolyamatai zajlanak.

116 szervezettől 381 produkciót regisztráltak, amelyből végül a szakmai elbírálás után 41 előadás került az Országjárás alprogram elnevezésű „turné” előadásai közé. A cél a műfaji sokszínűséggel bíró lista összeállítása volt, melyből a programba regisztrált befogadó intézmények választhatnak. A kiválasztott produkciók színes műfaji repertoárt mutatnak, a táncjátéktól a történelmi játékig.

A Déryné-program felhívást intézett azon magyarországi befogadó intézményekhez, állandó vagy időszakos játszóhelyekhez, amelyek minőségi színházi előadásokat szándékoznak műsorra tűzni. Ennek eredményeképpen 340 jelentkezés érkezett a programban való részvételre, köztük 57 szabadtéri játszóhely, velük kezdtek el egyeztetni a szervezők.

A Déryné-program másik része a Barangoló alprogram, amelybe kőszínházi struktúrán kívüli művészi társulatok, alkotóközösségek jelentkezhetnek saját előadásterveik megvalósításához. Ebbe a kategóriába összesen 31 jelentkezés érkezett, melyből a szakmai elbírálók hat produkció megvalósítása mellett döntöttek. Így a Forrás Néptáncegyüttes, a Magyarok Öröksége Alapítvány, az Óvóhely Kultúrbunker, a Szegedi Pinceszínház, a Színészek Kulturális Egyesület, a KOHO Egyesület és az Ördögkatlan Egyesület egy-egy produkciója készül majd el.

Mint a színházigazgató kifejtette, négy lábon áll a projekt: az előadások tárháza – amelyeket tulajdonképpen ingyen visznek a befogadó helyekre –; újabb, friss produkciók születésének elősegítése, a Déryné Társulat megteremtése és a kaposvári diákok vizsgaelőadásainak tájolása, vagyis az ország legkülönbözőbb településeire utaztatása.

A Déryné Társulat évadonként 4-5 bemutató létrehozását tervezi. Múlt héten elkezdődött az első bemutató, a Herczeg Ferenc Déryné ifiasszony című előadás próbái a Nemzeti Színházban, Vidnyánszky Attila rendezésében. Párhuzamosan zajlik a következő bemutató előkészítése is: Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét Berettyán Nándor viszi színre. Mindkét premier nyárra várható.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta, hogy a Déryné-program mindkét szekciójába folyamatosan lehet csatlakozni mind az alkotói, mind a befogadói oldalról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.