Jövő héten köszöntik A padlás című musical egymilliomodik nézőjét

December 9-én köszöntik a Vígszínházban A padlás című musical egymilliomodik nézőjét, az 1988 óta folyamatosan repertoáron lévő darab ezredik előadása tavasszal lesz.

Forrás: MTI2019. 12. 02. 21:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Presser Gábor zeneszerző az MTI-nek felidézte, hogy nincs Magyarországon kőszínház, ahol ne játszották volna a darabot, volt, ahol háromféle variációban ment, háromféle rendezésben. A Vígszínházban 1988 óta az eredeti verzióban játsszák A padlást.

Sztevanovity Dusán dalszövegíró és a szövegkönyv társszerzője elmondta, hogy A padlás egyszerű, általános emberi dolgokról szól: hitről és kételkedésről, elvágyódásról, szerelemről, életről, halálról. Megjegyezte: talán a válaszok, és mindenekelőtt Presser Gábor zenéje teszi ennyire sikeressé a musicalt.

A szövegkönyv másik társszerzője, Horváth Péter úgy látja, A padlás olyan pillanatban született, amikor a csillagok jól álltak. „Azóta felnőtt több generáció, de ma is ugyanazzal a lelkesedéssel jönnek az emberek az előadásra”.

A padlás előtörténete 1987 januárjában indult, amikor az LGT és Zorán lemezein már több mint egy évtizede dolgozó Presser Gábor és Sztevanovity Dusán levonult a Vas megyei Zsennyére egy alkotóházba, hogy befejezze Zorán hatodik lemezét.

„A munka néhány nap után kicsit gépiessé vált. Kikapcsolódásképpen egyik reggel, a térdig érő hóban elmentünk futni. Bőrig áztunk. Amikor visszaültünk a zongorához, előhalásztam a szövegvázlataimat, közöttük volt A padlás néhány oldalas, gépelt szinopszisa. Lényegében az egész történet, kész karakterekkel. Némi hezitálás után megmutattam Presser Gábornak a vázlatot, aki egyből elkezdett zenét komponálni az egyik szöveghez” – idézte fel Sztevanovity Dusán.

A padlás ihletője Sztevanovity Dusán akkor négyéves kislánya volt. „Abban az időben költöztünk egy olyan lakásba, ami felett volt egy tetőtér. Gyermekem unszolására a keskeny csigalépcsőn felmentünk az ablaktalan, sötét, pókhálós lomtárba. Hogy többet lássunk, elhúztam a helyéről egy cserepet: a résen bezuhant a napfény, és megjelent előttem a padlás. Lényegében ez a tetőtéri szoba lett később A padlás vígszínházi színpadképe” – tette hozzá.

Horváth Pétert Marton László, a Vígszínház igazgató-főrendezője kérte fel, dolgozza át kicsit a dalokon kívüli szöveget, hogy jobban előadható legyen. A padlás volt az első alkalom, amikor Presser Gábor Sztevanovity Dusán kész szövegére is írt zenét, nem csak fordítva. A Vígszínház nagyon rossz gazdasági helyzetben volt akkor, a díszletet nagyrészt korábbi előadások színpadi kellékeiből állította össze Fehér Miklós, a zenét egyedül rögzítette Presser Gábor.

„A darabot intimebb közegbe, a Pesti Színházba szántam, Marton mégis ragaszkodott ahhoz, hogy A padlásnak nagyszínházban van a helye” – fűzte hozzá Sztevanovity Dusán az MTI-nek. Presser Gábor felidézte, hogy Rudolf Péter, aki a Törpe (Lámpás) volt és Méhes László, aki a Herceget alakította az eredeti szereposztásban, harminc évvel később, a kilencszázadik, jubileumi előadáson felmentek a színpadra, és azt mondták: a próbák alatt ők nem igazán hittek a darabban.

A zeneszerző A főhős Rádiós szerepére Kaszás Attilát képzelte el. „Egy nem zenés színházban egy zenés darabot csak úgy lehet megírni, hogy a szerző nagyjából előre tudja, kik fognak benne szerepelni” – jegyezte meg. A padlást a Vígszínházban 1988. január 29-én mutatták be.

Amíg a színház felújítása zajlott, néhány előadást az 1994-1995-ös szezonban a Nyugati pályaudvar parkolójában felállított sátorban tartottak. A padlás egymillió nézőjét csak a vígszínházi előadások alapján számolják, de a darabot Miskolctól Debrecenen át Zalaegerszegig valamennyi magyarországi kőszínházban játszották, és külföldön is bemutatták.

Az 1988-as vígszínházi szereposztás napjainkra teljesen kicserélődött, egy kivétel van: Igó Éva, aki Süni volt, ma Mamóka szerepét játssza. A zene és a szöveg is ugyanaz, csak néhány, a színészek által beépített félmondat került be.

Presser Gábornak ez az egyetlen közös zenés színházi darabja Sztevanovity Dusánnal. Utóbbi elmondta: számos felkérést kaptak A padlás után, keresték a témát ők is, de nem lett folytatás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.