A Duna Televízió A Dal című műsorának készítői jövőre közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja majd, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül. A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala elismerését is megkapja.

Már csak pár napja van, hogy megnézze a Szépművészeti fantasztikus kiállítását
Az MS mester és kora című tárlatot eddig több mint ötvenezren tekintették meg.