„Nem mindegy, milyen minőségű nyelvben él nemzetünk”

Nyolcvannégy éves korában, augusztus 29-én elhunyt Tótfalusi István író, költő, nyelvész, műfordító.

Nyolcvannégy éves korában, augusztus 29-én elhunyt Tótfalusi István, József Attila- és Füst Milán-díjas író, költő, nyelvész, műfordító – többek közt J. R. R.Tolkien, George Byron, Robert Graves, Lewis Carroll, Kurt Vonnegut, Jack London, Vladimir Nabokov, Sir Arthur Conan Doyle fordítója –, több mint harminc irodalmi, nyelvészeti, zenei ismeretterjesztő szakkönyv írója, szerkesztője. Tótfalusi István, József Attila-díjas magyar író, költő, nyelvész, műfordító, szerkesztő 1936-ban született Budapesten. Az ELTE BTK magyar–angol szakos hallgatójaként végzett. 1959–1980 között, valamint 1984–1996 között a Móra Ferenc Könyvkiadó felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, 1981-től 1983-ig az Interpress Magazint szerkesztette. Több mint harminc ismeretterjesztő könyvet írt, köztük a népszerű Operameséket. Az Európa Könyvkiadó Írók világa című sorozatában a hetvenes években két kötete is megjelent. Angol, német, svéd, norvég, francia, olasz, spanyol, portugál és latin nyelvből fordított prózát, verseket, drámát.

Nyelvészeti és más ismeretterjesztő könyveinek régebbi kiadásait könnyen megtalálhatjuk antikváriumokban vagy a világhálós vásártereken, közülük ma is élvezettel lehet forgatni a Byron világát, a már említett Operameséket, a ki kicsoda sorozatot (Ki kicsoda az antik mítoszokban?, Ki kicsoda Shakespeare világában? Ki kicsoda a Bibliában?), a Bibliáról írt könyveit, Színes szinonimatárát, a Szokatlan szavak szótárát vagy éppen a 4500 idegen szó magyarázatát. Ha ezeken és fordításain kívül bármit is elolvasunk tőle, mindenkinek jó szívvel ajánlom a Kis magyar nyelvklinika című remek könyvét. Ez a könyv szellemi, nyelvi, gondolati felfrissülés, nem csak klinika, hanem nyelvi szanatórium. Aki írásra adja a fejét, annak kötelezővé kellene tenni, és évente kétszer elolvasni ahhoz, hogy magyarosan, egyszerűen és szépen fogalmazzunk, a rengeteg anglicizmust meg egyéb idegen nyelvi hatást pedig végkép kigyomláljuk a nyelvünkből. Ez a feladat egyre nehezebb, mert a germanizmusok kora lejárt, most az angol bombázza nyelvünket, és ha nem figyelünk, nagyon nyakatekert mondatokba bonyolódhatunk. Ráadásul azt is megállapítja, hogy a hivatalok, bankok és így tovább miért fogalmaznak olyannyira érthetetlenül: el akarják fedni a lényeget, vagy elhárítani a felelősséget. Tótfalusi István ebben a könyvében korántsem helyesírást, hanem helyes nyelvi szemléletet közvetít, a legélvezhetőbb nyelvművelő könyv, amit valaha olvashattunk. Erről érdemes felidézni az író gondolatait: „A nyelvhasználat tehát az egész embert minősíti, nem csupán értelmi szintjén, hanem áttételes módon erkölcsi valójában is. Babitstól származik ez a bölcs megállapítás: »Minden rossz mondat egy törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni.« A nyelvhelyesség tehát nem öncél, hanem a helyes gondolkodással függ össze elválaszthatatlan módon. És gondoljunk végül Széchenyi szavaira: »Nyelvében él a nemzet.« Ha ez igaz, márpedig reánk, magyarokra kiváltképp igaz, akkor nem mindegy, milyen minőségű nyelvben él nemzetünk.”