Ötven éve emigrált Baksa-Soós János, a Kex frontembere

A Kex együttes olyat alakított a magyar rocktörténelemben, amilyet se előtte, se utána nem produkált senki. Mondhatni, se előzménye, se folytatása nem volt, annyira egyedi teljesítményt nyújtottak, mégis kitörölhetetlen nyomot hagytak a honi rocklegendárium lapjain. A Kex nem létezett volna a balhét balhéra halmozó, provokatív viselkedésével a rendőrséget is irritáló Baksa-Soós János frontemberük nélkül, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ötven éve, amikor 1971-ben illegálisan elhagyta Magyarországot, a csapat már csak ideig-óráig létezett.

Forrás: Elszállt egy hajó a szélben c. dokumentumfilm

A Kex a formabontó játékával maga volt a populáris zenei útkeresés és a lázadás együttvéve. A hatalom képviselőinek legtöbbször értelmezhetetlen vagy erősen félreérthető előadásokat adtak, amelyek eleve gyanúsnak ítéltettek a belügyi szervek szemében.

Ügynökök ügyei

Már megalakulásuk kezdete óta szorosan megfigyelte őket a kádári titkosrendőrség, és ez fennállásuk alatt csak fokozódott. Ahogy viszont Baksa-Soós János elhagyta az országot 1971-ben, varázsütésre megszűnt ez a kétes figyelem, ahogy az a különleges aura is, ami az együttest körüllengte. (Hasonló folyamat játszódott le Radics Bélával is egy kicsit később, amikor az alkoholizmusa miatt már fogatlan oroszlánként különböző kétes helyeken kocsmázó gitáros megfigyeléséről a hetvenes évek végén már lemondott a titkosrendőrség. Pedig Bélát és Baksa-Soóst szinte azonos intenzitással követték a hetvenes évek elején.)

Az operatív tisztek és beosztott hálózati embereik azonban a hatvanas-hetvenes évek fordulóján csúcsra pörgetve szimatoltak Baksa-Soós Jánosék után. Közülük az egyik legaktívabb a „Papp Ferenc” fedőnevű ügynök volt, aki egyebek mellett ezt írta róluk: „Hallottam, hogy kb. két hónappal ezelőtt megalakult a Kex együttes, vezetője Doleviczényi Miklós. A Szabadság-hegyen (ma: Svábhegy – a szerk.) játszanak minden vasárnap a Jókai Klubban. Pol-beat dalainak szövegét nem meggyőződése alapján írja, hanem a gyorsabb befutás és a siker vezérli.” Bíró György rendőr hadnagy, „Papp Ferenc” tartótisztje a jelentést operatív szempontból értékesnek ítélte meg, ami azt jelentette, hogy felhasználható volt további intézkedésekkor. Ez kicsit később be is következett, hiszen majd amikor Baksa-Soós Jánost bíróság elé állították, elővették a dossziéit. A tartótiszt persze ellenőriztette besúgójának a mondanivalóját – akit személy szerint előtte persze már jóval korábban, beszervezése előtt ellenőriztek és megbízhatónak nyilvánítottak – más vonalon is, jelen esetben „Zsuzsa” fedőnevű ügynökét használta erre. Az állambiztonság tehát ugyanúgy dolgozott, mint az újságírók, a double-check, azaz a kettős ellenőrzés módszerét követve, „egy adat nem adat” alapon. Fő a bizalom, mondhatnánk, de erről a kádári titkosrendőrség esetében természetesen szó sem lehetett. Az informátor jelentése alapján a belügyi központban priorálták Doleviczényi Miklós adatait, azaz összegyűjtöttek róla mindent, amit csak lehetett, nyilván felhasználva más ügynökök információit is.

Bianki Iván és Baksa-Soós János 1970-ben
Fotó: Fortepan/Rubinstein Sándor

Egy másik ügynöki beszámoló azt fejtegeti, hogy „a zenekar produkciója abban tér el a megszokottól, hogy a háttérbe szorított zenélés mellett inkább a szöveg és az ezt kísérő mozgások töltik ki a műsoridőt. Politikai élcelődésről van szó, amely helyenként túllépi a megengedett határokat, ezek alapötletei elsősorban Baksától, a zenekar énekes-beszélő szólistájától erednek. […] Egyik számukat különösen erősnek találtam, amely azt akarja bemutatni, hogyan zajlik le egy április 4-i felvonulás. Ez kezdődik a repülők felvonulásával […] és azzal végződik, hogy a katonák bombát dobnak a tribünre. Ez, miután az április 4-i dátum konkretizálja az esemény jellegét, félre sem érthető.” Egy másik ügynök a Baksáékkal való beszélgetését örökítette meg jelentésében, amelyben azt mondták a zenészek: „A mi új stílusunk az intellektuális közönség felé szól, ugyanis a beatvonal annyira túl van telítve, hogy valami újat kell nyújtanunk, hogy feltűnést keltsünk. Mi nemcsak a zenénkkel, hanem szövegeinkkel is magunkra irányítjuk a figyelmet. A közönség, amely érti, hogy szövegeink mire vonatkoznak, feltétlenül értékeli és elgondolkodik rajta.”

Száll egy pofon a szélben – Az Ifipark és a Kex

A Budai Ifipark híres-hírhedt vezetője Rajnák László volt, aki még a zenészeket is terrorizálta, ha úgy látta jónak, de Baksa-Soós vele is szembe mert szállni. A Kex történetében bevett szokás volt, hogy a zenekar játszott, Baksa pedig ez idő alatt nem énekelt, hanem előadta a maga kis performanszait. Egy ilyen alkalommal egy finom selyemkendőt bontott ki a nyakából, majd valamilyen célzattal teátrális mozdulatok közepette leejtette a színpadra. Hogy mi volt ezzel a mondanivalója, az soha nem derült ki, mert Rajnák fogta magát, és a koncert kellős közepén felment az énekes mellé, és nem kis zsémbeskedés közepette a földről felvette a kendőt, és odanyújtatta Baksának. Nem kellett több az énekesnek, mert ő megint ledobta a földre az ominózus ruhadarabot, amit Rajnák most már még erőszakosabban adott vissza a Kex frontemberének. Ez megismétlődött még párszor, amit a szemtanúk visszaemlékezése szerint az énekes nagyon élvezett, szinte lubickolt abban, hogy az Ifipark igazgatójával packázik. Azt már csak valószínűsíthetjük, hogy a koncert után volt nemulass a zenekarnak, ugyanis raportra kellett menniük az igazgatói szobába, ahol a ledorongolás művészetét gyakorolhatta Rajnák a maga selypítő beszédével.

Kex-koncert plakát, Csömöri István grafikája
Fotó: Reha György archívuma

Más alkalommal Koós János Nem vagyok teljesen őrült című táncdalfesztiválos dalát parodizálta ki „gumiizé vagy egy parti sikk” szöveggel (az eredeti szöveg: „gumidominó vagy egy parti sakk”), majd Kovács József került terítékre „Engem a Szabóék ne sajnáljanak” bemondással. Ezt persze nem lehetett rendszerellenesnek megítélni, így hagyták is a produkciót kibontakozni, nem beszélve arról, hogy a közönségnek is tetszett. A szentimentalizmus mindenesetre megkapta a maga pofonjait Baksa-Soós Jánostól. Imre Attila, a zenekar basszusgitárosa úgy emlékszik, hogy egyszer egy rögtönzött Röpülj páva című műsorrá alakultak át a Budai Ifiparkban, amikor egy hirtelen gondolattól vezéreltetve az énekes leakasztotta a nyakából a basszusgitárt, és egy hathúros akusztikus gitárt tett a helyébe, hogy azzal játssza el a szomszéd és a szomszédasszony liezonjáról szóló népdalparódiát. De még ez sem volt elég, ezután felhívott egy lányt a közönség soraiból a színpadra, és eljátszottak egy esküvőt, mégpedig úgy, hogy a kendő alól kikandikáló lányarcot csúnyának találta, elkezdett kiáltozni, hogy ajjaj, amiből kifejlődött az „Ajjaj, fekete vonat, elvitted a páromat” dallama, amit akkoriban Poór Péter vitt nagy sikerre a Táncdalfesztiválon. Mindenki legnagyobb derültségére ezt a dalt végül is arra használta fel, hogy az improvizált jelenet szerint a csúnya arát elvitte a fekete vonat, így a főhős megmenekült a házasságtól. Ezután pedig mindenféle fenntartások nélkül belecsaptak a húrokba, és eljátszottak egy Led Zeppelin-számot, ami legalább tíz percig tartott.

Az Ifiparkban is születtek belügyi jelentések a Kexről. Az egyikben az állt, hogy „az együttes újszerű zenei megnyilvánulásainak vezetője Baksa-Soós János, az együttes énekese. Ez az újszerű irányzat, monoton blues, zenei kíséret, mely alatt az énekes meghatározatlan improvizált szöveget kiabál. Ezzel teljes extázis-hatást kelt a közönségben is. Összefüggéstelen szövegében időnként két-három mondat értelmes egységet alkot, melynek politikai háttere van. Például: sok-sok kis, vidáman lengedező zászló az út szélén. Egy fiú megy nagy vidáman, lengedező zászlóval egy magas hegyre, és oda kitűzi. Csak egy zászló szomorú, az én zászlóm. Itt hirtelen váltás, a barátaimat mind agyonverték, engem nem, mert figyelmeztetésül egy madár elém… Itt abbamarad a szöveg, mindenki gondol, amire akar.” Ez a kis intermezzo is bizonyítja, mennyire nyíltan merte vállalni a rendszer kritikáját az énekes, bár bizonyos családi állambiztonsági kapcsolatokról már akkor is rebesgettek a jól értesültek.

Az egyik ifiparkos Kex-koncerten még ifj. Rajk Lászlót is megverték külföldi egyetemista barátaival együtt hosszú hajuk és farmerviseletük miatt 1971-ben. Az eset pikantériájához hozzátartozott, hogy ezt a néhány fiatalt kivételesen, előre egyeztetett módon be lehetett engedni öltöny és nyakkendő nélkül is, mondván, hogy nincs náluk Magyarországon efféle ruha. Annyi kikötést viszont tettek Rajnákék, hogy szigorúan az asztaloknál kellett ülniük, nem mehettek sehová, nehogy túl sokan szembesüljenek a kivételezettekkel. Mivel a farmert éppen ettől az évtől engedélyezték az Ifiparkban, egyes feltételezések szerint a két esemény között összefüggés lehetett, ugyanis a pártvezetés részéről ebben a konkrét esetben helytelenítették a túlzott brutalitást, főleg, hogy annak egyik elszenvedője éppen a kivégzett belügyminiszter fia volt. Az eset akkora port kavart fel, hogy állítólag maga Kádár János hívta fel Rajnákot, hogy nemtetszésének adjon hangot, mondván, hogy „Ne bántsák a Lacit, van annak elég baja”. (Köztudott, hogy apját Rákosi utasítására, éppen Kádár tevékeny közreműködésével ítélték halálra és végezték ki.) Kisfaludy András, a Kex dobosa, később az Elszállt egy hajó a szélben című, a zenekarról szóló dokumentumfilm rendezője erre így emlékszik: „A zenekar játszik, egyszer csak azt lehet látni, hogy a nagyszámú tömeg örvényszerűen kezd el kavarogni lefelé, fölfelé, és az örvény magjában ütik-verik őket, Rajnák és pribékjei ott verték a Rajk Lacit. Abbahagytuk, felmentünk, hogy onnan nézzük, mi a fene történik. Szűcs Zsuzsanna, aki védeni akarta a Lacit, ráborult, hogy az ütésektől megvédje, de hátulról kapott egy hatalmas gumibotütést a fejére, elájult, a földön feküdt hanyatt. A széttárt lábaihoz közelített Rajnák, fehér ing, öltöny, nyakkendő, és hegyesorrú cipőjével elkezdte rúgni módszeresen a Zsuzsa ágyékát. Elképesztő jelenet volt. Doleviczényi Miki akkor felkapott egy széket, és mint az őrült elindult, hogy hozzávágja Rajnákhoz.” A sértett ifjabb Rajk az ÁVO-sok és az idősebb Rajk-féle illegális kommunista csoportosulás közötti ellentét megtestesülését látta ebben az esetben, ami döntetlenre végződött, mert Rajnákékat sem marasztalták el, de Rajkékat sem rúgták ki az egyetemről, és bizonyítékok híján felmentették őket a nyomozati eljárásban.

Szamárfül, ironikus mosoly és rendszerellenes hangulat

A hazai rockzenekarokat menedzselő Hajnal Gábor is őriz egy emléket Baksa-Soós Jánosról az Egyetemi Színpadon: „Lett egy kisebb balhéja, amikor a maga egzaltált módján azt kiabálta fel és alá rohangálva a színpadon, hogy »Megöltem az anyámat, és megöltem az apámat«. Legalábbis ilyen ferdén interpretálta Baross Gábor, az Egyetemi Színpad igazgatója az elhangzottakat, és emiatt behívatott magához, de érdemben nem tudtam neki nyilatkozni, mert akkor éppen nem voltam ott a koncerten. Viszont végül kiderült, hogy egy József Attila-versből idézett (»Nincsen apám, sem anyám«). Mindenesetre kellemetlen volt, mivel azt a bizonyos fent már említett szűrő szerepet mások mellett itt is nekem kellett teljesíteni, de különösebb következménye nem lett az ügynek.” Hajnal Gábor nem tudhatta, de akkor már az államvédelem is rajta volt az ügyön. A „Farsangi” fedőnevű ügynök 1970 júliusában Vida Ferenc rendőr alhadnagynak azt állította, hogy a versnek a középső részét kihagyták, és csak az aktualizálható politikai részeket adták elő. A tartótiszt levonta a következtetést: „Operatív adataink vannak arra vonatkozóan, hogy Baksa-Soós János úgy állítja össze az együttes műsorát, hogy azzal burkoltan rendszerellenes hangulatot keltsen a közönség körében.” Persze könnyedebb jelenetek is előfordultak itt, mint amikor a Szomjas György rendezte Tündérszép lány című rövid játékfilmhez élőben alakított a filmvászon előtt. Humorával egyből megnyerte a közönség tetszését, a végén pedig egy óriási, borotvahabból kreált tortadobálásba fulladt a fellépés, mint egy igazi burleszkben.

Az együttes értelemszerűen a jövő értelmiségeinek számító egyetemi klubokban érezte a legjobban magát, a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai kollégiumában például szombatonként léptek fel, de még az Illés előzenekaraként is végigjátszottak egy Országos Rendező Iroda-turnét (sőt még a Szép lányok, ne sírjatok című Mészáros Márta-filmben is szerepet kaptak a Tolcsvay-trióval együtt, miután az Illést eltiltották a szerepléstől a BBC-nek adott nyilatkozatuk miatt). A legendás Bem rakparton tartott koncertjeiken rendre megfordultak a jövő értelmiségijei is, állítólag ide Vitányi Iván is elküldte egyik szerzőtársát, Makara Pétert, hogy kísérgesse el a rendszerhez közelálló pártapparatcsikok gyermekeit és a fiatal értelmiséget (Berend T. Ivánt vagy Vészits Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnöki titkárának a lányát) Kex-koncertre, ahol már a Nyugatról vissza-visszajáró emigráns magyarok is feltűntek. Szerinte a homo ludens megtestesítője volt ez az együttes, de ezzel nagyon kilógtak az akkori könnyűzenei felhozatalból. Ahogy fogalmazott, „ezzel a pajkos szamárfülmutatással, ironikus mosollyal tette nevetségessé az intézményrendszert, a politika egészét is”. A nevezetes Bem rakparti művelődési házban – ahol mások mellett a Mini, Radics Béláék és a Syrius is játszott – se szeri, se száma nem volt Baksa-Soós performanszainak, egy alkalommal a nagy hal és a kis halak kapcsolatának a történetét osztotta meg a jelenlévőkkel, máskor egy nézőt hívott fel a színpadra, bekötötte a szemét, és egy bőröndből elővett étkészlet darabjaival, merőkanalakkal, nagykanalakkal dobálta meg úgy, mint a cirkuszi mutatványos késdobálók a partnereiket. A közönség persze szakadt a röhögéstől. Nem volt mindig ilyen felhőtlen a hangulat, mert egy igazi „rockverset”, József Attila Tiszta szívvel című poémáját is megzenésítették (ugyanezt a dallamot vette át a Hobo Blues Band is), máskor pedig fennkölt régiókba is emelkedtek, amikor szintén József Attila Háromkirályok című versét zenésítették meg (ez aztán Szomjas Györgyöt is megihlette vizsgafilmje elkészítésekor).

Balhé a Kassák Klubban

A Kex egyik legnagyobb balhéja a zuglói Kassák Klubban zajlott le, amit 1969-ben még nemes egyszerűséggel az ott található lakótelepről Kacsóh Pongrácnak hívtak (az Uzsoki utca 57-ben állt az intézmény), és ahová a környékbeli vagányok nemcsak zenét hallgatni mentek, hanem verekedni is. Ahogy Don Péter, az akkori – egyébként huszonhárom évesen kinevezett – igazgató fogalmazott: a takarítónők kedves elfoglaltsága volt rendszeresen, hogy a vértócsákat feltakarítsák egy-egy verekedésbe torkollt koncert után, amelyből időnként még a művelődési ház mindenkori igazgatóját sem hagyták ki. Amikor a Kex itt lépett fel, a belvárosi és budai rajongóik kizarándokoltak az ekkor még meglehetősen külvárosinak tartott környékre, hogy hallhassák kedvenceiket. Ez már eleve egy ütközési pont volt a helyi fiatalokkal, mert nemcsak a kinézetük, öltözködésük, de egyes visszaemlékezések szerint még a járásuk is más volt, mint a zuglóiaké. Így aztán rendszeressé váltak az összecsapások a kétféle csapat között, ami miatt az igazgató kénytelen volt szerda és szombat estékre rendőri készültséget kérni a klubhoz.

Egy ilyen alkalommal, egy egyébként szép nyári estén különösen nagy balhé kerekedett, a tömegbunyóhoz kutyás rendőrök szálltak ki, akik több ártatlan rajongót összevertek. Végül nem ebből lett bírósági ügy, hanem abból, hogy ezt megelőzően két kutyás rendőr megjelent a Kex-koncerten, amire Baksa-Soós a maga keresetlen és ironikus stílusában kijelentette a színpadon, hogy kutyákat a helységbe tilos bevinni. Ezután az énekes tovább provokálta a rendőröket, amikor egyikük levette a sapkáját, akkor azt firtatta a mikrofonban, hogy a kutyáknak miért nincs fejfedőjük, illetve felajánlotta nekik meglehetősen polgárpukkasztó módon, hogy a rendőrök tányérsapkájába szívesen elvégzi a nagydolgát. Erre megfagyott a levegő, bár a zenekar játszott tovább, már ameddig lehetett, mert egy idő után a rend megalázott őrei véget vetettek a zenének, és még a falból is kitépte valaki a vezetékeket. Ezután a közönség a zenekarral együtt a klub elé tódult, de itt már várta őket a rendőrség, és elkezdték őket kegyetlenül püfölni. Baksa-Soós berohant az igazgató irodájába, és Hobo volt az, aki az ajtóba állt, hogy a rendőrök ne verjék meg az énekest is, cserébe persze ő kapott rendesen tőlük. A bíróságon a hivatalos személy megsértése vádpont szerepelt, de Baksa-Soós János rezignáltan vette ezt tudomásul, olyannyira, hogy még a vádlottak padján le is feküdt, mert rettenetesen unta az egészet, holott az ő sorsáról volt szó. A vád tanúiról a tárgyalás szünetében időközben kiderült a velük szóba elegyedő Kex-rajongóknak, hogy ott sem voltak az ominózus koncerten, de mivel kisebb-nagyobb stiklijeik voltak, amikkel meg lehetett őket zsarolni, inkább elvállalták Baksa-Soós ellen a tanúskodást. Az egyébként fiatal bíró, aki talán valamennyire még szimpatizált is az énekessel, arra a következtetésre jutott, hogy a rendőrök nemigen értették, hogy őket nem támadta a zenekar, csak parodizálta. Végül Baksa-Soós János háromhavi fogházbüntetéssel megúszta, amit ki lehetett váltani pénzbírsággal. Ezt az összeget a rajongók és a zenekar tagjai összedobták neki, így megmenekült a bezárástól.

Torzóban maradt Kex

A kádári éra szűkre szabta a Kex, és még inkább Baksa-Soós János mozgásterét. Szinte kódolva volt Baksa-Soós egyéniségében, hogy soha nem fog tudni beilleszkedni abba a társadalomba, amelynek az aczéli kultúrpolitikát kellett elszenvednie. Pedig sokak művészetére termékenyítően hatott, egy Kex-koncert szünetében lépett először közönség elé a később szintén legendává vált Cseh Tamás, de többször énekelt velük Hobo is. Rajtuk és a zenekar klasszikus felállásán kívül játszott velük Babos Gyula, Závodi János, Somló Tamás is. Az elválaszthatatlan alkotópáros, Jancsó Miklós és Hernádi Gyula, valamint a színészkirály Latinovits Zoltán, továbbá a mindig kicsit különc Weöres Sándor is tiszteletét tette egy-egy Kex-előadáson.

Baksa-Soós János útja azonban – ezt utólag látjuk – csak Nyugatra vezethetett, ahol viszont már – ez is törvényszerű – nem az anyanyelvével aratott sikert, hanem a képzőművészet nemzetközi nyelvén.

A többiek közül Doleviczényi Miklós szerelme maradt a zenélés a Kex feloszlása után is, de főállásban hangszer-restaurátorként helyezkedett el Németországban. Imre Attila és Bianki Iván már nincs közöttünk, Kisfaludy András pedig még egy darabig dobolt, a jó nevű M7 tagja lett, majd dokumentumfilm-készítésre adta a fejét, amelynek gyümölcse több tucat értékesnél értékesebb dokumentumfilm lett. Ennek egyike lett az Elhallgatott zenekarok című film, amelyben szerepet kapott a Kex története is, sőt a MOM Kultúrházban még egy nagy sikerű koncertet is szerveztek, amelyen az ő dalaik is felcsendültek több más együttesé mellett. Ezenkívül a Kex emlékét a Kex Remake együttes is ápolja, és előfordult, hogy Doleviczényi Miklós, Somló Tamás és Závodi János is fellépett velük. Abban azonban mindenki egyetért, hogy Baksa-Soós János nélkül ez a zenekar már egyáltalán nem az, mint amit alig néhány esztendőre a korabeli közönség megszokhatott. Illetve éppen ellenkezőleg, nem szokott meg, mert Baksa-Soóst a maga váratlan fordulataival soha nem lehetett megszokni.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=h78C1EEZGao[/embed]