Elismerésben részesült idén Latorcai-Ujházi Aranka kiemelkedő ikonfestészeti munkásságáért, és Rokay Zoltán professzor több évtizedes tanszékvezetői, hiánypótló fordítói tevékenységéért. A díjakat Semjén Zsolt és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.
Semjén Zsolt köszöntőjében rámutatott: amikor a díjat létrehozták, volt egyfajta értetlenkedés bizonyos szekularista körök részéről, hogy mi köze a magyar államnak egy teológiai jellegű elismeréshez. Kiemelte: a magyar állam nem foglal állást teológiai kérdésekben, ahogy matematikai, társadalomtudományi vagy művészeti kérdésekben sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar állam ne ismerné el azokat a rendkívüli érdemeket, amelyeket valaki a humán, a természettudományok, a művészetek, vagy a teológia területén elér – fűzte hozzá. Ugyanakkor a magyar állam ezt sem közvetlenül teszi, olyan szaktekintélyeket kértek fel, akiknek a véleménye megkérdőjelezhetetlen, és az ő tudományos értékelésüket fogadják el.
Az idei díjazottakat méltatva kiemelte: nagyon fontos a tudományos munkásság, a tudományos eredmények megjelenése, de hasonló jelentősége van annak, hogy a tudomány elefántcsonttornyából élet legyen. Rokay Zoltán a tudományos munkát ötvözi a tanítással, teológus és papi nemzedékeknek adja át tudását.
Latorcai-Ujházi Aranka kiemelkedő ikonfestészeti munkásságáért, Rokay Zoltán professzor több évtizedes tanszékvezetői, hiánypótló fordítói tevékenységéért vehette át az elismerést
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Latorcai-Ujházi Aranka munkásságáról szólva azt mondta, a szent művészet része a teológiának, legyen az szent zene, vagy képzőművészet, festészet, jelen esetben elsősorban ikonfestészet. A szakralitás vonatkozásában is joga van mindenkinek az önkifejezésre, joga van mindenkinek az Istenélményét, az Isten keresését kifejezni olyan stílusban, amilyenben gondolja. Amikor azonban ez teológiává, a liturgia részévé válik, akkor nem szakadhat el a megszentelt hagyományoktól – mutatott rá. Hangsúlyozta: egy ikonnak tükröznie kell az évezredes hagyományokat, az egyház hitét. Latorcai-Ujházi Aranka nem önmagát állítja a középpontba, hanem a személyes imádságán keresztül megtapasztalt Istenélményt, valódi hűségben a megszentelt hagyományokhoz.
Latorcai-Ujházi Aranka 1953-ban született Gyomán, római katolikus családban nőtt fel. 1965-től szülővárosában művészeti képzésben vett részt, 1985-től ikonfestészeti tanulmányokat folytatott, illetve ezzel párhuzamosan teológiai területen is képezte magát. Ikonképein fellelhető a kutatói alaposság mellyel megőrzi az ikonfestészet hagyományait – hangzott el a díjazott laudációjában. Művészeti készségét és tudását külföldi tanulmányutakon is bővítette, számos egyéni és csoportos kiállítása volt idehaza és külföldön, több mint 120 cikk jelent meg munkásságáról művészeti és egyéb folyóiratokban, több görögkatolikus templomban szentelték fel ikonképeit.
Rokay Zoltán professzor Szabadkán született 1947-ben, Zágrábban volt elsőéves kispap, majd teológushallgató. Tanulmányokat folytatott Innsbruckban, 1973-ban szentelték pappá, Óbecsén lett plébános. 1989-ben Innsbruckban teológiai doktorátus szerzett biblikus témában, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2000-ben habilitált. Számos publikációt tett közzé német és magyar nyelven, filozófiai jegyzetei és könyvei több egyetemen segédkönyvek, tankönyvek. Kiemelkedik fordítói munkássága, görögből és latinból olyan műveket fordított magyarra, amelyek korábban nem léteztek, vagy csak töredékesen.
Soltész Miklós államtitkár a díjazottak köszöntve úgy fogalmazott: mindketten példát mutatnak a következő nemzedékeknek. Rámutatott: nemcsak az a fontos, hogy valaki sikereket érjen el tudással, művészettel, vagy bármi mással, hanem az is, hogy az emberség is jelen legyen.
A Fraknói Vilmos-díjat 2000-ben adták át először, Fraknói Vilmos (1843-1924) egyháztörténészre emlékezve, aki 1879-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, majd 1889-től 1892-ig másodelnöke volt. Fraknói Vilmos a középkori magyar történelem több, elsősorban egyház- és diplomáciatörténeti témáját dolgozta fel, 1878-ban nagyváradi kanonok, 1879-ben szekszárdi címzetes apát, 1892-ben pedig arbei címzetes püspök lett.
