info
Várkert BazárKozma Orsi

Barbra Streisand! - és én? – Kozma Orsi koncertje

Kozma Orsi éppen öt évvel ezelőtt mutatta be a Fesztivál Színházban Woody és a swing című produkcióját nagy sikerrel, szeptember 17-én, a Várkert Bazárban pedig az idén nyolcvanegy éves Barbra Streisand karakterét idézi meg, amelyben saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar és Szabó Kimmel Tamás színművész lesz segítségére.
locationVárkert Bazár, Rendezvényterem
clockszeptember 17. vasárnap 19:00 - szeptember 17. vasárnap 21:00

Barbra Streisand kis jazzklubokban kezdte immár hetedik évtizede tartó páratlan karrierjét. Dolgozott Benny Goodman zenekarával és énekelt Miles Davis előtt a Village Vanguard apró pódiumán. Innen indult a világhír felé.

„Énekes színésznő”, mondta magáról mindig, és bár többnyire elsőbbséget adott a színészi munkának, folyamatosan készített lemezeket. Popzenei sikerei mellett mindvégig megmaradt Leonard Bernstein, Michel Legrand és Stephen Sondheim dalai ihletett tolmácsolójának, de időről időre visszatért a jazz világába. Az utóbbi idők egyik legsikeresebb albumát Diana Krall zenei vezetésével és közreműködésével készítette, valamint újra fellépett a Village Vanguardban.

Kozma Orsit és muzsikustársait ez az állandó zenei párbeszéd vonzotta leginkább, amikor megfogalmazták szándékukat, hogy a nagy előadó repertoárját a jazz irányából közelítik meg. Az esten elhangoznak a legnagyobb slágerek és korai ritkaságok éppúgy, mint a legendás partnerekkel előadott duettek, amelyekben a sztárvendég, Szabó Kimmel Tamás működik közre.

Streisand utánozhatatlan, éppen ezért nem is cél az utánzás. Kozma Orsi zenei egyéniségére szabva, saját értelmezésben tárja elénk a bámulatos énekesnő dalainak legjobbjait.

Közreműködik:

Kozma Orsi – ének
Cseke Gábor – zongora
Hárs Viktor – basszusgitár, bőgő
Fehér Géza – gitár
Dennert Árpád – szaxofon
Berdisz Tamás – dob, ütőhangszerek

valamint a Mendelssohn Kamarazenekar (művészeti vezető, koncertmester: Kováts Péter)

Vendég: Szabó Kimmel Tamás

Jegyvásárlás: ITT

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.