Bátor ember a mosóporcsináló, ha rangsorolni kellene, én közvetlenül a tűzszerész és a japán kamikaze mögé tenném, megelőzve a légtornászt és az oroszlánszelídítőt. A mosóporcsináló ember csöppet sem fél attól, hogy rászakad a tévéstúdió tetőszerkezete, bátran odaáll a kamera elé, és minden további nélkül belefüllent a néző szemébe. A legszemérmetlenebbje egyenesen azt állítja, hogy az ő mosóporától mindenféle kosz, mocsok, pecsét hanyatt-homlok távozik a ruházatból, az pediglen szebb lesz, mint hajdan, újkorában. Ezt bizonyítandó aztán mindenféle riportokat készítenek elkeseredett háziasszonyokkal, anyukákkal, nagymamákkal, akik éppen neki akarnak menni a megáradt Dunának valami makacs pacni miatt, de aztán mégsem mennek neki, mert ott a csodamosópor, meg a happy end. Folt nincs.
Egyszer azért átküldeném valamelyik fiúunokám heti szennyesét csodamosóporosékhoz, mutassák már be, de igazán, mire képes az a varázskotyvalék a néphülyítésen kívül. A gyártók haszonszerzésére biztosan. Mutatok én olyan sáros zoknit, olajfoltos nadrágot, ragacsos inget, ami fütyül az összes mosóporra, áztatószerre, öblítőlöttyre, bármilyen nyájas reklámember ajánlja is akciós áron vagy anélkül. Ahogyan mondani szokás ilyenkor, az ecetes ollónál nincs jobb.
Hiába a sok reklám, a sok hablaty, aki egyszer alaposan besározódik, az sosem lesz már igazán tiszta. Ágnes asszony óta tudjuk, a makacs szennyeződéseket viselni kell, ha lepedőn van, ha pufajkán, ha mosószappant használunk, ha akciós csodaszert, ha reklámember nyomja a markunkba, ha pártszóvivő. A tények makacs foltok.
