„Mihó: Hoztál felmentő sereget, Jankó?… Hát a király? Frigyes? A pápa? A németek? Itália? Valaki?
Hunyadi: Egyedül vagyunk, Mihály.
Mihó: Csak a szokásos. Legalább nem kell itt kerülgetni senkit.”

(Hunyadi)

Napjainkban a szuverenitás nem csupán jogi vagy politikai keretrendszer, hanem kormányzási alapelv. A szuverenitás 21. századi, innovatív értelmezése Magyarországon az elmúlt években Orbán Viktor és a Fidesz politikai és kormányzati filozófiájának köszönhetően került az állami működéssel kapcsolatos figyelem középpontjába, és az az elmélet helyett inkább a gyakorlati kormányzás tapasztalatából építkezik. Tizenöt évnyi kormányzás eredményeként a magyar modellben a szuverenitás értelmezése feldúsult, magába foglalja már a nemzeti önrendelkezést, a kulturális identitást és a szabadságvágy politikai, érzelmi összetevőit is. 

A magyar nyelv érzékletesen három szóból fonja össze a szuverenitás eszméjét: függetlenség, önállóság, önrendelkezés – hármas fogalomként, amely csak a nemzettel együtt értelmezhető. Aki magyarul gondolkodik, annak a szuverenitás nem elvont fogalom, hanem történelmi élmény – szabadságharcokban, megszállásokban, rendszerváltásokban, árulásokban és újrakezdésekben kimért tapasztalat. A „magunk ügyeiben magunk döntünk” gondolkodás nemcsak politikai elv, hanem a nemzeti létezés minimumfeltétele. Schmidt Mária szerint: „Egyedül a nemzet és a nemzetállam alapul a földrajzi területhez kötődő sorsközösségen, gyökerezik a közös múltban, rendelkezik kollektív emlékezettel. A nemzetállam feladata a társadalom megszervezése, szerkezetének óvása. Gondoskodik a javak elosztásáról, ellenőrzi a piacot és szabályozza a gazdaság működését. Védi az állam egységét, szavatolja biztonságát és őrzi a határait.”

A magyar és a zsidó nép nemzeti önrendelkezés-értelmezésének hasonlósága évszázadok óta irodalmi és történelmi toposz. A szuverenitás legősibb szimbolikus története a zsidó nép vándorlása, Egyiptom szolgálatából való kiszabadulása, amely nem csupán egy exodus, hanem a szuverenitás archetípusa. Mózes nemcsak vezető, hanem törvényhozó is: a nép nem szabad mindaddig, míg saját szabályait meg nem alkotja, saját Istenét el nem ismeri, saját földjét meg nem műveli.

Ahhoz, hogy a szuverenitás konkrét állami megnyilvánulásait számba tudjuk venni, nem elegendő lefejteni róla az eltérő jelentésrétegeket, mint egy hagymáról. 

 Az államjogi modell csupán az egyik oldal: az államhatárok szentsége és a szuverén államok nemzetközi elismerése, de önmagában kevés.

A sumer ama-gi szerint például a gazdasági szabadság – különösen az adósságtól való mentesség – nélkül a függetlenség csupán díszlet. A modern szabadságjogok védelme, az egyén autonómiája, a belső jogrend fölötti rendelkezés is elengedhetetlen hozzá. És ott van a legnehezebb oldal: a valódi önrendelkezés, a nép akarata, a kulturális önazonosság, a belső kohézió, amely nélkül az egész széthullik. A kérdés sosem csak az, hogy egy ország szuverén-e, hanem hogy a „kocka” minden oldalát sikerül-e egyszerre a helyére forgatni, hogy sikerül-e kirakni az egészet.

A magyar politikai diskurzus történeté­ben élesen kirajzolódik a szembenállás: az egyik pólus a szuverenitás feladásában látja a modernizáció zálogát, a másik az erősítésében a túlélés egyetlen útját. A konzervatív, nemzeti alapú gondolkodás a szuverenitást nem csupán hatalmi kérdésként kezeli, hanem mint a létezés alapfeltételét: egy közösség addig létezik, amíg saját maga dönthet sorsáról. Ezért a szuverenitás emberemlékezet óta a magyar politikai küzdelem vízválasztó fogalma.

Annak legfrissebb, 21. századi megfogalmazása 

E hét törvény a magyar állami lét szuverenitásalapú önértelmezésének zsinórmértéke, a birodalmi logikával szemben állított 21. századi magyar válasz. Mindegyik tétel visszavezet a nemzetállami alapokhoz, az állami függetlenség a szakrális rangra emelt jogból sarjad, s annak a társadalmi, kulturális és történelmi vetületeit bontja ki. 

Az ezerévesnél hosszabb magyar államiság tanulságait hasznosító, azokat a magyar megújulás keretébe helyező közelmúltbeli gyakorlat programját tartalmazza – minden magyar számára érthető, mai nyelven mondja el. Ahhoz ad keretet, hogy a nemzet a már ismert és még nem ismert veszélyek közepette miképp lehet képes ellenállni az új század geopolitikai viharainak, és miként felelhet meg az új kihívásoknak.

A magyar államiság 2025-ben olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek nem teszik lehetővé a magyarok számára a semlegességet. A választás nem absztrakt opciók között zajlik, hanem világosan körülhatárolható stratégiai alternatívák között: integráció vagy önrendelkezés, szuverenitás vagy függőség, túlélés vagy feloldódás. A történelem tanulsága, hogy a nemzet, amely nem védi meg szuverenitását, előbb vagy utóbb elveszíti identitását. Magyarország jövője azon múlik, hogy miután ezt az összefüggést időben felismerte, tud-e a jövőben ennek megfelelően is cselekedni.

Vegyük sorba!

1. „HAZA CSAK ADDIG VAN, AMÍG VAN, AKI SZERESSE!”
A magyar államiság szuverenitása nem kezdődhet mással, mint a területi integritás védelmével. Aki a földet elhagyja, az a szuverenitástól búcsúzik. „Itt élned, halnod kell!” A haza szeretete nem csupán érzelem – politikai tett, amely a földhöz, a határokhoz, a domborzathoz, a tájhoz való ragaszkodásban ölt testet. Nem véletlen, hogy a történelem viharai közepette kitartottunk: az ország megalapítása óta a térképről soha nem tűnt el.

2. „MINDEN MAGYAR GYERMEK ÚJABB ŐRHELY!”
A népességpolitika nemcsak jóléti ügy, hanem szuverenitáskérdés. Az a nemzet, amely nem képes saját népességét fenntartani, előbb-utóbb vagy más népek céljait szolgálja, vagy elporlik. A gyermek nem pusztán családi öröm, hanem közjó, az ország közjava is. Minden újszülött magyar gyerek újabb erő a nemzeti határokon túl is. Nem csupán a jelen, hanem a jövő feletti rendelkezés forog kockán.

3. „AZ IGAZSÁG ERŐ NÉLKÜL KEVESET ÉR!”
A szuverén államnak önálló jogrendje, intézményei vannak. Ha mások mondják meg, mi a jog, akkor az önrendelkezés puszta délibáb. Ahogy az emberi méltóság a személyiség jogi elismerésében, úgy az állami méltóság a nemzeti joghatóság függetlenségében testesül meg. A magyar állam szervei, a parlament, a kormány, a bíróság fölött külső erők nem bírhatnak döntő legitim hatalommal, befolyással.

4. „CSAK AZ A MIÉNK, AMIT MEG TUDUNK VÉDENI!”
Nemzetgazdaság, amely nemzeti kézben van, honvédelem, amely a saját fiaira támaszkodik – a politikai szabadság garanciája. A birodalmak, a nem állami erők ma leginkább a gazdaságon keresztül törnek be: pénzügyi zsarolással, szankciókkal, energetikai nyomásgyakorlással. A magyar válasz: patrióta gazdaságpolitika, energiafüggetlenség, nemzeti hadsereg, stratégiai iparágak megőrzése, megerősítése. Ez az önfenntartás erkölcsi kötelessége.

5. „MINDEN MÉRKŐZÉS ADDIG TART, AMÍG MEG NEM NYERJÜK”
A szuverenitás nem egyszer kivívott állapot, hanem állandó készenlét, éberség, cselekvés. Birodalmak jönnek, ideológiák változnak, de a magyar szabadság állandó. Hol van ma Szulejmán vagy a Habsburgok hatalmas birodalma? Hol a Szovjetunió? A magyar gondolkodás ezen a ponton szakít minden technokrata illúzióval: a nemzeti érdekek nem önmaguktól érvényesülnek, hanem csak akkor, ha van, aki megharcol értük. A politika nem ügyintézés, hanem történelmi elhivatottság.

6. „HATÁRA CSAK AZ ORSZÁGNAK VAN, A NEMZETNEK NINCS!”
A nemzet nem térkép, hanem a közös emlékezet. A magyar szuverenitás nem merül ki az aktuális országhatárok védelmében, mert az ugyan életbevágó jelentőségű, de pusztán a földrajzi határokkal aligha leírható kulturális és életrealitás. A külhoni magyarság támogatása nem külpolitika, hanem belügy; nem gesztus, hanem érzelmi, családi kötelem. A nemzet egysége kulturális és lelki minőség, amelyet nem lehet brüsszeli határozatokkal, ítéletekkel felszámolni.

7. „EGYETLEN MAGYAR SINCS EGYEDÜL!”
Az állam a nemzeti egység megtartója. Aki elesik, azt nem a piac, hanem a közösség tartja meg. Az állam nem pusztán szabadságot garantál, hanem biztonságot is a hétköznapokban – és ez a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. A nemzeti szuverenitás akkor teljes, ha minden polgár tudja: nincs egyedül. Az állam nem valami föléje magasodó Levia­tán, hanem anyai kéz, atyai tekintet, testvéri biztatás – család, közösség, erőforrás. A nemzet megvédi tagjait.

 A magyar szuverenitás nem a világban ma egyre gyakoribbá váló, mesterségesen összeállított, bevándorlásra épülő társadalmak modelljét követi. Nem idegen elemekből összeillesztett, identitászavaros tömegre épül, hanem szilárd történelmi alapokra, közös nyelvre, kultúrára és évszázadokon át formálódott nemzeti öntudatra.

A magyar társadalom kohéziója nem politikai kényszertermék, hanem organikus rend: egységes nemzet, amelynek tagjai közös sorsban, közös értékrendben osztoznak. A bevándorlóországok kulturális széttagoltsággal, párhuzamos társadalmak kialakulásával és identitásválsággal küzdenek. Ezekben az országokban a szuverenitás nem a nép akaratából, hanem versengő csoportok harcából születik, ezért sokkal gyengébb, mint ami korábban létezett vagy ami lehetne – ha egyáltalán létrejöhet még.

Magyarország ezzel szemben képes ma arra, hogy közös, történelmileg megalapozott nemzeti akaratot képviseljen a világban. A magyar szuverenitás ereje ebből a társadalmi egységből fakad. Ez ellenállóvá teszi Magyarországot a külső nyomással, ideológiai kísérletekkel és globális zsarolással szemben. 

(Megjegyzés: a Szabad Európa Intézet a napokban tette közzé a 2025-ös uniós országokra vonatkozó szuverenitásindexét, amelyben Magyarország érte el Európában a legmagasabb pontszámot. A tanulmány az ehhez kapcsolódó elemzés szerkesztett változata, amely Hidvégi Áron Arnold és Petri Bernadett gondolatait is magába foglalja – Szájer József)