A király is csak ember, ha bűnt követ el, méltán bünteti meg a földön a nemzet, a síron túl az Isten

Biró Sándor a XIX. századi Erdély értelmiségének egyik jellegzetes figurája. Részt vett az 1800-as évek második negyedében kibontakozó reformkori mozgalmakban éppúgy, mint az 1848–49-es szabadságharcban, amelynek során Háromszék védelmében tüntette ki magát. Kapcsolatban volt Kossuth Lajossal, Klapka Györggyel és Bem Józseffel is. Mint református tiszteletes egy ideig tábori lelkészként is szolgált, majd katonatiszt lett, végül bujdosásra kényszerült. A szabadságharc leverése után protestáns egyházi és oktatási ügyekkel foglalkozott. Zakar Péter történészprofesszor nemrégiben hiánypótló monográfiát írt róla.

Képeken az 1848-49-es szabadságharc huszárjai. Fotó: Czeglédi Zsolt

Erdélybe való visszatérte után gazdálkodott. A kiegyezést követően a haza bölcse, Deák Ferenc politikai irányvonalát és pártját támogatta a választásokon. 1867-ben Dés város megválasztotta polgármesterévé, azonban ezt a tisztséget nem fogadta el. Az ottani református egyházi közéletben viszont tevékeny és jelentős szerepet játszott (elsősorban az iskolaépítéseket, valamint a tanítók, az iskolamesterek képzését tartotta szívügyének), és jeles oktatáspolitikusa volt a XIX. századi Erdélynek.

Életéről és munkásságáról Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese publikált könyvet nemrégiben Biró Sándor. Egy 19. századi erdélyi református értelmiségi élete címmel, amely a Kolozsvári Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg. Ez a fontos kiadvány nemcsak Biró Sándor életrajzának eddig vitatott kérdéseire igyekszik megnyugtató válaszokat adni, de forrásértékű munka is, hiszen Zakar Péter történészi tanulmánya mellett a függelékében szerepel Kádár József dési iskolaigazgató 1895-ös Biró-biográfiája és a Biró Sándor által készített Életem története című önéletrajz, valamint két, 1849-ben elmondott tábori lelkészi szónoklata is.

Ez utóbbi két szöveg különösen értékes egyház-, valamint eszme- és mentalitástörténeti forrás. Százhetvenöt éve, a forradalom kitörésének első évfordulóján Biró Sándor a sepsiszentgyörgyi református templomban a következőket mondta. „Azon a roppant tiszteleten, példátlan hű ragaszkodáson és engedelmességen, mit a magyar századok óta német királyai irányokban az egész világ előtt tanúsított, bámult egész Európa. Valami ábránd, vagy babona, sőt kegyelet kötötte a német fajtájú királyokhoz a magyart. Istene s királya nevének hallatára egyaránt emelt kalapot s hullott térdre a magyar. De eljött 1848. év márciusának 15. napja, és ezer hála a minden királyok királyának!, babonáiból kiábrándult valahára a magyar is. Átlátta, hogy a fény, mi övezi fejét a királynak, nem mennyből leragyogó szent nimbusz, hanem csak kósza földi fény, s hogy a király is csak ember, és nem Isten, és ha bűnt követ el a nemzet ellen, méltán bünteti meg a földön a nemzet, s túl a síron az Isten.”

Biró Sándor 1877. december 8-án hunyt el Kismonostorszegen. Személyének és munkásságának történelmi jelentőségét Zakar Péter professzor a következő szavakkal határozta meg. „Biró Sándor a 19. századi szabadelvű erdélyi református lelkészi-értelmiségi réteg jellegzetes képviselője volt Sükösd Dániel, Dáné István, Vitályos György és sok más lelkipásztor, valamint értelmiségi mellett. Az evangéliumok üzenetét összekötötte az elnyomott paraszti rétegek társadalmi felszabadításáért folytatott küzdelemmel, és ezt a magyarsággal együtt látta kiharcolhatónak. Sajátos forradalmi teológiájába a háborús propaganda éppen úgy belefért, mint a székelység és a magyarság sorsközösségébe vetett feltétlen hite. 

A szabadságharcot követően, amikor már nem volt veszélyben az élet, gondnokként fő céljának az iskolarendszer megerősítését, a civilizációs eredmények elterjesztését tartotta.

 Főgondnokként is eredményesen működött, hiszen a magyarláposi iskola felépítése és a templom belső berendezése komoly eredmények számít. Emellett egész életében rengeteg újságcikket írt, így munkássága a sajtótörténet szempontjából is figyelemre méltó.”