A király is csak ember, ha bűnt követ el, méltán bünteti meg a földön a nemzet, a síron túl az Isten

Biró Sándor a XIX. századi Erdély értelmiségének egyik jellegzetes figurája. Részt vett az 1800-as évek második negyedében kibontakozó reformkori mozgalmakban éppúgy, mint az 1848–49-es szabadságharcban, amelynek során Háromszék védelmében tüntette ki magát. Kapcsolatban volt Kossuth Lajossal, Klapka Györggyel és Bem Józseffel is. Mint református tiszteletes egy ideig tábori lelkészként is szolgált, majd katonatiszt lett, végül bujdosásra kényszerült. A szabadságharc leverése után protestáns egyházi és oktatási ügyekkel foglalkozott. Zakar Péter történészprofesszor nemrégiben hiánypótló monográfiát írt róla.

Képeken az 1848-49-es szabadságharc huszárjai. Fotó: Czeglédi Zsolt

A reformkor időszakában és 1848–49-ben, Magyarország polgári átalakulásának megalapozása idején a vidéki értelmiségnek nagy közéleti és gazdasági szerepe volt. Míg Nyugat-Európában a forradalmi eszméknek – az 1789-es nagy francia forradalomtól egészen az Európán végigvonuló 48-as hullámig – inkább a polgárság volt a híve, addig Magyarországon és Erdélyben (amelynek 1848-ig külön kormányzata és törvényhozása volt) a vármegyei közép- és kisnemesi csoportok, valamint a honorácior értelmiségi pályákon tevékenykedő rétegek tagjai álltak a reformeszmék mellé. 

Bíró Sándor (Fotó: Digitális Képarchívum)

Ebbe a csoportba tartozott Biró Sándor is, aki 1815-ben (vagy 1816-ban) született az erdélyi Felsőboldogfalván. A székelyudvarhelyi református kollégiumban (amelyet akkoriban főiskolának tekintettek) végezte el a tanulmányait. Ezt követően megválasztották a rétyi református egyházközség presbiterei lelkészüknek. A gyülekezet olyan szegény volt, hogy alig tudta a papját eltartani, aki ennek ellenére mégis ambiciózusan látott hozzá a templom felújításához és az egyházközség anyagi ügyeinek rendezéséhez, például a földterületeinek jövedelmezővé tételéhez.

Rétyi lelkipásztori szolgálata idejében még megvolt a településen az eklézsia megkövetésének sajátos vallási-népi jogszokása. Ez a XVI. századi gyökerű protestáns gyakorlat azt jelentette, hogy a bűnös hívek az egész gyülekezet előtt adtak számot a vétkeikről, és kérték azok megbocsátását. Ezt ugyan a XVIII. században betiltották, de bizonyos erdélyi református közösségekben egészen a XX. század elejéig megmaradt. Biró lelkészsége elején, az 1830-as, 1840-es években esztendőnként négy-öt ilyen esetről tudunk, paráznaság bűne miatt. A nyilvános bűnvallás azonban már nem a teljes templomi gyülekezet, csak a presbitérium egy-két tagja előtt történt.

Biró Sándor már ebben az időszakban sokat publikált például a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok című orgánum hasábjain. A reformkorban Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós eszméinek követője lett, nemcsak támogatta az erdélyi Védegylet törekvéseit, de a mértékletességi mozgalom élére is állt, amely az alkoholellenes küzdelem jegyében szerveződött. 

Ebben a mozgalomban a mérsékelt irányzathoz tartozott, vagyis nem követelte meg a teljes absztinenciát, viszont a pálinka fogyasztása ellen határozottan föllépett. Ebben is követte Wesselényi bárót, aki az uradalmához tartozó tizenkét faluban 1843-ban betiltotta a pálinka főzését és értékesítését.

Biró mértékletességi egyesületet alapított, amelynek kezdetben 42, később már több mint félezer tagja volt. Több beszédében és írásában is kikelt a mértéktelen pálinkaivás ellen. Az erdélyi nép szegénysége, az abból fakadó minden bűne és hibája legfőbb okaként a pálinkát jelölte meg. 1844. január 1-jén, az egyesület alapításakor az alábbiakat mondta. „Alapítsunk még ma, az új év első reggelén mérsékleti egyesületet, melyben nemcsak egy éven, hanem egész életünkön át a józanság legyen jelszavunk. Ki nem lesz e társaság tagja, hanem részegeskedése által, ölő méregként rontja le egészségét, gyilkosa az magának és dőzsölése által végveszélybe törekedik dönteni hazáját; korcs fia az honának, Istenének nem áldását, hanem minden percben büntetését várhatja fejére, mert rajta, ki háznépe, gyermekei előtt rossz példával jár, rajta teljesülend az Írás szava: »Jaj a botránkozónak, de jaj a botránkoztatónak.«”

Az 1848. március 15-én kirobbant pesti forradalom hírére Biró Sándor Háromszékben a politikai változások élére állt, később részt vett a nemzetőrség és a honvédség szervezésében, a szabad sajtó megindításában és az osztrák támadással szembeni ellenállás szervezésében. 1849 nyarán otthagyta egyházi állását, és kizárólag a katonai pályának szentelte magát. 

A magyar honvédség századosaként érte a szabadságharc leverése, amelyet követően bujkálni volt kénytelen: volt ekkoriban debreceni teológushallgató és házitanító is. Ebben az időszakban házasodott meg, és születtek gyermekei.

Erdélybe való visszatérte után gazdálkodott. A kiegyezést követően a haza bölcse, Deák Ferenc politikai irányvonalát és pártját támogatta a választásokon. 1867-ben Dés város megválasztotta polgármesterévé, azonban ezt a tisztséget nem fogadta el. Az ottani református egyházi közéletben viszont tevékeny és jelentős szerepet játszott (elsősorban az iskolaépítéseket, valamint a tanítók, az iskolamesterek képzését tartotta szívügyének), és jeles oktatáspolitikusa volt a XIX. századi Erdélynek.

Életéről és munkásságáról Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese publikált könyvet nemrégiben Biró Sándor. Egy 19. századi erdélyi református értelmiségi élete címmel, amely a Kolozsvári Egyetemi Kiadó gondozásában jelent meg. Ez a fontos kiadvány nemcsak Biró Sándor életrajzának eddig vitatott kérdéseire igyekszik megnyugtató válaszokat adni, de forrásértékű munka is, hiszen Zakar Péter történészi tanulmánya mellett a függelékében szerepel Kádár József dési iskolaigazgató 1895-ös Biró-biográfiája és a Biró Sándor által készített Életem története című önéletrajz, valamint két, 1849-ben elmondott tábori lelkészi szónoklata is.

Ez utóbbi két szöveg különösen értékes egyház-, valamint eszme- és mentalitástörténeti forrás. Százhetvenöt éve, a forradalom kitörésének első évfordulóján Biró Sándor a sepsiszentgyörgyi református templomban a következőket mondta. „Azon a roppant tiszteleten, példátlan hű ragaszkodáson és engedelmességen, mit a magyar századok óta német királyai irányokban az egész világ előtt tanúsított, bámult egész Európa. Valami ábránd, vagy babona, sőt kegyelet kötötte a német fajtájú királyokhoz a magyart. Istene s királya nevének hallatára egyaránt emelt kalapot s hullott térdre a magyar. De eljött 1848. év márciusának 15. napja, és ezer hála a minden királyok királyának!, babonáiból kiábrándult valahára a magyar is. Átlátta, hogy a fény, mi övezi fejét a királynak, nem mennyből leragyogó szent nimbusz, hanem csak kósza földi fény, s hogy a király is csak ember, és nem Isten, és ha bűnt követ el a nemzet ellen, méltán bünteti meg a földön a nemzet, s túl a síron az Isten.”

Biró Sándor 1877. december 8-án hunyt el Kismonostorszegen. Személyének és munkásságának történelmi jelentőségét Zakar Péter professzor a következő szavakkal határozta meg. „Biró Sándor a 19. századi szabadelvű erdélyi református lelkészi-értelmiségi réteg jellegzetes képviselője volt Sükösd Dániel, Dáné István, Vitályos György és sok más lelkipásztor, valamint értelmiségi mellett. Az evangéliumok üzenetét összekötötte az elnyomott paraszti rétegek társadalmi felszabadításáért folytatott küzdelemmel, és ezt a magyarsággal együtt látta kiharcolhatónak. Sajátos forradalmi teológiájába a háborús propaganda éppen úgy belefért, mint a székelység és a magyarság sorsközösségébe vetett feltétlen hite. 

A szabadságharcot követően, amikor már nem volt veszélyben az élet, gondnokként fő céljának az iskolarendszer megerősítését, a civilizációs eredmények elterjesztését tartotta.

 Főgondnokként is eredményesen működött, hiszen a magyarláposi iskola felépítése és a templom belső berendezése komoly eredmények számít. Emellett egész életében rengeteg újságcikket írt, így munkássága a sajtótörténet szempontjából is figyelemre méltó.”