Alapvető álláspont, hogy a három Guyana teljesen elkülönül a dél-amerikai országoktól, úgyszólván senki se tudja, mi történik a brit, a holland és a francia Guyanában, amelyek közül a brit és a holland már független ország, a francia viszont nem. Kulturálisan teljesen eltérőek ezek az országok a régió többi részétől, lakosságuk inkább érzi magát az óhaza gyermekeinek, rendszeresen járnak is vissza, különösen igaz ez Francia Guyana esetében. A Magyarországnál épphogy kisebb országban kevesebb, mint 300 ezer ember él, többségük a fővárosban, Cayenne-ben, és mind francia állampolgárok. Euróval fizetnek, szavaznak az elnökválasztáson, szurkolnak a kékeknek a világbajnokságon. Csakhogy ez csak papíron Franciaország, az anyagi lehetőségek összehasonlíthatatlanok az európai országéval, a helybéliek sokkal szegényebbek, mint Európában, viszont mindent Franciaországból importálnak. Az árak így viszonylag magasak, a fizetések viszont alacsonyak.
De nyilvánvaló, hogy Franciaországnak stratégiai okokból szüksége van Guyanára, vagyis szükség esetén fizetni fog, ahogy 2017-ben, egy helyi tüntetést követően is megtette.
Addig pedig Guyana csendben őrzi az unió külső határát Brazília felé. Amely nem különösebben nehéz, hiszen a határvidék áthatolhatatlan őserdő, Brazília északi régiójában se él senki, ahogy Francia Guyana déli területén sem. Aki megpróbál ilyen módon bejutni illegálisan az Európai Unióba, az megérdemli a sikert, nem is jellemző a próbálkozás. Nem is véletlen, hogy világszerte ismert módon Francia Guyana egykor büntetőgyarmata volt Franciaországnak, ahová a legkeményebb bűnözőket száműzték.
Erről írta viszonylagos szabadon értelmezve saját szerepét Henri Charriere a Pillangó című könyvet, leírva a borzasztó viszonyokat a trópusi pokolban, majd számtalan szökési kísérletét.
A gyarmat ma már más szerepet játszik, de az ötlet nem halt meg. Idén májusban jelentették be Párizsban, hogy a francia börtönviszonyok tarthatatlanok, változtatni kell, mert minden börtön túlzsúfolt, az elítéltekhez bejutnak a mobiltelefonok, s bentről irányítják bűnös üzelmeiket, mintha legalábbis szabadok volnának. A tágas és ritkán lakott Francia Guyana pedig ideális választás ahhoz, hogy létrehozzanak egy igazán elszigetelt börtönt. Vagyis Pillangónak utódai lehetnek, ha megvalósul a terv, márpedig 2028-ra elméletileg már állni fog az új börtön a legkeményebb francia bűnözők számára. Az új börtön St Laurent de Maroniban épül majd fel, hatvan bűnözőt tud majd fogadni, 15 helyet fenntartanak iszlamista harcosoknak, a többi feltehetően drogbáróknak jut majd. A helyiek nem különösebben lelkesek, hiszen az országuk már így is leginkább arról híres, hogy itt raboskodott Alfred Dreyfus és az említett Pillangó, akik a földi pokolban voltak. Ez pedig nem különösebben hívogató hírnév. Évente nagyjából 50 ezer ember látogatja meg az Ördög-szigeten található, 1953 óta nem működő büntetőkolóniát, akik rémüldöznek, hogy lehet itt élni és milyen borzasztó lehetett az Isten háta mögött élve megrohadni.
Mivel Franciaország hagyományosan nem ad politikai szabadságot egykori gyarmatainak, központilag irányítja a megmaradt, viszonylag nagyszámú külbirtokát, Párizs dönt arról, mit csinál saját területén. Vagyis a helyiek tiltakozhatnak ugyan, de ez nem befolyásolja a francia terveket. Márpedig Francia Guyana elszigeteltségét és stratégiai helyzetét Franciaország ügyesen kihasználta. A helyi lakosság mintegy tíz százaléka a Kourouban található Guyanai Űrközpontban dolgozik. 1964 óta itt működik Európa legnagyobb űrkikötője, ahonnan kontinensünk rakétáit lövik fel mindenféle célból. Minthogy ez francia föld, így természetesen a legnagyobb résztvevő Franciaország, az Ariane rakéták fejlesztője, egyben az Európai Űrügynökség (ESA) is jórészt francia projekt. Korábban a francia űrközpont az algériai Hammaguirban volt, de az ottani függetlenségi harcok elől Guyanába költöztették a kikötőt. A déli pozíció nem véletlen. Ahhoz, hogy gazdaságosan és biztonsággal fel tudjanak lőni egy rakétát az Egyenlítőhöz közeli pontot kell keresni. A szökési sebesség elérése épp elég nehéz, minden egyes kiló számít, amelyet ki kell szabadítani a Föld vonzásából, ezt pedig a legegyszerűbben úgy tudják megtenni, ha az Egyenlítőtől indítanak. Délen van Bajkonur és Vosztocsnij, valamint Cape Canaveral is, ahonnan embereket tudnak kilőni az űrbe. De egyik se tud versenyezni Kourouval.
Egy Proton rakéta Oroszországból nagyjából 6700 kilogrammnyi anyagot tud Föld körüli pályára juttatni, ugyanez Kourouból tízezer kilogramm fölött is lehetne.
A Roszkozmosz is látott ebben fantáziát. Bár Bajkonurt az egész orosz űrkutatási személyzet egy emberként nagyon szereti, az idő eljárt felette, a távoli Vosztocsnij pedig még nincs kész, s borzasztó messze van Moszkvától. A Roszkozmosz így az Európai Űrügynökséggel együttműködve közös projektet épített fel Francia Guyanában Szojuz-rakéták indítására. 2011-től egészen 2022-ig remekül muzsikált az együttműködés, majd jött a háború, a Roszkozmosznak pedig mennie kellett a nemzetközi szankciók hatására.
Franciaországnak így ideális a déli fekvésű, tengerparttal rendelkező, ritkásan lakott Guyana, ahol csak ki kellett irtani kissé az őserdőt, hogy megindulhassanak a kísérletek. A tenger abban segít, hogy a fellövést követően leváló rakétaszakaszok biztonságos helyre zuhannak, az esetleges balesetek sem okoznak kárt a környezetben. Az elővigyázatosság azonban fontos, így az összes olyan helyet evakuálni kell fellövés idején, amely rossz esetben veszélybe kerülhetne. Ilyen például az Ördög-sziget egykori börtöne, vagyis a turisták csak akkor nézhetik meg a pokoli helyet, ha épp nincs rakétakísérlet.
Borítókép: Ariane rakéta a kourou-i kilövőálláson (Fotó: jody amiet / AFP)
