Az apátsági pincében

Hogy is kerültünk ide? – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, mert egy ideje morfondírozni szeretett a legjobban, s leginkább közelmúltbéli dolgokon, ugyanis a régmúlt egyre pontosabban rajzolódott ki előtte.

Tihany, 2019. február 22. A tihanyi apátsági templom látképe a tihanyi Belsõ-tó felõl. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Faludi Imre

Hogy is kerültünk ide? – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, mert egy ideje morfondírozni szeretett a legjobban, s leginkább közelmúltbéli dolgokon, ugyanis a régmúlt egyre pontosabban rajzolódott ki előtte. – Hogy is kerültünk ide? – és nézte az asztal másik oldalán helyet foglaló szépséges feleségét, és ellágyult.

Túlnan, vélem átellenben épen,

Pór menyecske jött. Korsó kezében.

Korsaját mig telemerítette,

Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ez jutott Rezeda Kázmér eszébe, holott szépséges felesége pór sem volt, korsót sem merített, és nem a Tisza, csak egy asztal volt közöttük, de a pillanathoz valahogyan mégis illett ez a hangulat, és akkor Rezeda Kázmér átnyúlt az asztal felett, megfogta az asszony kezét, és megint nagyon szerette, mint hosszú évek óta mindig, s ez naponta eszébe is jutott, ilyen kiváltságos pillanatokban. Aztán elkalandozott a tekintete, és megpillantott a nagy terasz Balaton felőli oldalán egy korosodó, késő délutáni fénypászmát, amely azzal volt elfoglalva éppen, hogy kifényesítsen egy nyárfát a többi közül. Jól végezte dolgát az elöregedett fénypászma, mert a nyárfa olyan éles kontúrokat kapott, hogy szinte elmetszette a tekintetet és a lelket. Közben a The Righteous Brothers szólt a rádióban valahonnét, az Unchained Melody, „Oh, my love, my darling / I’ve hungered for your touch / A long, lonely time / Time goes by so slowly / And time can do so much”, és ettől a Balaton is és a pillanat is úgy tett, mintha lenne, mintha létezhetne örökkévalóság az Időn és az Istenen kívül, és összegyűltek elmúlott balatoni évek és nyarak, ifjúkorok évei és nyarai, kamaszságok szépséges, szemérmetlen, mégis romlatlan bazárja, és Rezeda Kázmér elmerült a The Righteous Brothers édes dallamaiban, miközben a fénypászma kifényesítette nyárfa mögül régen elballagott, megasszonyosodott, sajnos immáron befele kunkorodó lelkű nők kerültek elő valahogyan, akik szépséges, ropogós leányok voltak egykoron, és odaadták magukat Rezeda Kázmérnak olyan odaadással, mintha nem lenne holnap, ugyanis azt az egyet tudták, sőt érezték, hogy Rezeda Kázmérra csak a holnapot nem lehet rábízni.

– Te vagy az egyetlen nő, aki rám merte bízni a holnapot – mondta Rezeda Kázmér szépséges feleségének, aki nem értette egészen pontosan, hogy jön ez most ide, de tökéletes ösztöneivel megérezte, hogy ez a kivételes pillanatnak szóló szerelmi vallomás, amelyben ő is részese a pillanatnak, s mert ismerte az urát, azt is tudta, hogy Rezeda Kázmér számára ezek a pillanatok a legfontosabbak. Azt is tudta – mondom, okos asszony volt –, hogy ő úgy tud Erzsi lenni Rezeda Kázmér mellett, hogy hivatalos asszonyságába át tudta rángatni Ulpius Éva nem hivatalos és örökké elérhetetlen „ulpiusévaságát” is, s hogy ameddig ez így lesz, addig ők megmaradnak egymás mellett.

Aztán bort rendeltek, és Rezeda Kázmér már arra is emlékezett, hogy csak úgy, teljesen véletlenül kerültek oda, egy séta végén, a Tihanyi Vinariusba, vagyis hát a tihanyi apátság egykori apátsági pincéjébe. Öreg pince, az 1820-as években építették, s mert tudni kell előre gondolkodni, hát az apátsági pince nagyobb hosszában, mint a templom főhajója, és nagyobb keresztben, mint a kereszthajó. Pincéhez mérten valószínűtlenül magas is, de hát egyfelől bele kellett férjen nemcsak az apátsági szőlők adta bor, de a dézsmabor is, s be kellett tudjanak hajtani ebbe a pincébe a nagy társzekerek, sőt meg is kellett fordulniuk odabent, mert a lovakon nincsen rükverc, hát azért. Úgy summázhatjuk mindezt, hogy belefér ebbe a pincébe a nagy társzekér két lóval, valamint négyezer hektoliter bor. Azt meg még soha senki nem számolta össze, hogy mennyi öröm, nóta, összekacsintás és felejtés fér el itten. Holott azoknak is ide kellett férniük sokáig. Aztán a filoxéra elpusztította a balatoni szőlőket is, és akkor krumplit meg répát tároltak a hatalmas apátsági pincében, ami felér egy szentségtöréssel.

Béla és Bandi balatonszőlősi pincészetének sauvignon blanc-ját kóstolta az asszony, az Oremus Mandolás tokaji furmintját Rezeda Kázmér, aki szeretett biztosra menni, és nem szerette sem a meglepetéseket, sem pedig a váratlan dolgokat és helyzeteket, ugyanis a halak jegyében született, azok pedig ilyesfélék. A Mandolás furmintja tökéletes, a Béla és Bandi sauvignon blanc-ja pedig egészen különleges színű és zamatú bor, bár kissé rövid. Ezt onnan tudta Rezeda Kázmér, hogy amint kihozták a boraikat, ő mindjárt belekóstolt az asszonyéba, aki mosolyogva tűrte az ilyesmit.

Ezt követően viszont ételeket kellett választani, ami komoly és fárasztó foglalatosság, különösképp, ha olyan komoly és fárasztó az étlap, mint a Vinariusban. Végül kikötöttek egy Vinarius borkorcsolya-válogatásnál, ami friss kecskesajtból, kézműves angolszalonnákból, töltött szűzpecsenyéből, füstölt lazacból és zöldségekből állt össze, és nem hagyott maga után semmi kívánnivalót, ugyanis friss volt, kézműves volt, füstölt volt, és rendkívül finom.

Betyárleves következett, mely készül mangalicapofából, vargányából, zöldbabból, tejfellel locsolva. Ha tömören akarjuk összefoglalni, s úgy akarjuk, akkor annyit mondhatunk róla: pompás! Aztán csapongani kezdett Rezeda Kázmér és neje, mint két gyerek a játékboltban karácsonyi vásár idején, mert mindent akartak, és nem akartak kimaradni semmiből sem. Így aztán kértek édeskömény salátát az édeskömény végett, továbbá mert az édesköményt joghurttal, korianderrel, pestóval és marinált lazaccal bolondították meg, s a végeredmény annyira jó lett, hogy Rezeda barátunk majd belebolondult. Rántott fogas jött még szalmaburgonyával, sáfrányos majonézzel, Rezeda Kázmér pedig külön megörvendett, hogy az étlapra szalmaburgonya van írva sült krumpli helyett. Szerette így látni kedves ételét, így titulálva, mert ez már majdnem olyan volt, mintha Erdélyben lett volna, ahol szalmapityókát esznek a tisztességes népek. Előkerült még a Vinarius látványkonyhájának mélyéről egy erdeigomba-pörkölt is pirított burgonyagombóccal (olaszos éttermekben: gnocchi, nagymamánál nudli vagy angyalbögyörő), valamint medvehagyma habbal. És láss csodát! Az erdeigomba-pörkölt erdei gombákból volt, és finom volt, a gombóckák frissek voltak, és gombóckák voltak, az a hab a tetején pedig annyira medvehagyma ízű volt, hogy szinte biztosan medvehagymából készült. Nagy dolog ám az ilyesmi, becsülendő dolog!

A friss szamócát pedig fehér csokoládéval, mascarponéval és kókuszlikőrrel adták fel. Tokajba volt még egy kirándulás akkor, a Dereszla Pincészet kabarját kóstolta Rezeda Kázmér, főleg a fajta végett, és nem csalódott, bár kabarból ilyet Rezeda Kázmér kedves barátja, Rozika, alias Rozgonyi István Bodrogkeresztúrról is tudott készíteni, már ha éppen odafért a szőllejéhez a csodarabbi sírjához zarándokoló ortodox zsidóktól. S még egy tételt kóstoltak ezenfelül, Figula Sáfránykert olaszrizlingjét, s amiképpen mondjuk egy Szepsyben lehetetlenség csalódni, úgy egy Figulában is. Az egykori apátsági pincéből lett Tihanyi Vinarius sem okozott csalódást. Sőt.

– A nem csalódások pedig egyre fontosabbak és ritkábbak lesznek, ahogy múlik az idő, s fejlődik a világ – gondolta még Rezeda Kázmér, aztán belefeledkezett Terry Jacks klasszikusába, a Seasons In The Sunba, valamint asszonya szép kék szemébe. „Goodbye my friend it’s hard to die / When all the birds are singing in the sky”… És tényleg…