Robin Alexander, a Die Welt főszerkesztő-helyettese éveken át dolgozott Merkel kancellár mellett. Ezt az időszakot írja le briliáns módon, elemezve a migránsválság kezdetétől, 2015-től Die Getriebenen című könyvében.
A válság első pillanatában a kancellár felkérte a belügyminisztert, De Maizièret, hogy döntsön a határzárról, vág bele a históriába Alexander. De a miniszter erre képtelennek bizonyult, sem igent, sem nemet nem mert mondani. A német alaptörvény egyértelműen fogalmaz a biztonságos harmadik ország fogalmáról, de a politikai vezetés ennek megítélésében sem volt egységes. Miután a beengedettek döntő többsége gazdasági bevándorló és nem politikai menekült volt, a bajor miniszterelnök, Seehofer végig ellenezte a migránsok befogadását, és erre ösztönözte a kormányban lévő minisztereit is. Célja előbb a határzárás, majd a migránsok számának maximalizálása volt.
Barack Obama, az USA elnök bejelentette, hogy átvesz évi tízezer szír menekültet. Németországba egy nap alatt 13 ezer fő lépett be. 2015 augusztusára a migránsok fele a balkáni útvonalon érkezett, és a helyzet áttekinthetetlenné vált. A német kormányon belül senki sem vállalta el a döntést a határok lezárásáról.
Angela Merkel hónapokon keresztül nem volt hajlandó meglátogatni egy menekülttábort sem, majd elment a volt NDK területén fekvő Heidenauba. Olyan ellentüntetés fogadta, hogy 31 rendőr megsérült. Jelmondat: Ki a külföldiekkel! Merkelt a helyi lakosság árulóként fogadta, és felléptek a „hazug sajtó” ellen. Merkel pártja, a CDU javasolta a menekültek számának gyors redukálását, de a kancellár ezt elutasította. 2015. szeptember 4-én elrendelte a határok megnyitását. Hat hónap alatt több mint egymillió fő – döntően fiatal, egyedülálló férfi – érkezett, nagyrészt mindenfajta papírok nélkül Németországba. Ekkor jelenik meg az a jelmondat a német jobboldali pártoknál, hogy „Merkelnek mennie kell”. A kancellár úgy reagál, hogy „isten hozott kultúra” van, a menekültek számánál nincs felső határ, aki szír, jöhet, és Németország meg tudja oldani a problémát.
Akkora a szembenállás a testvérpárt CSU-val, hogy a kancellár nem ment el Münchenbe Strauss volt CSU-elnök 100. születésnapi ünnepségére. Seehofer nem hajlandó Merkellel szóba állni. A szociáldemokrata osztrák kancellár Merkel segítségét kéri az Ausztriában tartózkodó menekültek szétosztásában, a néppárti, tehát a CDU-val egy pártcsaládban lévő osztrák külügyminiszter, Kurz, aki eddig példaképének tekintette Merkelt, kőkeményen nekimegy a német kancellárnak Ausztriában és minden európai fórumon, és követeli az azonnali határzárat. Merkel ezt soha nem bocsájtja meg, és aktív részese a Strache-videó kiszivárogtatásával az osztrák kormány, magyarul Kurz kancellár megbuktatásának. Amikor az osztrák kancellár kéri, hogy Németország vegye át a migránsok felét, megállapodnak, hogy ez egyszeri eset lesz.
A migránsoknak azonban kevesebb mint egy százaléka akar Ausztriában maradni. Merkel tervét a kormányban részt vevő Német Szociáldemokrata Párt támogatja, a CSU ellenzi. Seehofer úgy fogalmaz, hogy a határnyitás volt az évszázad hibája, és nem tudják, hogy kik jönnek be.
Merkel az Európai Unió segítségét kéri a menekültek elosztásában. Franciaország vállalja ezer fő, Belgium 250 fő, Dánia negyven fő befogadását, a többi tagállam senkit sem hajlandó befogadni.
A migránsok száz százaléka Németországba akar menni. Egy hétvégén 22 ezer fő lépi át a határt. A német közszolgálati televíziók a családokat és a gyerekeket mutatják, nem az egyedül érkező férfiakat. A német közhangulat folyamatosan változik, és amíg kezdetben a lakosság nagy része támogatja a migránsok befogadását, addig néhány hét után, a negatív tapasztalatok alapján, egyre többen kritikusan állnak a kérdéshez. Kialakul az első össztársadalmi vita Merkel kancellársága alatt. Az első hetekben még az a vélemény, hogy aki nem segíti a menekülteket, az náci. Ez a vélekedés gyorsan megváltozik. A német gazdaság szakdiplomásokat és szakmunkásokat vár, a menekültek e kritériumoknak nem felelnek meg.
Krikettező migráns fiatalok egy belgrádi menekülttáborban, 2016
Fotó: REUTERS/Marko Djurica
A Merkellel készült szelfi után nő a menekültek száma. A 2013-as, tehát még a nagy migránsválság előtti konferencián Németország vétózza meg a migránskérdés reformját, azt, hogy be kell fogadni a menekülteket. A helyzet két év alatt megváltozott…
Ritkán beszélünk arról is, hogy Junckerből Merkel csinálta meg Európa egyes számú vezetőjét, mivel az eredeti jelölt a brit Cameron volt. A migránsválságban a menekültek elosztásáról Merkel csak vele és nem az európai vezetőkkel egyeztetett.
Szeptember 13-án óriási késéssel Németország lezárja a határait, és az EU illetékes bizottsága úgy fogalmaz, hogy „Németországban a rend és a biztonság veszélybe került”. Ettől kezdve az EU és Németország a kötelező elosztást hirdeti meg. A duisburgi polgármester azt mondja: „Befogadnék kétszer annyi szírt, ha megszabadulnék a kelet-európaiaktól.”
Merkel célja a többségi elv elfogadtatása az EU-ban. Mind a 16 német tartomány tiltakozik a migránsok befogadása miatt, Merkel ezzel ugyanúgy nem törődik, mint saját pártja 44 képviselőjének a tiltakozásával. Gauck államfő úgy fogalmaz: „A szívünk nagy, de a lehetőségeink végesek.”
A CSU nyíltan megpróbálja Merkelt megbuktatni, a CDU pedig, hogy megszabaduljon tőle, Nobel-békedíjat akar neki adatni, és elküldeni ENSZ-főtitkárnak. Ezek a kísérletek sikertelenek maradnak. Merkel a válságban az események után kullogva végig improvizál. 2016 novemberében Schäuble, a CDU egyik leg-ismertebb vezetője a kialakult helyzetért Merkelt teszi felelőssé, és felszólítja, hogy állapodjon meg Erdoğannal a menekültek Törökországban tartásáról. A CSU felveti, hogy Merkel ellenében országos párttá alakul. A kancellár azon véleményét, hogy amikor a migránsok hazatérnek, magukkal viszik a demokráciát, az idő többszörösen nem igazolta. Nem akarnak hazatérni, a demokráciát nem is értik, és képtelenek hazavinni korábbi hazájukba.
A párizsi merényletek után Franciaország lezárja határait. Merkel anélkül, hogy hivatkozna rá, átveszi a magyar miniszterelnök tranzitzónatervét. Tudomásul kell venni, hogy a migránsokkal terroristák is érkeznek, és az Iszlám Állam Szíriában 3500 üres útlevelet zsákmányolt.
A létrejött új, jobboldali pártok Merkel ellenében fogalmazzák meg a céljaikat. „Merkelt Szibériába, Putyint Berlinbe.” A legnézettebb politikai műsorban felteszik a kérdést a kancellárnak, jön-e újabb Weimar, magyarul szétesik-e az NSZK.
Szeptember 16-án a kancellár elmegy Isztambulba. Megalázzák. Nem találkozhat ellenzékiekkel, nem teszik ki a német zászlót. De az EU nevében, anélkül, hogy bárkivel konzultált volna, megállapodik. A vita egyik pillanatában Erdoğan, aki kevesli az évi hárommilliárd eurót, megjegyzi, hogy Görögország a válságban 400 milliárdot kapott.
Ausztria 2016-ban eléri a balkáni útvonal lezárását. Ez Merkel személyes veresége. Márciustól csak útlevéllel lehet a balkáni államokon keresztülmenni, és Ausztria nem vesz föl több migránst.
A válság hatásaként Merkel sorra veszíti el a tartományi választásokat, de 2017-ben – bár meggyengült – újraválasztják. A pártviszonyok Németországban átrendeződnek, és a terrorizmus gyorsan terjed. A menekültválság nem ért véget. Javaslom Robin Alexander e könyvét mindenkinek, akit érdekel a biztonságpolitika. Célszerű lenne kiadni magyar nyelven is.
