Az író és a holt királyné

Krúdy Gyulát az új regényéről kérdeztük:

– A Mohács után következő esztendőket mutatják a história lapjai; sokat foglalkoztatták ezek az évek a magyar fantáziákat, amikor jóformán minden valamirevaló magyar elme a nemzeti múlt tanulságain köszörülődött. Még az én ifjú koromban is akadtak szent, öreg magyarok, akiknek sokkal közelebb volt például az 1848/49-iki szabadságharcunk, hogysem érdemes volna tanulságin disputálni. […] Minden magyar úriember úgy ismerte a históriát, hogy csak a kézilámpásáért kellett kinyújtania a kezét, hogy a múltból ráismerjen a jelenére. […] Hátha vannak még magányos fák, amelyeket az erdő miatt nem vettek észre a régi magyarok; hátha vannak még könnycseppek, amelyeket a mohácsi temetés után sem lehetett letörölni a legfájdalmasabb édesanya szempilláiról?

(Magyarság, 1929. június 23.)

*

Megkérdeztük Krúdy Gyulát, hogy a történelemből miért érdekli éppen a mohácsi királyné alakja? Krúdy így felelt:

– Most egy éve súlyos betegség lepett meg, amelyből Lévy Lajos főorvos úr emberfeletti önfeláldozással mentett meg. Akkor, a gyógyuló nagybetegek módjára többféle fogadalmat tettem orvosomnak. Magamnak pedig azt fogadtam meg, hogy a régi királyné megvédelmezésére fogom szentelni írói tudásomat. Egy fogadalmat váltok be és ismétlek, amikor II. Lajos özvegyéről regényt írok. Vannak még ilyen rajongások napjainkban is, különösen azoknál, akik nagy betegségükben a halállal komáztak. Igyekszem mindig szerelmi ügyekkel is foglalkozni, bármilyen mélabús az őszidő itt, Óbudán. Évek óta szerelmes vagyok az ötszáz esztendős királynéba. Nőkre terjedő időmet e szépséges, boldogtalan, sokszor megrágalmazott királynénak szentelem. Új könyvemet is neki írtam. Festett király az új regény címe. Végre eljutottam oda, hogy egy holt királyné iránt táplált érzelmeim miatt szenvedek, mint valami mesebeli lovag. Mert a történettudósok, igazi és áltudósok, többször megtámadtak, véleményük szerint méltatlan érzelmeimért e drágalátos hölgy iránt.

(Színházi Élet, 1930/44. szám)

*

Nem olyan könnyű most Krúdy Gyulát megtalálni Budapesten, miután az író hosszú, évekig tartó betegségéből felépülve, egészen szakított régi életmódjával. […] A Margit-szigeti főhercegi kastély után a Közmunkák Tanácsának egy százesztendős óbudai kúriájában telepedett meg […], mintha falusi kastélyban lakna. Számtalan nagy szobában ropog a kandalló tüze, az udvar hátsó részében disznókat hizlal, tyúkokat tenyészt Krúdy Gyula felesége. […] A nagy kúria öreg kapuján megszólalt a csengő. Pesti automobil áll a ház előtt. A Franklin Társulat küldöttje hozza az író legújabb könyvét, a Festett királyt.

Nem is író, varázsló könyve. Regénye igazabb az Anonymusok följegyzésénél, mert azok csak az eseményeket ismertették, de Krúdy a századok szellemével barátkozik. […] Keményebb figurát aligha faragtak ki szavakból, mint Szapolyai János. Ha fölkel ültéből, az egész ország megmozdul bele. A tizenhatodik század szerencsésebb Vazulja volt a „festett király”. Krúdy Gyuláról pedig ezután a regénye után nem lehet kevesebbet mondani, mint azt, hogy ő az élő Jókai.

(Színházi Élet, 1931/1. szám)

*

A teljesen eladósodott írót 1931-ben, élete alkonyán ismét nagy csalódás érte. Ebben az esztendőben, márciustól júliusig jelent meg a Magyarországban 101 folytatásban A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regénye […]. Az író természetesen ezt a nagyszabású művét is szerette volna könyvalakban viszontlátni. Részlet a Pantheon Irodalmi Intézet Rt. leveléből (amely kiadó már 1929-ben megtagadta az író Festett király című művének megjelentetését): „Ma kaptuk vissza lektorunktól Nagyságod kéziratát, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a regény felől és kiadását melegen ajánlotta. Mi ezek után újból megfontolás tárgyává tettük a dolgot és sajnos arról kell Nagyságodat értesítenünk, hogy anyagi természetű okokból nem áll módunkban a regény kiadását magunkra vállalni.”

(Magyar Nemzet, 1978. október 1.)