A demokratikus rendszerek velejárója: ha nem tudnak kormányt alakítani, akkor új választást kell kiírni. A spanyolok négy év alatt a negyedik törvényhozási voksolásra készülnek, míg az izraeliek egy esztendőn belül harmadjára futnának neki. Mindkét helyen csekély az esélye annak, hogy jelentősen megváltozzon az eredmény a következő választásokon.
Patthelyzet alakult ki a múlt keddi izraeli választásokon: szinte ugyanolyan eredményt hozott a szeptemberi törvényhozási választás, mint az áprilisi. Kis elmozdulások tapasztalhatók, de ezek a két nagy, a Likud jobboldali és a centrista Kék-Fehér Szövetség – ezek az izraeli zászló színei – között elhanyagolhatók. Két mandátummal (33 képviselő) szerzett többet Beni Ganz volt vezérkari főnök középen álló pártja, mint Benjámín Netanjáhu miniszterelnök jobboldali politikai tömörülése, a Likud, amely 32 honatyát küld az izraeli törvényhozásba, a 120 fős knesszetbe. Egyik sem képes elérni szövetségeseivel a kormányzási többséget adó 61 mandátumot. Ilyen helyzetben két lehetőség van: vagy nemzeti egységkormány alakul a két vezető párt részvételével, vagy újabb választásokat írnak ki.
Néhány napig élt a remény, hogy a két vezető párt összefog. Pedig, ha eltekintünk a szövetségesek csapatától – egyrészt vallásos pártoktól, valamint a baloldali, egészen az arab tömörülésig vezető listán –, több a közös politikai vonás a Likud és a Kék-Fehér tömörülésben, mint amennyi együttműködő partnerei között van. Ám a tavaly év végén középre húzó párt épp azért jött létre, hogy politikai eszközökkel letaszítsa trónjáról Benjámín Netanjáhút – gúnynevén Bibi királyt –, aki tíz éve „uralkodik” miniszterelnökként Izraelen. Nem várt helyről jött a felkérés az együttműködésre a kék-fehérekhez: maga a kormányfő fordult azzal az ajánlattal Ganzhoz, hogy üljenek le, és vitassák meg elképzeléseiket a közös kormányzásról. A kedves hangú meghívó azonban hiábavaló volt. Beni Ganz elutasította a nemzeti egységkormány létrehozására vonatkozó indítványt, „jobboldali kormányban nem akar részt venni”. Ám amikor az államelnök, Reuvén Rivlin invitálta ugyanerre, akkor nem mondhatott nemet.
A héten megkezdődtek a szakértői egyeztetések, és két nap múlva kudarccal véget is értek. Ganz előzetesen közölte, hogy csak Netanjáhu nélküli Likuddal tudja elképzelni a nagykoalíciót.
A volt vezérkari főnök kampánya középpontjába állította, hogy meg kell szabadulni Netanjáhútól, aki az ország rossz szelleme, aki megosztja Izraelt, mások ellen uszít, gyűlöletet szítva tartja fenn a hatalmát. A szakértők ezért úgy tekintettek az őszi választásra, mint népszavazásra Netanjáhu személyéről. „Talált, de nem süllyedt el” – így is fogalmazhatnánk a gyermekkorunkban játszott torpedójáték meghatározásával élve. A Likud elvesztette a választást a kék-fehérekkel szemben, de nem olyan arányban, hogy a közép ünnepelhessen. Ráadásul a jobboldali tömörülés szövetségeseivel, ultraortodox és vallási pártokkal együtt több képviselőt tud a soraiban, mint a legnagyobb ellenfél. Az viszont figyelemre méltó, hogy a Kék-Fehér mozgalom választásról választásra jobban szerepel. Ebben bízhat Ganz, ezért vetette el elsőre a közös kormányzást, hogy a legközelebbi voksolást egyértelműen az ő tábora nyerje meg.
Beni Ganz testőrei gyűrűjében. Semmilyen kudarc nem tapadt meg rajta
Fotó: Reuters
Szerdán az államfő Netanjáhút bízta meg azzal, hogy kezdje meg a kormánytöbbség létrehozását. Erre 28 napja van, de az esélye minimális, hogy sikert érjen el. Ötvenöt képviselőt tud maga mögött a szövetségeseivel együtt, a Kék-Fehér együttműködés pedig eggyel kevesebbel rendelkezik a knesszetben. A baloldali izraeli–arab szövetség 13 képviselőjéből három nem hajlandó még a közepet egyesítő párttal sem együttműködni. Ganznak is be kell látnia, ha a következő körben őt bízzák meg kormányalakítással, ő is kudarcra ítéltetett. De ki is ez a politikai babérokra pályázó katona?
Nem példa nélküli a modern Izrael Állam történetében, hogy a miniszterelnöki tisztséget volt vezérkari főnök birtokolja. Ilyen volt Ariél Sárón és Ehúd Bárák is. Ha Beni Ganznak sikerül elűzni a hatalomból Netanjáhút, akkor ő lesz a harmadik katona, aki civilként ilyen magas politikai pozícióig viszi. A hatvanesztendős férfi szülei magyarországi gyökerekkel rendelkeztek, apja, Nahum Ganz Erdélyből származik, az anyja, Malka Weisz Mezőkovácsházáról indult el a közel-keleti államba. Mindkettő holokauszttúlélő.
Ganz egy kibucban született, amely a déli határ környékén az apja irányításával gazdálkodott. A volt ejtőernyős fokozatosan emelkedett a ranglétrán. Egyetemre járt Tel-Avivban és az Egyesült Államokban is, 2001-ben tábornokká nevezték ki, az ő irányításával hagyta el Izrael Libanont. „Katonai pályájára jellemző a teflonhatás. Semmilyen kudarc nem tapadt meg rajta” – nyilatkozta róla a közelmúltban a Haaretz izraeli napilapban egyik korábbi feljebbvalója. 2011 és 2015 között ő irányította a hadsereget. Érték bírálatok, felrótták neki, hogy nem a kellő időben reagált az eseményekre. Az izraeli katonák viszont úgy emlékeztek rá, mint gondoskodó apára.
Tavaly decemberben hozta létre centrista pártját: a Kék-Fehér tömörülést el is nevezték „a tábornokok pártjának”, ugyanis rajta kívül két magas rangú volt katona is tagja a vezetőségnek. Az első áprilisi választáson a párt alig maradt el a Likudtól, megszorította Netanjáhút. Az egyik fő támadási területe a korrupció, hiszen a kormányfő ellen három megvesztegetési ügy folyik, az ügyészségi meghallgatás jövő héten lesz. Netanjáhúnak volt esélye, hogy kibújjon a jogi eljárások alól: ha úgy dönt, hogy távozik a kormányfői tisztségből, akkor az igazságszolgáltatás lezártnak tekintette volna ügyeit, de nem ezt, hanem a küzdelmet választotta a saját igazáért.
Mostani kampánya középpontjába a külpolitikai sikereit állította. Képes jó kapcsolatokat ápolni Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal, igaz, legutóbbi moszkvai látogatásán három óra hosszan váratta a vendéglátója. A két feltörekvő hatalommal, Kínával és Indiával is rendezett, sőt gyümölcsöző a viszonya. Izrael elismertsége talán sohasem állt jobban, különösen, ha hozzávesszük a környező szunnita arab országokkal most kezdődő óvatos nyitást.
Ám volt egy üzenete, amely ha megvalósul, akkor nagy ribilliót váltana ki: ez pedig Ciszjordánia azon részének annektálása, amelyen zsidó telepesek élnek. „Isten segítségével ki fogjuk terjeszteni a zsidó szuverenitást a kolóniákra, amelyek a Biblia szerinti Izrael földjének részét képezik” – erősítette meg többször Netanjáhu. Mintegy négyszázezer zsidó telepes él ezeken a vidékeken és 212 ezer Kelet-Jeruzsálemben. Ganz is hasonló elveket vall, sőt teljesen megegyezik álláspontja abban a kérdésben Netanjáhúéval, hogy Izrael legfőbb ellensége Irán.
Talán nem azokat a kézzelfogható eredményeket – amelyekkel az emberek mindennap találkozhatnak – kellett volna hangsúlyoznia a kampányában, amelyeket Netanjáhu vezetésével az utóbbi tíz évben az ország elért? – vetik fel az elemzők. Mert Izrael határozottan változik, szépül és egyre modernebb lesz, ám a politikai rendszeren egyre jobban látszanak az öregedés jelei. A harmadik választási kampányban ezt meg kellene cáfolnia Netanjáhúnak. Helyzete már-már reménytelen, de ez őt, a nagy túlélőt bizonyosan doppingolja.
