Illatok atyja

Helyére került az idén ötven esztendeje elhunyt Bittera Gyula életműve.

Kovács Emőke
2020. 11. 29. 13:26
null
A levendula begyűjtése Tihanynál a két világháború között. Ideális viszonyok Forrás: Bittera Gyula Alapítvány
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tihanyi levendula ma már e szép balatoni település védjegye és egyik legfőbb vendégcsalogató terméke. A nagy történelmi múltú tihanyi apátság, a különös természeti jelenségként felhangzó echo és a testet-lelket nyugtató levendula sajátos védjeggyé vált. Vajon ismerjük-e a tihanyi levendula igaz történetét, vajon tudjuk-e, ki telepítette az első töveket, és hogyan vált elképzelése nemzetközi hírűvé?

A kulcsszereplő egy vállalkozó kedvű gyógynövényszakértő: Bittera Gyula (1893–1970), aki fiatalon még az ornitológiáért rajongott, majd világhírű vegyészdoktor lett. A Gyógynövénykísérleti Állomáson alkalmazták, és jó érzékkel jött rá arra, hogy az illóolaj-tartalmú növények termesztése egyre fontosabbá válhat Magyarországon mind gyógyászati, mind élvezeti szempontból. Ennek eredményeként hamarosan megalapította – a Magyar Általános Hitelbankkal együtt – az első hazai, nagy részben exportra termelő illóolajgyárát Kaposváron. Egyes növényeket maguk termeltek, másokat felvásároltak, s a gyárban laboratórium is működött. Menta, koriander, ánizs, tanacetum – ezeket a gyógynövényeket elsőként Magyarországon ebben a gyárban kezdték el feldolgozni. Bittera ekkoriban nemcsak külföldi tanulmányutakra járt, hanem hatékony segítséget kapott a Gyógynövénykísérleti Állomástól is. Így kitartásával, szakértelmével, elhivatottságával voltaképpen a magyar illóolaj-tudomány atyjává vált.

A gyógynövények közül leginkább a levendula keltette fel érdeklődését. Az illatos növény számára megfelelő talajviszonyú helyet keresett, így esett a választása Tihanyra. 1926-ban vette bérbe azt a 125 kataszteri holdnyi legelőt, amely akkortájt kövekkel borított, bozótos, elvadult rész volt. Tudatosan alakíttatta ki a területet: lépcsős teraszokat hozott létre, és megkezdte Franciaországból, a híres Vilmorin-Andrieux magkereskedésből származó orvosi levendulatövek telepítését a tihanyi Belső-tó partján, valamint a Csúcs- és Nyereg-hegyen. Néhány év alatt beérett a nehéz fizikai munka gyümölcse, a helyiek – a kezdeti hitetlenség ellenére – szívesen dolgoztak a levendulásban. 1931-ben, az első aratást követően megkezdődött a lepárlás a szintén egyedinek számító rézlepárlókban.

Bittera Gyula 1936-ban már Budapesten vásárolt épületet, amely központja lett a vállalkozásának, de termőtelepei és feldolgozóüzemei is egyre bővültek. Bárándpusztán borsmentát, kaprot és lestyánt, Kaposfőn koriandert és édesköményt, Kalocsán majoránnát, Zalaváron borsmentát, Dömsödön kaprot, Zalaapátiban és Deákiban kaprot, petrezselymet, édesköményt, muskotályzsályát, angelikát, lestyánt és római kamillát termesztett. Tihanyban pedig nemcsak levendulával foglalkozott, szintén termett itt muskotályzsálya, római kamilla, izsóp és rovarporvirág. Bittera idővel a legnagyobb magyar illóolaj-exportőrré vált. Az 1930-as évek végére százezer dollár értékű kivitele volt az USA-ba, és ekkortájt már 1800 kataszteri hold földterületen gazdálkodott.

Akadt olyan időszak is, amikor a tihanyi levendulaolaj jobb minősítést kapott, mint a provence-i. Ekkoriban az egyik legnagyobb kozmetikumcég, a Coty szintén vásárolt belőle, valamint a tőzsdén is jegyezték. A The American Perfumer szaklap tízrészes sorozatot készített a magyar illóolajnövény-termesztésről és Bittera módszeréről. Egy 1938-as cikkrészlet bemutatta a helyszínt is: „Végül a balatoni régió Tihanyi-félszigetére esett a választás, többek között azért, mert a félsziget északi oldala védett a Bakony hegységtől, a Balaton nagy kiterjedése biztosítja a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat, ugyanakkor a választott terület dél felől nyitott. A talaj megfelelő a levendulatermesztésnek. A felső rétegek agyagot és homokot tartalmaznak, és jelen van a mállást elősegítő tufa tartalmú bazalt és a folyami mészkő.”

A levendula begyűjtése Tihanynál a két világháború között. Ideális viszonyok
Fotó: Bittera Gyula Alapítvány

A második világháborút követően – a francia és az olasz termelés csökkenésével – még inkább nőtt Bittera exportjának mértéke, de a felfutásnak csak ideig-óráig örülhetett: 1949. december 28-án államosították illóolajgyárát. Természetesen a helyzetébe nem nyugodott bele, 1950-ben szerette volna elhagyni az országot, de az ÁVH 1950 februárjában budapesti lakásán elfogta, letartóztatta, és tiltott határátlépés jogcímén elhurcolta a hírhedt Markó utcai fogdára. Egy évnél is tovább húzódott kálváriája, amelynek során több alkalommal véresre verték Magyarország első és világhírnevet szerzett levendulanemesítőjét. Családjával együtt hamarosan a Békés megyei Dévaványára telepítették ki, de a sors fintora, hogy a későbbiekben saját, államosított gyárának lett – nélkülözhetetlen szakértelme okán – főmérnöke, majd laborvezetője és kutatómérnöke. Végül a Gyógynövénykutató Intézet tudományos munkatársaként ment nyugdíjba 1963-ban. De nem hagyott fel különféle szabadalmaival, találmányaival sem gyárának elveszítését követően. Az 1950-es években levendula szappanillat-kompozíciót hívott életre az Elida Szappangyárnak, 1952-ben pedig egy szerves vegyület, a fertőtlenítő hatású eugenol előállítására kísérletezett ki egy eljárást. És ő volt az, aki korábban már a kapszaicin áldásos – fájdalomcsillapító – hatását is felfedezte.

A tihanyi levendulást a kommunizmus idején nagyrészt megszüntették, szőlőt telepítettek helyére, az újbóli termesztés a XX. század végén kezdődhetett meg. Bittera Gyulától a kommunizmus elvette mindazt, amit nagy szorgalommal, saját erőből felépített. Sokan nem élték túl az ilyen és ehhez hasonló veszteségeket. A Bittera családot azonban más fából faragták. Bittera Gyula testvére, Bittera Jenő, aki a cseh nehéz- és gépipar hat nyelven beszélő magyarországi képviselője volt, az első világháború idején négy és fél évre szibériai hadifogságba esett, ahonnan sikerrel megszökött, és az USA-n ­keresztül tért vissza szülőföldjére. Fia, ifjabb Bittera Miklós, a levendulanemesítő Bittera Gyula unokaöccse és keresztfia a mai napig hűen ápolja a híres nagybáty hagyatékát. Köszönhető ez annak is, hogy ő nem várta meg a hazai diktatúra rá is irányuló sújtását: 1965-től Németországban sikeres vegyészkémikusi életpályát futott be. Most már megnyugvással állapítja meg: helyére került az idén ötven esztendeje elhunyt Bittera Gyula életműve: gyárát elvehették, de szellemi hagyatékát nem semmisíthették meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.