Körlesen

A honfoglalás korában az Alföld szinte egybefüggő vizes élőhely volt. Földéhségtől vezérelt eleink azonban nem győzték a folyókat szabályozni, a mocsarakat lecsapolni. Ahogy sokan mások a világban, mi is csak az utolsó pillanatban ismertük fel a tájátalakítás negatív következményeit. A vizes élőhelyek megmentése érdekében 1971-ben megkötött ramsari egyezmény aláírásának napját, február 2-át tartjuk a vizes élőhelyek világnapjának.

2021. 01. 31. 10:55
null
Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője a vízimadarak mozgását szemléli. A Kárpát-medence szinte mindegyik faja előfordul itt Fotó: Bach Máté Forrás: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság legjelentősebb madárrezervátuma a Csaj-tó, a Tömörkény, Csanytelek és Baks községek alkotta háromszögön belül található. Valójában nem is egy tóról, hanem egy gátakkal tagolt, sekély tórendszerről van szó, amely 850 hektáron terül el a pusztán. Part menti nádasokból, gyékényesekből, nagyrészt nyílt vízfelületekből és fészkelőszigetekből áll. Egykor természetes élőhely volt, a szakemberek régi katonai térképek alapján pontosan meg tudják határozni az ős-Csaj-tó körvonalait, amelyet a Tiszához kapcsolódó Dongér táplált. Az ősi szikes tavat 1965-ben kezdték el halastavak rendszerévé bővíteni. Bár halászat még ma is folyik egyes részein, a hanyatlás jelei arra utalnak, hogy már nem kecsegtet különösebb haszonnal e tevékenység.

Félreállított, rozsdás takarmányszállító csillék ácsorognak a felgazosodott ipartelepek mellett. Kátyús mellékút vezet egy girbegurba kisvasúti sínpár mentén ahhoz a találkozási ponthoz, ahol Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője és Boros Emil, az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének tudományos főmunkatársa vár, aki a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságának is tagja.

Óvakodj a vaddisznóktól!

– Ha nem volna itt halgazdálkodás, már nem lehetne fenntartani a nyílt vizes állapotokat. Elmocsarasodna az egész – teszi helyre a dolgokat Tajti László. Amikor 1965-ben kialakították a halastórendszert, nem foglalkoztak a költséghatékonysággal. Úgy tervezték meg, hogy a vízszint fenntartásához két lépcsőben kelljen átemelni a vizet a Tiszából. A szivattyúk üzemeltetési költsége sokat rontott a halgazdaság versenyképességén, ennek ellenére tovább kell működtetni a vizes élőhely érdekében.

Az állam 1992-ben határozta meg a természetvédelmi okból megvásárlandó, szövetkezeti tulajdonban lévő vizes élőhelyek körét. Ilyen volt a Csaj-tó is. Csakhogy a folyamat aránytalanul hosszúra nyúlt. A tómedrek közül kettőt 1998-ban vehetett át a nemzeti park, 2002-ben a töltéseket és csatornákat. A teljes tórendszert csak 2018–19-ben. Mindez meg is magyarázza, miből ered az infrastruktúra lepusztultsága.

A töltéseken futó keskeny nyomtávú vasúti pályának sem volt évtizedekig gazdája, legnagyobb része ma már használhatatlan. Helyenként kimosta a víz a töltést a sínek alól, így a pálya a levegőben lóg. A tájegységvezető szeme előtt azonban már egy kézihajtányokkal körbejárható vadrezervátum víziója lebeg, amely természetbarátok sokaságát vonzhatja ide. Mindössze pár százmillió forint kérdése az egész.

A még használható sínpár hullámain végszóra meg is érkezik imbolyogva a muzeális zöld dízelmozdony, mögötte egy csillével, melyben haltakarmányt hozott. Két halgazdasági munkás arra készül, hogy átrakják a rakományt egy tartályos alumíniumcsónakba. A két szakemberrel egy tómedreket elválasztó töltés tetején indulunk befelé. Egyik oldalon nádas szegélyezi a tavat, a másikon pedig – mint Boros Emiltől megtudjuk – enyhén szikes, szolonyeces élőhely. Laikusként azt mondanám: amolyan susnyákos, vizes mező, ahol könnyen dagonyába léphet az ember. Egy mezőszéli vaddisznótúrást látva kiderül, hogy őket nagyon nem látják itt szívesen az ökológusok – de főleg nem a fészkelő madarak. Ha sikerül körülkeríteni a hatalmas területet, lesz egy nemes feladata a helyi vadásztársaságnak – jegyzi meg a tájegységvezető.

Keskeny utunkat egy vidra által elfogyasztott hal szétszóródott pikkelyei szegélyezik. Hatalmas itt a fajgazdagság. Aki eltölt itt néhány órát, és nem csap zajt, csakhamar természetes közegé­ben találkozhat vízisiklóval, mocsári teknőssel, sokféle békával, gőtével, vidrával, menyéttel, hermelinnel, rókával és denevérrel, továbbá megannyiféle röpdöső, zümmögő, rohangáló ízeltlábúval. A legtöbb látogatót mégis a madarak vonzzák ide, hiszen itt szinte minden faj megtalálható, amelyik előfordul a Kárpát-medencében. Utóbbiak megfigyelésére épült néhány éve a legfelső, 126 hektár kiterjedésű tóba benyúló félsziget végén álló körles, amely leginkább egy jurtához hasonlít. Igaz, a jurtával ellentétben ennek oldalfalán spalettával fedett kémlelőnyílások sorjáznak.

Idegenvezetőink óvatos mozdulatokkal nyitnak ki egyet-kettőt, nehogy megriasszuk a madarakat, melyek most, télvíz idején is tömegesen tartózkodnak közvetlenül előttünk. Nyílfarkú réce, bütykös hattyú, sirály, küszvágó csér, kis és nagy testű kormorán és persze megszámlálhatatlan vadlúd, amelyek most, decemberben még átutazóban vannak. A távcsövek segítségével leolvashatók a gyűrűzött madarak adatai. Ki gondolná, hogy a vadludak az Urálon túli sztyeppékről indulva Kazahsztán érintése után nyugatra fordulnak, rajtunk áthaladva pedig eljutnak egészen Portugáliáig, hogy az óceánnál teleljenek át?

Közvetlenül a kémlelőhely előtt terül el a két, ágakkal és mindenféle fészekanyaggal teli mesterséges sziget egyike, amelyet mederkotrás anyagából építettek fészkelőhelynek. Három évvel 2002-es elkészülte után már nemcsak a bíbicek és récék tekintették otthonuknak, hanem itt költött a Kárpát-medencei szerecsensirály-populáció fele is, ami 200-250 párt jelent. Ez a Fekete-tenger lagúnáiban honos faj ritka mifelénk, ahol a dankasirályok a jellemzőek. A körles belsejében suttogva beszélő két szakember szinte áhítattal fürkészi távcsövével a mit sem sejtő madárvilágot. Szakértők számára ez a látvány afféle természeti terülj asztalkám, ahol minden együtt van, és mindenből sok van.

– El lehet képzelni, micsoda élet folyik itt költési időszakban, amikor zsúfolásig tele van fészekkel ez a kis sziget. Kemény világ ám! Ha egy fióka elkóborol a szüleitől, a többiek akár agyon is csapják, nincs kegyelem. A sirályközélet velejárója a veszekedés. Bezzeg, ha megjelenik a rétihéja, a veszekedő szomszédság azonnal összefogva támad rá a predátorra – meséli a tájegységvezető.

– Ki győz ilyenkor? – kérdezem.

– Attól függ, mennyire éhes a rétihéja. Amikor legutóbb láttam ilyen légi csatát, a rétihéja végül sikeresen landolt egy fészek mellett, és azzal a mozdulattal már fel is törte csőrével a benne lévő tojásokat. Ekkor varázsütésre elcsendesedett minden, hiszen már megvan az áldozat, a veszély elmúlt, mindenki leült a fészkére. Bizarr látvány volt, amint ott lakmározott a támadó a sirálykolónia közepén. Folyt a tojássárgája a csőréből, miközben centikkel tőle megnyugodva kotlott tovább a szomszéd sirálytojó.

– Mert mindenki csak annyi energiát fektet a védekezésbe, amennyi feltétlenül szükséges, ilyen a haszonelvűség az állatvilágban – magyarázza a történteket Boros Emil hozzátéve, hogy a ragadozó is csak a természetes szükséglet határáig kész harcolni, ezért amikor már eszik, nem jelent veszélyt senkire. Minek is pazarolna energiát a további vadászatra?

Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője a vízimadarak mozgását szemléli. A Kárpát-medence szinte mindegyik faja előfordul itt
Fotó: Bach Máté

Tótisztító bivalyok

Ekkor nagy gágogással átvonul felettünk egy csapat vadlúd valamelyik környező sekély, szikes tó felé tartva. Alighanem ott fognak éjszakázni, vízben állva, mert ott rókamentes, tehát biztonságos. A szakemberek némi nosztalgiával emlékeznek vissza azokra a nyarakra, amikor egyszerre ezer pár gém költött itt. A létszámok változnak, az időjárástól, a táplálékmennyiségtől függenek, meg persze attól, hogy milyen a költési hely minősége az ő szempontjukból. Ezért kellene mielőbb megszabadulni a vaddisznóktól. A körlest elhagyva egy kis duzzasztóművet érintünk, ahol jól látható a két szomszédos tó közötti félméteres szintkülönbség. Innen egy magasles következik, ahonnan végigtekinthető a most téli párapaplanba burkolózó, önmagához képest csendes élőhely.

A távolban feketéllik az a bivalycsorda, amelyet Tajti László kezdeményezésére hozott ide a nemzeti park, egyrészt a génmegőrzés érdekében, másrészt a tómeder tisztán tartása végett.

A szomszédos Vesszőszék nevű szikes tó ökológiai állapotának helyreállítására telepített az igazgatóság először házi bivalyt a térségbe. Egy baromfitelep befolyó ürüléke miatt ugyanis elmocsarasodott – szaknyelven: eutrofizálódott – a szikes tó. A természetvédők először lezúzták a nádast, majd a bivalyok szép apránként tisztára legelték a tómedret. A Vesszőszék mára ismét egy harminc hektáron elterülő, nyílt vizű szikes tó lett.

A Büdös-szék illata

Kifelé találkozunk két állványos távcsövet szorongató emberrel, akik a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkénteseiként rengeteg tudományos adatot szolgáltatnak a nemzeti parknak és a tudományos életnek. Sok száz hozzájuk hasonló hobbimadarász van az országban, kísérőink régi ismerősként üdvözlik őket, nekik állandó engedélyük van bejönni a védett területre.

Utunk utolsó állomása a Dongér-tó, a Csaj-tótól néhány kilométerrel délnyugatra, melynek a medre alig lehet mélyebb fél méternél. Nem véletlenül hívják ezt is sokan Büdös-széknek – mint a szabadszállási hasonló tavat. Alföld-szerte sok ilyen tónak van jellegzetes „szikszaga”, nagyrészt az ammónia miatt. Nátrium-hidrogén-karbonát – vagyis szódabikarbóna – oldódik ki a felszín alatti talajból bizonyos körülmények között.

A párolgás során a szódabikarbóna kicsapódik.

A szikes tavak ökoszisztémáját kutató Boros Emil szerint a földi élet kialakulásakor az ősóceánok vize is ugyanilyen szódás közeg lehetett, ezért foglalkozik tudósok hada a szikes tavak kémiájával és ökoszisztémájával. E tavakban rendkívüli a – mint fogalmaz – mikrobiális diverzitás, ezért ezek élő genetikai bankok, mondhatni a földi élet kialakulásának láncszemei.

Persze erről mit sem sejtenek azok a darvak, sirályok és vadludak, amelyek csak éjszakázni jöttek a Dongér-tóhoz, mi pedig egy magaslesről figyeljük őket. Naplemente után szépen berepülnek a tó szélvédett részébe, hogy biztonságban töltsék el az éjszakát. Holnap a nagy út folytatása vár rájuk: a Pó-síkságon át irány a Földközi-tenger medencéje, el egészen az óceán partjáig.

Védelmi jegyzékek

Ha máshonnan nem is, a világ legismertebb természetfilmesétől, David Attenborough-tól hallottunk már a ramsari egyezményről. A Kaszpi-tenger iráni partjainál található tengerparti üdülővároskában 1971-ben megkötött nemzetközi egyezmény a világ vizes élőhelyeinek állami szintű védelmét célozta meg. Az elsőként 18 állam által aláírt egyezményhez mára 136 ország csatlakozott – köztük 1979-ben Magyarország is. Az egyezmény a „vizes élőhelyek” fogalmán nagyon sokféle társulást ért. Beletartoznak a tavak, folyók, mocsarak, lápok, rétek, tőzeglápok, torkolatok, árapályzónák, sekély tengerparti területek, mangroveerdők, korallzátonyok. Sőt idetartoznak a mesterséges helyek is, mint a halastavak, rizsföldek, víztározók vagy bányatavak. Napjainkban több mint 1200 vizes élőhely szerepel a Ramsari-jegyzéken. Magyarországon jelenleg 29 jegyzékbe vett élőhely található, amelyek együttesen 261 ezer hektárt fednek le.

A 29 magyarországi „Ramsari-élőhely” egyike a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben lévő, 13 vízfelületből álló Csaj-tó is, amely 2018-ban került maradéktalanul és végérvényesen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.