Okosbőrönd, okostégla

Anyanyelvünk – Alkalmi jelzőből lett szóösszetételi előtag, amit a Magyar értelmező kéziszótár nem ismer.

Minya Károly
2021. 03. 05. 21:44
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokan furcsállhatták első hallásra annak idején az okostelefon szavunkat, hiszen addig az okos jelzőt elsősorban személyre alkalmaztuk. Ezt támasztja alá az, hogy a Magyar értelmező kéziszótár a következő jelentéseit adja meg az okos melléknévnek:

  • Az átlagosnál jobb értelmi képességű, eszes. Könnyen idomítható <állat>.
  • Ilyen élőlényre jellemző magatartás, tevékenység, megnyilatkozás. Például okos beszéd, fejtegetés, gondolat, tanács.
  • A fentiekből kiderül, hogy tárgyra nem mondtuk, hogy okos. Hallottunk annak előtte intelligens mosóporról, azonban ez az újszerű jelzős szószerkezet nem futott be akkora karriert, mint az okos- előtag.

    Fotó: Pexels

    Az első fecske, az okostelefon mintájára – kis túlzással mondhatjuk – naponta születtek, születnek efféle összetételek. Ezek még nincsenek szótárazva, és az okos nem alkalmi jelzőnek, hanem összetételi előtagnak minősül, ugyanis nem csupán arról van szó, hogy az okos- előtaggal ellátott készülékek sokat tudnak, hanem külön típust is jelölnek: digitális alapúak és sokfunkciósak. Tehát jelentéssűrítő összetételek, és nem minőségjelzősek. Elsősorban a digitális kommunikáció elemei, eszközei tartoznak ide.

    Az okostelefon szavunk tükörfordítással keletkezett, az angol smartphone megfelelője.

    Ez az a szóalkotási mód, amely idegen összetételt vesz mintául, annak elemeit fordítja le és illeszti össze. Tükörszavak még például a gyűlöletbeszéd (hate speech), a memóriahab (memory foam), a sikertörténet (success story) és az újraírható (rewritable), hogy csak a legújabbakat említsük. Vannak úgynevezett tükörkifejezések, azaz szószerkezetek is: barnamezős terület (brownfield land), északi gyaloglás (nordic walking). Sőt a szappanopera kifejezésünk is tükörszó, az angol soap opera fordítása. A soap valójában nem ’szappan’, hanem ’mosópor’ jelentésében áll itt, ugyanis ezeket a műsorokat mosóporgyártók támogatták reklám fejében.

    Visszatérve az „okosszavakra”, íme néhány példa az utóbbi évekből, évtizedekből: okosautó, okosbicikli, okoscipő, okosfásli, okosfésű, okosfüzet, okosgitár, okosgyűrű, okoshangszóró, okos-szerződés, okosszörfdeszka, okostáska, okostévé, okostraffipax, okosvíz, okoszebra…

    Természetesen gyakran fejtörést okoz ezeknek a pontos jelentése. Az okosbőrönd magától követi gazdáját a beépített nyomkövetőjének ­köszönhetően, és könnyebben megtalálható. Az okoshűtő nyilvántartja a készletet, a beszerzendő élelmiszereket, nyomon követi a termékek lejárati idejét. A belsejébe szerelt három kiváló minőségű kamera minden alkalommal, amikor becsukódik az ajtó, képeket készít a ­fridzsider belsejéről. Az okosrózsafüzér pedig okosóra és applikáció kombinációja, amely emlékezteti ­viselőjét az imádság fontosságára. ­Leginkább kis fekete karkötőre hasonlít, amelynek része kereszt alakú okosképernyő is. ­Összefoglalóan, némi bizalmas stílushatással okoskütyüknek is nevezik ezeket a tárgyakat.

    Vannak azonban olyan újonnan keletkezett összetételek, amelyek nem felelnek meg a digitális informatika, illetve technika adta lehetőségeket alkalmazó értelemnek.

    Például az okoskenyér speciális vitamin- és ásványianyag-kombinációt tartalmaz, amely különféle egészségi problémák megoldásában segíthet az embereknek, miközben az étkezési szokásaikon nem kell változtatniuk.

    Vagy az okostégla, amelynek a hőszigetelő képessége negyven-ötven százalékkal jobb, mint az ugyanolyan falvastagságban kapható hagyományos falazóelemeké. Ezt a képességét a tégla üregeibe töltött kőzetgyapot szigetelőanyag biztosítja.

    Az már nem nyelvészeti kérdés, hogy vajon szükség van-e minden „okosított” eszközre.

    A téma legfrissebb hírei

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább az összes cikkhez chevron-right

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.