Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá – írja Juhász Gyula Trianon című versében. A két strófát tőle idézi a debreceni Déri Múzeum virtuális Trianon-kiállítása.
A kiállítás virtuális terét éppen úgy rendezte be, mint egy valódi múzeumi belsőt Váradi Katalin, Korompai Balázs és Ősz Attila, a múzeum munkatársai. A program a szabad barangolás mellett lehetőséget ad vezetett útvonal bejárására is, ám ez kicsit gyors, nem társul hozzá narráció, és csak elnagyolt képet nyújt.
Amennyiben a kézi vezérlést választjuk, az élmény szinte ugyanolyan, mintha fizikai valónkkal is bent járnánk a tárlaton. Az angol és német nyelvű menüből a kiállított „műtárgyakra” (Artworks) közvetlenül is rámehetünk, viszont ekkor egy másik virtuális képzőművészeti kiállításra jutunk, amelynek semmi köze a Déri Múzeumhoz. Helyette a jobb felső sarokban megjelenő információs ikonra javallott kattintani a részletekért.
Lord Rothermere fia szűrben és nyeregben a Hortobágyon, 1928
Fotó: Liener Béla / Déri Múzeum
Amennyiben a kiállítás tematikáját nézzük, a középpontban Trianon debreceni vonatkozása áll, olvasható a beharangozóban. A város és a békediktátum közvetlen kapcsolatáról Angi János múzeumigazgató fejti ki gondolatait a bevezetőben. Azt írja, a cívisváros 1920 tavaszán lélegezhetett fel, miután kivonultak a megszálló román csapatok. A magyar–román határt a várostól harminc-negyven kilométerre húzták meg úgy, hogy a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad–Temesvár vasútvonal a román oldalra essen. Ám az országot ért hatalmas veszteség, a hagyományos kereskedelmi, kulturális, gazdasági szálak elvágása felértékelte Debrecen szerepét. A település fejlődésnek indult.
A tárlatban három egység különül el. Az első az előbb említett veszteségekről szól, ezt térképek segítségével mutatják be, jól láthatón bizonyítva, hogy a történelmi Magyarország területéből többet csíptek le, mint amennyi megmaradt. Az is világossá válik, hogy a nyersanyagkészlet és az erdőfelület is szinte a nullára csökkent, s elvesztek a Kárpát-medence természetes határai, a nemzetiségi arányok pedig felborultak.
Magyarország megcsonkításáról a kurátorok kiemelik: az rendkívül igazságtalan volt, és ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy a pártatlan utazók is felismerték: az elkövetett hibák jóvátétele szükségszerű, hiszen veszélybe sodorták Európa békéjét. Ezzel kapcsolatban Magyarország nagy barátját, Lord Rothermere brit sajtómágnást, politikust idézi a kiállítás: „Egy szálig ki kellene gyomlálnunk a trianoni békeszerződés száraz füvét és halott fáit, mielőtt egy véletlen szikra lángra lobbantja őket.”
A következő rész Debrecen két világháború közötti sorsába nyújt vázlatos betekintést, azokba az évtizedekbe, amikor a megyeszékhely tudományegyetemet és múzeumot kapott. Megtudjuk azt is a virtuális barangolás során, hogy Lord Rothermere két szobrot ajándékozott az országnak, az egyiket Debrecenben, a másikat Budapesten állították fel. A két kompozíciót együttesen a Magyar fájdalom szobraként emlegetik, a második világháború után mindkettőt elmozdították.
A rendszerváltás után a fővárosi nem került vissza eredeti helyére. Ám ez már a harmadik kiállítási egység tematikája. A tárlatot József Attila Nem! Nem! Soha! című verse zárja.
(Trianon, 100 emlékkiállítás. Déri Múzeum, Debrecen. A virtuális tárlat a Déri téren felfestett sárga körök egyikében lévő QR-kód leolvasásával, illetve a http://www.derimuzeum.hu/trianon-100 webhelyen tekinthető meg)
