A Nagy Háború idején, miután a központi hatalmak megállították és elkergették Erdélyből a betolakodó román királyi hadsereget, a német és az osztrák–magyar hadműveletek már román területen folytatódtak, a Déli-Kárpátokból és a Duna vidékéről megindulva kiűzték a hátráló ellenséget Havasalföldről és Dobrudzsából. A futásban menedéket kereső „regáti sasok” még bukaresti fészküket is őrizetlenül hagyták, ahová százöt esztendővel ezelőtt, 1916. december 6-án August von Mackensen német tábornagy katonái és osztrák–magyar szövetségesei puskalövés nélkül vonultak be, elfoglalva a plojesti kőolaj-mezőket is.
A hadműveletekben operáló Falkenhayn-seregcsoportból (parancsnoka: Erich von Falkenhayn német gyalogsági tábornok), az erdélyi osztrák–magyar 1., a német 9. és a bukovinai osztrák–magyar 7. hadseregből alakult meg a Károly főherceg – a későbbi IV. Károly – parancsnoksága alatti Károly-seregarcvonal, amelynek vezetését 1916. november végén József főherceg vette át.
A németek Dél-Erdélyben a Szurduk-szorosból megindulva akarták áttörni a román állásokat, de egyik hágó körül sem alakítottak ki a támadás fő irányára utaló csoportosítást, hogy az ellenséget elbizonytalanítsák. A támadást a bajor Alpenkorps – amelynek soraiban küzdött fiatal tisztként Erwin Rommel, a második világháború legendás páncélos tábornoka – előretörése vezette be. Október 16-án a német hegyi csapatok az Olt völgyében megindultak. Másnap a trebinjei császári és királyi 2. hegyidandár a Vöröstoronyi-szorostól keletre, egy 2277 méter magasságban kanyargó hágóúton akart előrenyomulni, ám a rossz időjárás és a román ellenállás megtörte a kezdeti lendületet, ezért október 22-én leállították a hadművelet folytatását. Közben a Déli-Kárpátok hágóinak térségében fellángoltak a harcok. Október 23-án a bajor 11. gyaloghadosztály elfoglalta a Vulkán-hágót, másnap az első román város, Predeál került a központi hatalmak birtokába, miközben a császári és királyi 144. gyalogdandár Zsilvásár alá jutott.