Groák Lajos kezdte el nyomozni Krúdy Mohács c. történelmi regényének azt az állítását, hogy II. Lajost, koraszülöttsége okán frissen leölt disznó beleiben tartották volna melegen. Groák arra jutott, hogy „Nem kezeli ekkora fatalizmussal a kérdést Csapó József, a felvilágosodás korának neves debreceni orvosa. Felvilágosító jellegű pediátriai könyvecskéjében a »mintegy félholt formában« lévő koraszülött melegen tartását, égetett borral való borogatását ajánlja, sőt, direkt mesterséges lélegeztetését is: »bé fogván orra lyukait, a szájába kelletik erősen bélehelleni«. »Némelyek azt is javallják – írja –, hogy az ilyetén féleleven gyenge kis gyermekek hasát jószagú füvekkel és marhabélt béfedező közép-hártyával (cseplesszel) is melegen boríttani lehet.« Figyelemre méltó, hogy ezt az eljárást, mely némileg rokon az állat testüregében való tartással, csupán »némelyek javallják«, tehát feltehetőleg nem orvosi módszerként említi.”
„Épp ezért, de már eme adat ismerete előtt is arra gondoltam, hogy a népi orvoslás körében próbálok nyomára jutni a módszernek. Ám nagyszámú, a születéssel kapcsolatos néprajzi dokumentum átnézése negatív eredménnyel járt: még arra sem találtam adatot, hogy mágikus eszközökkel kísérelték volna meg a magzatot életben tartani. Időközben az a véleményem erősödött meg, hogy a pár óránként váltott frissen vágott sertés – napokon, netán heteken át – olyan anyagi megterhelést jelentett volna, amit a nép nem tudhatott elviselni, csupán egy fejedelmi udvar, még ha a hitelezők kegyéből tartotta is fenn magát. Véleményemet alátámasztja Kapros Márta néprajzkutató is, aki arról tájékoztatott, hogy ő sem ismer népi eljárást a koraszülöttekkel kapcsolatban, s hozzáfűzte mint »jellemző hozzáállást«, hogy »ha már ’időtlen’ szegényke, jobb ha a Jóisten magához szólítja...«.”
„Brutus János Mihály, Báthori fejedelem olasz történetírója Magyar Históriájában a következőket örökíti meg: ’Az utókor figyelmére méltó, a felséges királyi udvarban történt dolgot mesélnek azok, akik jártasak a magyar történelemben: amire ritkán van példa az emberek között, Lajos meztelenül, bőr nélkül született, ami bámulatos, szomorú és gyászos előjele volt az összes jelen lévő, csodálkozó ember számára. Az odahívott orvosok nagy nehezen, puhító és nedvesen tartó szerek ráhelyezésével, egy hosszú napon át befedve tartották a fiú bőrét, aki meztelen testtel a nyílt levegőt nem viselte el […] Néhány embertől bizony azt hallottam, hogy hosszas vita után egy gerince mentén felhasított és kibelezett disznóba (in sue media per spinam secta atque exinterata) helyezték a csecsemőt az orvosok, ameddig az állat melege tartott; majd sorba betették egy másikba, amit e célból sietve levágták, majd megint egy másikba, mígnem a vérzés elállta után a gyenge hártya lassan kezdett behegedni, a bőr pedig kifejlődni.”
Így oda jutunk, hogy a történetnek (jelen ismereteim szerint) egy forrása van, Giovanni Michele Bruto (Brutus János Mihály) Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király udvari történetírójának Magyar Históriája.
A munka hozzávetőleg 1580-ra elkészült, tehát bő 70 évvel II. Lajos születése után. Ugyanakkor közeli barátja éppen egy orvos volt, Johannes Crato (Crátó János), aki számos betegségében kezelte, így életszerű azt gondolni, hogy Brutusnak voltak alapvető élettani ismeretei. De talán a legfontosabb, hogy számos forrást használt, és bár kiegészítette ezeket hallomásból, rendkívül jó sajtója alakult ki: „És csakugyan: a hitelesség hírében állott munkája már egykorúi előtt, […]”
