A természet kizöldül, az ellenzék besárgul 

A ballib megmondóemberek számára elviselhetetlen a másként gondolkodók tehetsége és teljesítménye.

Budapest, 2019. október 17. Karácsony Gergely megválasztott fõpolgármester érkezik kerékpárral hivatalának átadás-átvételére 2019. október 17-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

A közelgő húsvét a remény, a megújulás szimbóluma. Reménykedhetünk, hogy a főváros vezetőinek a fejében talán eljön a fény és oszlik a sötét káosz. Mert arrafelé most nagy a zűrzavar. Erről árulkodik, hogy március 15-én Budapest főbb útvonalairól hiányoztak az ünnepen elmaradhatatlan nemzeti színű lobogók, viszont a városházára tavaly augusztusban fontosnak tartották kitűzni a szivárványos zászlót.

Szerencsére a városházát eluraló ideológiai kupleráj azért a természet rendjét még nem borítja fel. Itt a kikelet, a rügyfakadás. A tavaszi napfényben Budapest továbbra is szemet gyönyörködtető, a Lánchíd, ha roskadozva is, de dacol az idővel. Igaz, a hidat állagmegóvás miatt a gyalogosok elől lezárták. De a Duna két partján lehet nagyokat menni. Az agyakat kiszellőztető kiadós séta pedig alighanem a városvezetőknek is javára válna. Már Nietzsche is megmondta, „az ötletek gyalog járnak,” vagyis az igazán mélyenszántó gondolatok gyakran éppen egy kiadós séta közben fogannak meg.

Karigeri például nagyokat lépkedés közben azon tépelődhetne, nem tolta-e túl a biciklijét, amikor kutyába se vette legnagyobb nemzeti ünnepünket. Ezzel ugyanis saját táborát is megfosztotta a nemzeti összetartozás felemelő érzésétől. A főváros első számú irányítójaként legalább kis időre takarékra állíthatta volna a gyűlölet lángját.

Márpedig éppen a járvány okozta általános elbizonytalanodás közepette, akár a legapróbb pozitív jelzés is felértékelődik, a megszeppent embereknek egyfajta kapaszkodót nyújthat. Például szívet melengető a szélben lengedező piros-fehér-zöld zászló puszta látványa is. A zászló, amely az identitás, a valahová tartozás, az összetartozás fontos szimbóluma. Régen a csatákban növelte a harci kedvet és békeidőben is erőt lehetett meríteni belőle.

Persze előfordul, hogy a zászló bajt okoz. Ilyen eset volt 1941-ben, amikor Moszkva Rákosi Mátyásért cserébe visszaadott néhány, az 1849-es szabadságharcban az orosz hadsereg által zsákmányolt magyar zászlót. Jobban jártunk volna, ha a csereakció elmarad és Rákosit rövid pórázon tartják. Így azonban Sztálin legjobb magyar tanítványaként visszatért és tönkre vágva az országot, bevezette az állami terrorizmust. Emberek millióit nyomorította meg, tette földönfutóvá.

A vészkorszaknak vége, a vész azonban, úgy tűnik, sosem múlik el. Rákosi szellemében a szörnyű rendszer egykori kiszolgálóinak unokái, a demokrácia szószólóiként tennék ma földönfutóvá az embereket. Tiltanának, tűrnének és csak a velük azonos gondolkodásúakat támogatnák. Fenyegetőznek. Tehetetlen dühükben az irigységtől majd szétrobbanva szórnak szitkokat a világot másként látó, frissen kitüntetett művészekre is.

Számukra elviselhetetlen a másik oldal tehetsége és teljesítménye. Az intellektusukra nem éppen legbüszkébb bokszolók körében természetes, hogy miután egymást jól elagyabugyálták, gratulálnak a győztesnek, elismerően összeölelkeznek. A mindenkit lenéző, a magukat különbnek vélő, egyre agresszívebb ballib megmondóemberek azonban képtelenek a vereség elviselésére. Mivel nap mint nap lelepleződnek, ettől még frusztráltabbak. Csak nehogy megüsse őket a guta, mert nem nekik áll a zászló!

„Az ostobaság első jele az, hogy az illető nem rendelkezik szégyenérzettel” – fogalmazta meg Sigmund Freud száz évvel ezelőtt. Hogy milyen igaza volt, baloldali politikusaink szünet nélkül bizonyítják.

Borítókép: Karácsony Gergely megválasztott fõpolgármester érkezik kerékpárral hivatalának átadás-átvételére 2019. október 17-én. – Fotó: MTI/Kovács Tamás

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.