Március idusa évezredek óta valami misztikus időpont. E dátum környékén érkeznek meg az erdők királynői, a szalonkák – innen is ered egyik nevük, az oculi – az emberben pedig feléled a tavasz, a földeken kezdődik a munka, zöldül, sarjad a vetés. Aztán valahogy konkoly kerül a búzába…
Március 15-e a szabadságról, a függetlenségről, a nemzeti tettvágyról és összefogásról szól, amikor a kisgyermektől az aggastyánig mindenki ezt ünnepli, kokárdával a mellén, szívében a világ legszebb érzésével, hogy mily nagy büszkeség, s milyen jó magyarnak lenni. Ahogy hőseinkről is megemlékezünk, úgy teszünk a jelen nagyjaival is. Kitüntetéseket oszt vagy az állam, vagy egyes – sokszor csak nevükben – magyar szervezetek, hogy bátorítsák az általuk érdemesnek vélt szereplőket.
Az egyik ilyen elismerés nem más, mint a valaha szebb napokat is megélt Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sajtónapi díjai. Nem is olyan rég ez a tömörülés volt a hazai sajtó fellegvára, ez a kompánia volt a jelenkori újságírás alfája és ómegája, de egyszerre normát is adott. Stilisztika, tipográfia, tartalom, minőség, de facto újságírás, egyszóval a honi zsurnalisztika egyedüli csúcsa, – hiszen a boldog komcsi világban egyedül ő létezhetett.
De mi is az a függetlenség? Hisz, ahogy a politikus sem, úgy egy újságíró sem lehet az, csak annyiban, hogy a tényeket nem ferdíti el, legfeljebb hite és meggyőződése szerint kiválogatja, elbeszéli, magyarázza. Ne nevessen senki, tudom, hogy ez ma ritka! Mégis, a MÚOSZ úgy ítélte, hogy ezt a jelzőt a Partizán, a Gulyás Márton nevű forradalmár különítményessel az élén megérdemli. De tudják mit? Díjat érdemel a csapat, valóban, mondjuk Kun Béla vagy bármelyik hasonszőrű nemzetrontóról elnevezett sajtódíjat.
Csakhogy a XXI. században ezen emberek neve már nem cseng túl jól, ezt a MÚOSZ korifeusai is tudják. Nagyon gondolkodhattak, hogy ha már a Partizán a vasökle a (szélső)baloldali ideológiának – ha már az Élet és Irodalom erre manapság már nem képes –, akkor azért valahogy mégiscsak meg kéne őket tisztelni egy sajtónapi díjjal. Így jutottak el ahhoz a jelzőhöz, amelyet az elmúlt évtized balos agitátorai oly büszkén tűznek a zászlójukra: a függetlenséghez.
