A budapestiek már készítik azt a bizonyos útilaput.
Felhévizy Félix a balatoni pihenése után visszatért a fővárosba. Az már önmagában borzasztó dolog, amikor véget ér a szabadság, véget ér a pihenés, és újból munkába kell állni. Az azonban jelentősen ront az önmagában is tragikus helyzeten, ha történetesen Budapestre kell visszatérni a nyaralásból.
A hírlapíró egész életét itt töltötte, úgyhogy ezer szállal kötődik minden kis utcához, térhez Budapesten, de sajnos azóta, amióta Karácsony Gergelynek hívják a főpolgármestert, minden kötődése ellenére elpártolt a fővárostól. Közlekedési káosz, állandósuló dugók, őrültebbnél őrültebb ötletek a méhlegelőktől, a kifüggesztett LMBTQ-zászlón át egészen az átgondolatlanul meghúzott kerékpársávokig. A mára szinte állandósuló szemétproblémáról ne is beszéljünk. Szegény Reinfrank néni nem győzi a ház előtti területet rendbe rakni, pedig az már nem az ő feladata lenne.
Egy szó mint száz, Karácsony Gergely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Illetve elnézést, a baloldali, liberális szavazók reményeit, ugyanis mi, jobboldali szavazók pontosan tudtuk, hogy mit várhatunk ettől a magas, vékony embertől. Budapest maradt a baloldal utolsó bástyája, hiszen itt ők adják majdnem az összes kerületi polgármestert és természetesen magát a főpolgármestert is.