Az új képviselő jelezte, nem támogatja Niedermüllerék terveit, aminek így nem lesz meg a többsége az erzsébetvárosi képviselő-testületben.
Egyértelműen fogy a levegő Pikó András VIII. kerületi polgármester körül is. Józsefvárosban is volt időközi választás június 26-án, a Fidesz–KDNP jelöltje itt kétharmaddal nyert. Nem sokkal az időközi előtt öt baloldali képviselő jelezte Pikónak, hogy külön frakciót alapítanak. Az időközi Fidesz-győzelem után így a kormánypártok helyi szervezetének van a legtöbb képviselője (hét) a józsefvárosi képviselő-testületben. A baloldali polgármester saját frakciója hatfős, az MSZP-sekből álló ötfős frakció pedig egyelőre támogatja a polgármestert.
A szomszédos IX. kerületben sincs jobb helyzetben a baloldali polgármester, Baranyi Krisztina lényegében teljesen összeveszett az őt eredetileg támogató baloldali pártok képviselőivel.
Legutóbb a helyi médiacég vezetőjének a leváltásánál hagyták teljesen figyelmen kívül a polgármester véleményét. A helyi DK és MSZP javaslatára végül a baloldali többség Kálmán Olga férjét nevezte ki az önkormányzati cég vezetésére, hiába ellenezte Baranyi Krisztina.
Lapunknak Talabér Krisztián, a Nézőpont elemzője azt mondta,
ezek alapján biztosan elmondható, hogy 2024-ben a Fidesz Budapesten sem esélytelen. Szerinte a 2019-es helyhatósági választások nyerteseinek egy részénél érezhető az elbizonytalanodás a 2024-es újrázásukkal kapcsolatban.
Borítókép: Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester Pikó András, Józsefváros polgármestere (Fotó: Ripost/Máté Krisztián)