Amikor átlag hírfogyasztó közhatalmat gyakorló politikusok vagyonügyeiben turkál, gyakran két főbűnbe is esik. Az egyik az irigység, a másik az ebből fakadó harag. „Hogy lehet ennek az ingyenélő hordószónoknak budai villája, miközben én itt élek a panelban?” Illetve: „Fulladna bele a jakuzzijába!” Az ilyen és hasonló epeömlések ártanak az egészségünknek és a szépségünknek. Mégis, lehetnek olyan helyzetek, mikor kivételesen engedünk a kísértésnek.
Például olyankor, amikor egy Kollár Kinga azt üzeni: milyen örömteli, hogy romlik a magyarok életszínvonala, mert az a Tiszának milyen jól jön.
Ilyenkor bizony csak kiegyenesíted odahaza a nappalidban a rozsdás kaszát. És csak belepillantasz kollégád tényfeltáró írásába, amelyből aztán kiderül, hogy a te nehézségeiden vigadozó brüsszelita luvnyának egyebek között Madeirán is van luxuskecója – nyilván ott szokta kipihenni a brüsszeli sorvezetők magolása meg a hazaárulás okozta fáradalmakat. Amennyiben pedig sikerülne végrehajtani a Margarethe-, akarom mondani: a Weber-tervet, akkor, gondolom, majd csurran-cseppen más is. Ha meg nem, akkor még mindig ott van Kinga néni megtakarítási számláján vagy 220 misi. Abból azért ki lehet jönni hó végéig…
Nézzük tovább a lajstromot! Kollár Kinga tiszás politikustársai közül is számosan csillivilli, budai, panorámás haciendákban tengetik napjaikat, onnan suhannak le valami bőrüléses autócsodában a pórnép közé sopánkodni (illetve örülni) a magyarság sanyarú életkörülményein, ostorozni a kormánytagok urizálását s ígérni fűt-fát-bokrot. Megígérni, hogy ők majd visszaadják a magyaroknak azt a pénzt, amit éppen az ő közreműködésükkel sikkaszt(ott) el Brüsszel.
Mert az ocsmány farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Na jó, mostanra kidühöngtük magunkat, térjünk vissza a lényeghez, a nagypéntekhez.
