Nehéz lenne tagadni, változnak az idők. Az én (ÉN!) beleragadt önmagába, olyan lapos és szánalmas lett, mint egy műanyag kertitörpe. Öntudata ellenben egyenesen Isten mellé – ha nem fölé – helyezi őt, korunk tömegemberét, a sosem látott ürességet. Hamvas Béla ezt írja a Bizáncról szóló esszéjében: „Ma, amikor a humanizmusnak látszatát is csak kétségbeesett erőfeszítéssel lehet fenntartani, kitűnt, milyen mélyreható életrendi változásokat idézett fel a társadalom életében éppúgy, mint a személyes életben.

A társadalom életét a humanizmus teljesen bevonta a maga eszmeiségével: a valóságot mindenütt az emberiesség látszata fedi el. A demokratikus, köztársasági, szocialisztikus alkotmányok, a parlamentarizmus, népképviselet, jogegyenlőség, közteherviselés – minden intézmény, amely az »emberiesség« nevében keletkezett, vagyis minden intézmény, amely ma, ingadozásának végső stádiumában összeomlófélben van, a humanizmus eszméjének történelmi következménye. De mindenki tudja már, hogy a demokratikus államforma  a tőkések uralmát takarja; a köztársaságban éppúgy az érdekközösségek döntenek az állam sorsa fölött, mint a királyságban; a szocialisztikus állam részben az iparfejedelmek és munkásvezérek közös uralma a munkásosztályokon, részben új uralkodóosztály, hivatalnok-arisztokrácia kitenyésztése; […] a jogegyenlőség mindig illúzió volt, éppúgy, mint a közteherviselés. […] A modern államokban  a lappangó egyéni szándék neve »emberi eszmék hordozója«, minden apró és nagy csaló a »nép barátja«, a szélhámos az »ideák szószólója«, mert az érdekek sohasem mernek a maguk valóságában mutatkozni, mindig hivatkozással élnek, és így válnak a bizantinizmus tenyészhelyei: az intrikáé, az alattomosságé, a rejtett hátsó gondolaté, a fülledtségé, történelemtelenségé, lassú megmérgezettségé, sorvasztó halálos betegséggé, tehát azé az eszméé, amely felvette az emberiesség ruháját, hogy uralkodhasson: a humanizmusé.”

(Ajánlom figyelmükbe a holnapi – szombati – lapszámunkban megjelenő, kétrészes cikksorozatomat, amely nem fikció, nem kitaláció, hanem betűhív leírása annak a „beszélgetésnek”, amelyet a mesterséges intelligenciával folytattam szerda délelőtt.)

Brüsszel központjában áll a Bábel tornya, fedőneve az Európai Unió parlamentje. Lekéredzkedett Bruegel festményéről, acélba és üvegbe öltözött, megtagadta a bibliai történetet és magát a Bibliát, ami pedig odabent folyik s ami a mi Európánkkal történik, az maga a bibliai Bábel tornya históriája. A tömegember pedig felépítette a másik Bábel tornyát. Csak az nem az ég felé tör, hanem a föld középpontja felé, és úgy hívják, „közösségi média”.

Elkészült.

Igaz, amit Hamvas évtizedekkel ezelőtt papírra vetett, és ebből nőtt ki mára minden, ami gender, ami LMBTQ, ami woke, ami torz, beteg, deviáns, korcs és elviselhetetlen.

Hát ezért teszik a német „ifjú szocialisták”, amit tesznek. Ennyit kell tudni erről – de ennyit tudni kell. S aki nem az új Bábel tornyában tenyészik, olvasson. Sokat. Például Hamvas Bélát.