Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
Ó, Atya Istennek kedves szép leánya!
Krisztus Jézus Anyja Szentlélek mátkája:
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
(…)
Amiként Szent István örökségben hagyott,
Szent László király is minket reád bízott.
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
Ez a „szar szám” szűrődik be és erősödik egyre, mert jön a körmenet. Jönnek az emberek, kezükben gyertya ég, s ott van közöttük Szombathy tanár úr (Jozef Kroner), aki már nem taníthat a budapesti gimnáziumban, őt már elzavarták, lecserélték.
A Rajnákra. Vagyis a Homonnayra…
De mindez talán mindegy is. Talán csak felesleges szócséplés. S talán csak annyi a lényeg, hogy ezek reggeltől estig a tiszteletet, a megértést, az elfogadást követelik – saját maguknak. Semmire sem kényesebbek, semmit sem óvnak nagyobb hévvel, mint önmaguk méltóságát. Ha például valaki olyasmire vetemedne, hogy Homonnay Gergelyt egy ocsmány, f…ó, …i, b…nak merészelné titulálni, összerándulna az egész hálózat, és Washingtontól, Los Angelestől, San Francisco Castro-negyedétől Berlinen és Amszterdamon és Bécsen át egészen a budapesti Kék Osztriga bárig és a Momentum-székházig (és tovább) kitörne a hisztéria.
Fontos tudnivaló, hogy csak úgy, l’art pour l’art eszünkbe sem jutna ilyesminek titulálni bárkit is, még egy Homonnayt is beleértve. De ezek sajnos, valami megmagyarázhatatlan perverziótól hajtva (úgy látszik, egyik szüli a másikat), egyszerűen könyörögnek a pofonért.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!