Újra egy kis statisztika!

Egészségügyi tényekkel szembesítjük a becstelen ellenzéket.

2021. 04. 13. 10:51
null
Debrecen, 2017. március 8. Egy ápoló kezét fogja egy beteg a debreceni Kenézy Gyula Kórházban kialakított hospice ház egyik szobájában az átadás napján, 2017. március 8-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel az egész világ legaljasabb, legbecstelenebb, leghazugabb ellenzékével vagyunk megverve, ideje, hogy ismét részletezzük kicsit azt a bizonyos halálozási statisztikát. Tavaly augusztusban már megtettem egyszer, itt elolvashatják, most is fölöttébb érdekes és tanulságos.

Ezúttal az utolsó háromszáz elhunyt magyar állampolgár adatait vettem szemügyre – mármint a Covid miatt elhunytakat. Még pontosabb, ha úgy fogalmazunk: a Covid miatt elhunytként számon tartottakat – ugyanis, mint látni fogják, ez nagyon nem mindegy!

Az utolsó háromszáz Covid-áldozatként nyilvántartott beteg statisztikai adatai amúgy semmiben sem különböznek az összes többi elhunyt statisztikai adataitól.

Nos, akkor lássuk a számokat!

Az utolsó háromszáz elhunyt esetében (ma reggel, vagyis 2021. április 13-án, 8.57-kor fejeztem be az adatok feldolgozását) mindössze tíz százalékuknál, vagyis harminc embernél szerepelt az alapbetegségek rubrikában az, hogy „nem ismert alapbetegség”, illetve „adatok feltöltés alatt”.

Vagyis, amennyiben Magyarországon a szlovákiai módszer szerint tartanánk nyilván a Covid-áldozatokat, akkor az elmúlt nagyjából 24 órában harminc halottunk lenne.

Megvizsgáltam azt is, hogy az utolsó háromszáz beteg esetében mennyi olyan van, ahol fel van ugyan tüntetve valamilyen alapbetegség, de laikusként úgy ítélem meg, hogy ezzel az alapbetegséggel – az életkort is figyelembe véve! – még nyugodtan élhetett volna az elhunyt. Néhány példa, mire is gondolok:

23 696 sorszámon számon tartott elhunyt: 57 éves férfi, magasvérnyomás-betegség

23 525 sorszámon számon tartott elhunyt: 61 éves férfi, prosztatamegnagyobbodás

23 458 sorszámon számon tartott elhunyt: 55 éves férfi, gyomorfekély

Nos, még egyszer hangsúlyozom, laikusként én 34 ilyen beteget számoltam össze. Ha ezt is hozzáadjuk az egészen biztosan a Covid miatt meghaltak számához, akkor az elmúlt nagyjából 24 órában 64 áldozatot szedett nálunk a járvány.

Az elhunytak átlagéletkora 72,3 év.

Az elhunytak döntő többségénél a következő alapbetegségeket olvashatjuk:

magas vérnyomás;

cukorbetegség;

szívelégtelenség;

érrendszeri problémák;

kóros elhízás.

A döntő többségnél mindezek együttes jelenléte, kombinációja figyelhető meg.

Nézzünk néhány jellemző példát:

23 660 sorszám: férfi, 91 éves, magasvérnyomás-betegség, magas vérzsírszint, érelmeszesedés;

23 663 sorszám: férfi, 69 éves, pitvarfibrilláció, magasvérnyomás-betegség, szívbetegség, daganatos betegség;

23 671 sorszám: nő, 85 éves, cukorbetegség, vérszegénység, agyi infarktus, magasvérnyomás-betegség, ütőérszűkület, veseelégtelenség, szívelégtelenség;

23 681 sorszám: nő, 81 éves, tüdőbetegség, magasvérnyomás-betegség, érelmeszesedés, ütőérszűkület, agyi működési zavar, csontritkulás;

23 658 sorszám: nő, 65 éves, magasvérnyomás-betegség, magas vérzsírszint, cukorbetegség veseelégtelenség, pajzsmirigy betegség, daganatos betegség;

23 637 sorszám: nő, 89 éves, magasvérnyomás-betegség, pitvarfibrilláció, agyi infarktus;

23 632 sorszám: nő, 67 éves, magas vérnyomás, tüdőbetegség, tüdő rosszindulatú daganata;

23 621 sorszám: férfi, 76 éves, Parkinson-kór, prosztatadaganat;

23 617 sorszám: férfi, 79 éves, magasvérnyomás-betegség, szívelégtelenség, veseelégtelenség, tüdődaganat;

23 615 sorszám: férfi, 70 éves, tüdőbetegség, szívbetegség, cukorbetegség, magasvérnyomás-betegség, daganatos megbetegedések;

23 614 sorszám: nő, 73 éves, extrém elhízás, magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, szívelégtelenség, veseelégtelenség;

23 613 sorszám: nő, 76 éves, daganatos betegségek, magasvérnyomás-betegség, szívbetegség, cukorbetegség;

És így tovább, a végtelenségig…

Gondolom, laikusként is könnyen belátható, hogy egy extrém elhízott 73 éves nő, magas vérnyomással, cukrosan, szív- és veseelégtelenséggel Covid nélkül is hamarosan meghalt volna, csakúgy, mint az a 76 éves nő, akinek többféle rákja, továbbá magas vérnyomása, szív- és cukorbetegsége volt.

Mi mégis a Covid-áldozatok között tartjuk őket nyilván, pusztán azért, mert elkapták a vírust, és így mondjuk 24 órával hamarabb meghaltak, mint ahogy Covid nélkül meghaltak volna.

Mindezt folyamatosan figyelembe kell vennünk, amikor a halálozási statisztikát hallgatjuk. S természetesen akkor is, amikor a magyarok általános egészségi állapotáról, továbbá ennek az ellenzéknek a hazudozásairól töprengünk.

Végezetül pedig: el nem mondható hála és köszönet orvosainknak, nővéreinknek, ápolóinknak, s mindenkinek, aki ezekben az embert próbáló időkben az egészségügy frontvonalában dolgozik éjt nappallá téve, emberfeletti erőfeszítéssel. Köszönjük! Ti vagytok a mi hőseink!

(Kiegészítés az előbbiekhez:

Miután elkészültem az anyaggal, megérkeztek a legfrissebb adatok. Az Index például így ad hírt a mai elhunytakról:

„Egy 33 éves férfi volt a járvány legfiatalabb áldozata

A koronavírus összesen tizenkét 50 év alatti beteg életét követelte hétfőn.”

Ez tökéletesen igaz, csak éppen semmit sem mond el a lényegről.

A lényeg pedig az, hogy semmilyen lényegi változás nincs az eddigiekhez képest. Ha pedig megnézzük részletesen a 12 50 év alatti elhunytat, ezeket az adatokat kapjuk:

23932 sorszám: férfi, 45 éves, elhízás, magas vérnyomás, mentális retardáció, bipoláris affektív zavar, alkoholizmus;

23927 sorszám: nő, 48 éves, magasvérnyomás-betegség, hepatitisz fertőzés

23924 sorszám: férfi, 48 éves, baleseti agyűri vérzés, többszörös bordatörés, a tüdő egyéb sérülése, tüdőembólia;

23885 sorszám: férfi, 48 éves, magasvérnyomás-betegség;

23871 sorszám: férfi, 42 éves, cukorbetegség, magasvérnyomás –betegség;

23854 sorszám: férfi, 50 éves, nem ismert alapbetegség;

23852 sorszám: férfi, 33 éves, adat feltöltés alatt;

23851 sorszám: férfi, 47 éves, magasvérnyomás-betegség, inkontinencia;

23800 sorszám: férfi, 49 éves, adat feltöltés alatt;

23786 sorszám: nő, 43 éves, adat feltöltés alatt;

23778 sorszám: nő, 42 éves, nem ismert alapbetegség;

23776 sorszám: nő, 48 éves, nem ismert alapbetegség;

Így teljes a kép.)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

(Bortókép: MTI / Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.